Jó rég nem írtam, pedig azt sem mondhatnám, hogy nem történt semmi, hiszen Földit nem zavarta az orkán sem abban, hogy jól érezze magát nálunk, jelenleg a Lokit nézem a nemzeti TVn (igaz a köcsög Liverpool 0-1-re megy, de Kiss nem Kisz a kommentátorok szerint, valamint azt hallom, hogy Mindent bele, meg Ria-ria-Hungaria) és arra is rájöttem nemrég, hogy az egyik munkatársam azért olyan furcsa, mert úgy jár, mintha folyamatos nagy erejű szembeszélben közlekedne (rendesen erőlködik minden lépésnél és legalább 15 fokban előredől).
Ma azonban egyszerűen ritka szar napom volt. Kezdődött azzal, hogy nem jutottam a következő körbe a vezetőképző programban a cégnél, kiderült, hogy júniusig be vannak fagyasztva a bérek, tehát eselyem sincs, hogy fizetésemelést kapjak, holott felettébb rossz arányú fizetésen vagyok, és kiemelkedően jók az eredményeim, valamint összehívtam egy megbeszélést, és 1 óra beszélgetés alatt EGYETLEN szót sem értettem abból, amit beszéltek, tehát össze se tudtam foglani mi történt, vagy mik lennének a következő lépések egy levélben, amit ki kellett volna ma küldenem (ellenben rendkívül sokat bólogattam bamba mosoly kíséretében).
Viszont az ilyen napokon lehet, mi több kötelező zuhany alatt ciderezni, kifogyasztani az összes melegvizet, és az is kivalló, hogy akarmilyen szart teszek össze a hűtőben árválkodó félig/majdnem megromló/rohadó/már nem sokáig jó elemekből, BaloghP biztos az egekig dícséri (mondjuk egy paradicsomos -igazi turmixolt paradicsomból, nem püréből- sonkás tésztával töltött kaliforniai paprika biztos tényleg jó) és mi több, kihagyhatom a jógát mindenféla lelkiismeretfurdalás nélkül. És még Gizit is visszahívták egy interjúra!

A való igaz szó, hogy az agarverseny ezerszer jobb, mint a lóverseny! Persze talán az is benne van, hogy egy csomót nyertem rajta (ha nem számítom a belépődíjat, a feltett összegeket meg az eltüntetett cider mennyiséget, meg a...), de csak 6 kutya fut, ami bőven megemeli a nyeresi lehetőséget a 20 lóval szemben, sokkal barátságosabbak az emberek, nem a kiöltözős kalapverseny megy, 15 percenként mennek a futamok, és perszehogy van egy kis aranyos nyúl is. Viszont el kell ismerni, hogy igen erősen addiktív, meg hiába nem túl bonyolult eltelt vagy 2-3 futam és elfogyasztottunk 2 pénztárost mire rájöttünk hogyan is kell fogadni. Összességében: megyünk jövő héten is.

Volt csütörtökön ilyen nemzetközi Guinness nap, azaz már május óta hirdetik, hogy majd az egész világon mindenki egyszerre köszönti Arthurt a 250 szülinapján. Tekintsünk most el attól, hogy szerintem nem sok országban emelték egy túlárazott, szebben fogalmazva nem épp jó ár-érték aránnyal ellátott, marketing csodával telt söröskorsójukat egy 250 éve halott emberre, aki ugye a Liffeyből (helyi Duna) főzte össze a csaladi vagyont. Az viszont mélységesen felháborít, hogy egyik kocsmában se volt semmi, de semmi sörön kívül! Se cider, se bor, semmi. Merhogy ez a sör ünnepe. Hát kedves malátarajongók, én ezt éppen magasról szarom le, hiába töltötték fel nekem feketeribizli szörppel (helyi specialitás), attól még sör maradt. Én pedig nézhettem, ahogy mindenki lerészegedik a kocsmában rajtam kívül.

Mélységesen elszomorít a tudat, hogy bármennyire fogadkozott mindenki, mégsincs tele a szobafoglalási naplónk. Pedig van ám nagyon fasza felfújható ágyunk (és mióta Virágék rájöttek, hogy egy egyszerű mozdulat a szelepen és nem is kell 2 óránként felfújni éjszaka, mint anno Norminak), a belvárosban lakunk és mostanában már nem a konyhaszekrénybe rejtem a szemetet, hanem leviszem Peti leviszi és még sorolhatnám.

A minap azon gondolkoztam, hogy ha legközelebb valahová elindulok, akkor azért kicsit jobban utánanézek, hogy hova, mikor és miért is megyek. Mert eleinte vicces volt, hogy a legtöbb kérdésre nemmel, fogalmam sinccsel esetleg ezek szinonímáival/kombinációjával válaszoltam. Olyan kérdésekre a repülőtéren London felé, mint tudod hol a training (nem, de nem te néztél utána?), kinyomtattad a térképet (a mit?), megnézted a hotelt, amit foglatunk (ugye nekem is foglaltatok?), tudod hol laknak a barátaid, akiknél a hétvégén alszol (Londonban...), mit szeretnél megnézni (hát ti laktok itt, csak jobban tudjátok mit érdemes). Egy idő után felettébb égő volt az egész vadidegenek és a munktársaim előtt, de végülis arra jutottam, hogy nekem úgyis mindig mázlim van, Gizi meg Földi tényleg elvitt a legjobb helyekre és egyebként is egy kő buzitól (James, a padtársam) jobb szervező nincs a világon, tény. Szóval csak bízni kell az emberekben meg az univerzumban.
Azonban mikor tegnap olyan 50 percet bolyongtunk a zuhogó esőben Dublin egyebként hangyafasznyi belvárosában egy nyamvadt kézműves piacot keresve, mert az összes olyan ember otthon maradt, aki egyátalán megnyitotta a honlapot, hogy hova is kéne menni, akkor valahogy megdőlt az elméletem.
De most komolyan ha legközelebb elindulok valahova mit is kéne megnézni, leszervezni? Elképzelésem sincs hogyan kell egy felkészülést elkezdeni.

Nemrégiben meglátogattam a Paprika stores néven futó magyar boltot itt Düblinben. Teljes mellszélességgel támogatom a piros Mese kekszet, Gyulai kolbászt meg a Sport szeletet. Még a bogrács felé is elnéző vagyok (már ha valakinek van annyi türelme, hogy többször tüzet rakjon, mert olyan isten tuti nincs, hogy ne is essen valamint 18 fok fölött maradjon a hőmérséklet több órán keresztül), de vannak dolgok, amiket egyszerűen képtelen vagyok megemészteni. A sor kezdődik ugye egyből a Camping sajttal. Minek vesz valaki arany áron ilyet, mikor sokkal kevesebből megvan az itteni is, igaz nem tubusos, hanem dobozos. A polcok között tovább haladva megpillanthatjuk a Provánszi/Mexikói/Pizza melegszendivcskrém konzerveket és végül, de nem utolsósorban megérkezhetünk az überalles szürke dobozos hypohoz.
Mivel ez a bolt jópár éve üzemel feltételezhető, hogy mindezekre van igény, akkor azonban hol marad a híres külfölde menekült értelmiség? Vagy itt az a retró (amitől tulajdonképpen egyebként is hányok) ha piros székelykáposzta konzervet melegíthetünk, mint anno a kempingezések alatt? Esetleg tényleg a szalámis Mackósajt az igazi otthon íze?
Fel nem foghatom, hogy mennyi az idióta a világban.

Életemben nem vágytam, mi több kívántam annyira a petróleumlámpát meg hogy a lyányok összesúgjanak a háta mögött, mint vasárnap az ábrahámhegyi bornapokon, ami 100 (200? 300?) méterre vagyis hallótávolságon bőven belül volt az ágyamhoz. Pedig addigra már hallottam hamisan és rettenetes kísérlettel meg Keresztes Ildikótól is egy-egy este a sulidiszkók összes slágerét. Viszont vasárnap eljött a végzet, a jó ebédhez szól a nóta összes, egy nyivákoló nő elöadasában. Én nem tudom miféle stílus ez (operett, talán), de komolyan mondom még a részegen ki visz majd haza is jobban esett volna, mint ez, hogy az utolsó idegszálamon táncolt ez a minden bizonnyal kibaszott kövér asszony.

Egy éjjel nappali (a Bagoly melletti, hogy pontos legyek), hajnal 6.
-Egy kék multit kérek.
-Nem tartunk, próbálja meg a tejboltban.

Hát perszehogy nem velem történnek ilyenek.

Mivel mostanában sokat és teljesen újakat álmodok (új helyszinek, új emberek, egy teljes új mozi), valamint természetesen semmire nem emlékszem már délelőtt , sőt mi több már reggel sem, úgy döntöttem leporolom az álomnaplomat es újra leirom miféle hülyeségeket csinálok éjjelente. Le is irtam mind a 3at éjjel, csakhát mikor reggel nagy várakozással kinyitottam, bizony bizony semmi nem volt benne. Most vagy örülhetek, hogy vérge van egy álmom, amire kristálytisztán emlékszem (azaz, hogy leirtam őket), vagy verhetem a fejem a párnába, hogy ezen a problémán hogyan is lehetne túllépni. Végülis ez még mindig jobb, mint mikor reggel azt álmodom, hogy már (sűrű káromkodások közepette, amiben az ébresztőórát, a munkahelyet, a... tulajdonképpen mindent méltatok) lezuhanyoztam és felöltöztem a kispolgári munkahelyemnek megfelelő öltözetbe, mikor kiderül, hogy még mindig az ágyban fetrengek és mindezt “megint” meg kell csinálni. Hogy én azt hogy gyűlölöm. Még jobban, mint magukat a reggeleket, pedig ugye...

Hogy miért is szeretek jóga táborba járni? Hát azon kívül, hogy akár rendszeresen kávézó és cigiző (bár ez utóbbit csak rágta, van még mit fejlődni) mókussal találkozhatok, egy este 2 naplementét nézhetek végig, és ahol kaland lehet minden étel (márakinek, nekem leginkább büntetés minden falat), még hetek múltán is az ott összeszedett energiából táplálkozhatok mikor a mindennapi rutin totál kiégeti az agyamat.
Lehet ez csak az utazás öröme? Nem hinném, bár már alig tudom kivárni azt a másfél hetet, hogy végre megint hazamehessek. Persze valószínű gyógytea helyett végre rose fröccsön fogok élni és kávét is lelkiismeretfurdalás nélkül ihatok, mégis hiányozni fog a délutáni nidra.

A hétvégén meginvitáltam a közvetlen munkatársakat egy paprikás csirke, gombapaprikás ebédre. Hagy tudják meg mi a magyar virtus, egész délután zabálni, amíg az ember le nem fordul a székről. Erre megismerhettük az ír virtust, ezek annyit szednek, hogy én azzal a tányért nem piszkolnám össze. Mi ez, komolyan? Ezért nem is volt érdemes eljönni. Dühünkben jól el is kezdtük tömni magunkba a "maradékot" mikor elmentek. Még szerencse, hogy hívtak este a spanyolok sörözni, legalább egy kis mozgás (gyalog mentem).

Valamint az őrjöngő tömegeknek még a ráadás: ma láttam sirályt szarni. Mintha valaki egy fél literes joghurtot locsolna szét a levegőben, nincs menekvés.

Mostanában különböző okok miatt (lustaság, természetesen mi más) sokat utaztunk taxival. Lehet, hogy az utas nem egyszerű, de a taxis is egy külön állatfajta. Kezdetnek egyből Birmingham, ahol a sofőr elszáguldott a szálloda előtt és mikor ezt szóvá tettem, elöször hitetlenkedett, majd nem győzött bocsánatot kérni és mindenféle idióta kifogásokat sorolni. Aztán a düblini, aki habzó szájjal szidta nekünk a bevándorlókat, majd mikor negyedjére is tisztáztuk, hogy mi is azok vagyunk, akkor a "nem baj, ti ugyis írekkel fogtok házasodni, az ír nevet meg kultúrát viszitek tovább" mondat hagyta el a száját. Bár itt már erős volt a gyanúm, hogy azt akarta mondani, hogy "ti legalább nem vagytok suttyó bozótlakó nigériaiak", de ez mégiscsak politikailag korrektebb. De az über alles az a párizsi volt, aki mikor bemondtuk a címet elővett a használattól erőst elsalátásodó térképet, amin nagyítóval megkereste az utcát. Ezt a mozdulatsort többször megfigyelhettük vezetés közben, már amikor nem hátrafelé magyarázott, hogy ne aggódjunk csak közelre nem lát. Mondjuk szerintem csak ezt akartuk hallani, mert természetesen egyetlen mukkot sem beszelt angolul. Az pedig általában nem érdekli a franciákat, hogy nem érted miket hadoválnak, ők bőszen beszelnek és hadonasznak. Aztán a szálloda előtt 2 utcával ki is tett, hogy innen már odatalálunk, ő oda nem megy be kocsival.

A tegnapi szkominkosestelyis cégesbulin, meghát utána valami diszkóban egy számomra teljesen iden csávó a fejemet harapta fényképeszkedés közben, táncoltam az úladili örökzöldre, természetesen az arany magasarkú topánomtól már megszabadultam addigra (fél órát kerestem aztán az asztalok alatt a bal oldalit) tehát azt hiszem jelentősen túlléptem a heti megengedett kis pohár bor adagot. Pedig azt terveztem, hogy a pultnál szopogatom a kólámat és a teljes kívülálló szerepemhez hűen néha kényszeredett mosolyt eresztek az emberek felé. Ellenben rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb: még mindig a dohányzó a legfaszabb hely (tényleg miért van az, hogy nem szívok dohánytermékeket, minden zárt térben be van tiltva a dohányzás, és mégis ilyen esték után reggel ugy erzem a torkomban, mintha legalább 1 dobozzal füstölögtem volna), hogy a spanyolok istencsászár arcok, hogy nem is akarok olyan társasagba beilleszkedni (pedig rég volt már, hogy nem sikerült) ahol egy újonc csajt csak azért kezelnek haverként és osztják meg vele a pletykákat, mert szebbnek gondolják maguknál és féltékenyek rá, bezzeg mikor szerencsétlen már 11re hullarészegre itta magát és hülyét csinált magából mindenki előtt csak valaki más tette taxiba, a többiek felé sem néztek. Valamint sajnos örökérvényű mindenhol megmutatkozó magyar szokás, hogy ingyen jöhet minden, bármi legyen is az. Máshogy meg nem is kell.

Ma megpróbáltam egy enyhe italozást összehozni a munkatársakkal. El is küldtem az emilt (mivel itt nincsenek olyan munkatársaim, akik magukra vállalnák a szervezést, és nekem annyi dolgom van, hogy egy "meglátom mit tehetek" válasszal eljátszom a mindig elfoglalt szerepét) erre jöttek sorban a válaszok: Én iszok majd az egeszsegetekre Osloban, én Corkban, én Madridban.
A kibaszott globalizáció miatt már egy hetköznapi sörözést se lehet összehozni. Minő világban élünk!

Mióta tornára járok (igazából konditerembe, de az olyan égőn hangzik), hogy az egyre terjedelmesebb seggemmel még jövőre is beleférjek az irodai székbe, egyetlen hatást vettem észre magamon, miszerint torna napokon, mikor Ana a horvát mosolygós kiképzőtiszt ostorral hajt, akkor éjjel nem tudok aludni. És mivel nagyon unatkozok mit is csinalhatnék, mint kekszet, jégrkémet és hasonlókat tömök az arcomba, a lehető legnagyobb lelkiismeretfurdalás közepette.

Mekkora volt a pofám még január, februárban mikor otthon combig jártak a hóban, itt meg a kis kabátka is elég volt. Bezzeg most mikor otthon atlétában és tangapapucsban is izzadnak, én még mindig ugyanabban járok. Na jó az egyik pulcsit már levettem, mióta a sok IQ bajnok munkatársam rájött, hogy télen nem muszály a légkondit bömböltetni.

Kilátogattunk tegnap a lovira, hogy megnézzük a maffiózókat meg az utolsó fillérjeiket eljátszó, a maffiózóktól rettegő szerencsétlen függőket. Nem is értem hogy lehet ezt a lóra fogadást élvezni (bár Baloghp szerint ők nyerni is szoktak...). Ugyanis minden feltett pénzünket elvesztettük a nyamvadt gebéken, mondjuk lehet nem a nevek szimpátiája alapján kellett volna játszani, vagy jobb lett volna az utolsó 4et megtippelni, mert abban speciel egészen jó voltam. Baloghp egy kis tudományt, vagyis számmisztikát is vitt a dologba (arra tett, aki a legtöbbet nyert eddig pályafutása alatt), de ez se jött be. Sőt, ezen felül sikerült elérni, hogy a legnagyobb vesztesek legyünk, ugyanis mikor már felbasztam az agyam, hogy semmi nem jön be, nem tettem fel Old Charm-ra a 7. futamban (pedig micsoda név!), be is jött harmadiknak egyből. Visszanyerhettük volna a feltett júrókat.
Na de mindegy, attól még mi is kiabáltunk a tribünről, pedig nem is tudtuk melyikre fogadtunk. Legközelebb hetekig nézem majd a Racing csatornát, hogy képbe legyek. Vagy Wimbledonba megyek át fogadni.

El kellett hagynom az 50. szélességi fokot, hogy megdicsérjék milyen szép barna a bőröm. Ezeknek a hobbitoknak tényleg szinte átlátszó, mondhatni pincebarna.

A mai utolsó és vicces feladatom a következő mail formájában érkezett a munkahelyemen:

Hi Julia
This is Ewa from London...A little help please: I am hoping to meet Attila Szalay-Berzeviczy in Vienna on Wednesday- can you help me please with the pronounciation??

Még szerencse, hogy Ewa tulajdonképpen lengyel, így ismerősként kezeli a Cé hangot, különben nem tudom hogyan lehetett volna leírni.

Rájöttem nemrégiben, hogy mi idegesít úgy igazán a HRes picsákban és ide veszem még a finance, marketing, stb részlegen dolgozó ostobákat is, egy kivételt ismerek mindösszesen. Ez pedig nem az, hogy a cipőkön, valóságsókon és pletykákon kívül képtelenség velük bármiről eldiskurálni, sem az, hogy mindenkivel mézesmázos mosolygósak, hogy aztan a következő pillanatban kibeszéljék a frizuráját, hanem, hogy ezek az asszonyok kalóriában mérik az ételt. Amint megpillantanak egy karamellás sütibarabos joghurtot, egyből számjegyek (kaóriaérték és ennek ledolgozására elegendő idő a lépcsőgépen) jelennek meg előttük, nem pedig az ízek orgiája. Feltett szándékom a sült csülök puha fehér kenyérrel élvezetének elmagyarázása, miközben a vágyakozás és a lelkiismeretfurdalás összessége jelenik meg a tekintetükben. Ez aztán az igazi kínzás (más kérdés, hogy számomra is, ugyanis itt nincsen csülök).

Mióta nem italozom és nem dohányzom (természetesen egyiket sem önszántamból adtam fel) a társadalmi életem romokban hever. Szívás, mert azért itt tényleg le lehet írni, hogy kocsmakultúra, anélkül, hogy az alkoholisták mentőszövegének tünne. Azért addig nem sülyedtem, hogy kólázzak eme remek helyeken.

A heti szerelmeim a Cirque Du Soleil meg a botanikus kert üvegháza. Szóval úgy történt a heti szerelembeesésem, hogy cégesbuli keretében állt a cirkusz, ahol persze igen hamar mindenki tudomására jutott, hogy én vagyok az egyetlen bunkóparaszt, aki ezekről mégcsak nem is hallott (mondhatni mutogattak, mint a cirkuszi majmot). Hiába na, lehet nem voltak a cirkuszvilágbajnokság kiválló adásaiban régen szilveszterkor. Ott aztán azonban nagyon hamar beszívott az előadás, keményen nyomják a srácok. Más kérdés, hogy a nézőtéren ment a pattogatott kukorica meg a sör meg a minden, ami kissé meglepett, de gyorsan kiderült, hogy eme kellékek a színház nézőterének is elengedhetetlen elemei. A farmer póló összeallítással egyetemben. Kocsmázni bezzeg kisetélyiben járnak minden pénteken. Na de a lényeg, hogy teljesen beleszerettem az Szirk dö Sol-ba, meg is kaparintottam gyorsan 4 másikat is DVDn.

Ma pedig elmentünk orhideakiállításra a botanikuskertbe, ahol megpillantottam a fentebb említett csodát. Az orchidea kiállítás már kevésbé volt haszos, azért mentünk, hogy majd jó olcsón hozzájutunk néhány remekbemanipulált darabhoz, de hát nem így történt. Ráádasul megdőlni látszik a mindenki által hangoztatott "az orchidea igénytelen növény" mondás. Mint megtudtam teljesen igénytelen, ha hetente egyszer locsoljuk (locsolás ez esetben: lágy vízzel lehetőleg és egy csepp felesleg nélkül, különben elrohad hamarost), minden nap spriccelgetjük, vigyázva, hogy se a levelen se a virágon ne maradjon víz sokáig, mert szintén elrohad. És igazán örülhetek, mert a 3 hete beszerzett példányom igazán kezdőbarát, nem igényli az állando hömérsékletet télen nyáron és a virágzás érdekében nem kell heteket sötétben és 15 fokon tárolni. Kényszeredett mosolyom közben, amit az orhideakertész felé eregettem csak arra tudtam gondolni, hogy tuti megmurdál pár héten belül, örülhetek ha él mire hazaérek (persze mire hazaértem már hajigálja a virágait, amit csak azért nem vettem eddig észre, mert ugye a nagy gondoskodásban hétfőn ráborítottam egy csopur hideg csapvizet vizet, és szevasz). A nagy ijedségre vettem is egy gyompálmát, ami éveket eléldegélt szerető gondoskodásomban régen.

Amúgy meg mióta elolvastam a Shopaholic lány történetét, rájöttem, hogy bennem csírája sincs meg eme betegségnek. Ö ugyanis folyvást azt hangoztatja, hogy ez (mármint az éppen akciósan megvásárolt kincs) befektetés ha jobban meggondoljuk. Én viszont teljes tudatában vagyok annak, hogy baszom a pénzt. Feleslegesen. Hülyeségekre.

Vajh a jelbeszédben vannak nyelvek? Vagy a süketek a világ minden táján elbeszélgethetnek egymással (persze csakha nem kapcsolják rájuk a villanyt).

Igazán furcsa itt az időjárás mostanában. Amikor azt olvastam, hogy egyetlen nap leforgása alatt lehet tél, tavasz, nyár meg ősz is hát enyhén szólva is túlzásnak éreztem. De az elmúlt hét bebizonyította, hogy igen is van ilyen, szinte percenként képes megváltozni az idő: az eső elkezd zuhogni, én meg rohanni (természetesen nem hordok esernyőt, mert minek), aztán már csak azt veszem észre, hogy mi a picsának rohanok, süt a nap, mindenki engem néz. A kedvencem azonban, amikor a boltba szerettem volna elmenni délutáni csokiért, fánkért, cheesecakeért, valamiért. Látom, hogy zuhog az eső odakint, természetesen anyázva Petőfit idézve indultam meg a 3 lépcsőfokon az ajtóig, és láss csodát mire áttekertem a forgóajtón gyönyörű napsütés várt odakinn. Ilyen időjárásról tényleg lehet beszélni.

Úszni akartam ezen a nyomorult szigeten. A jópár értetlen tekint amiket az 50 méteres medencét keresek kérdés elhangzása után kaptam nem rettentett el, felpattantam a netre. Ahol kiderült, hogy tőlünk kb. 2 megállóra van Írország első 50 méteres medencéje. De továbbolvasva arra is fény derült, hogy 120 centi mély, azaz leér a lábam (a hasamról nem is beszélve), amit kifejezetten utálok. Van ezen kívül egy nagyon jó versenymedence, szaunával meg jakuzzival reggel 6:30-tól 9:30-ig, utána át lehet települni a 25méteresbe este 10-ig. Nem értem ezt a koncepciót, ha ugyis nyitva vannak miért nem lehet használni a nagyot? Nehogymá telehugyozza meg elronccsa a nép a szép medencét? Mindezeken kívül láttam pár 25 méteres medencét, sőt sokan a 12, 16 métereseket hirdetik, amivel leginkább nem égetnem magam még a nem mindig igényes netes közösség előtt sem.
Ezek után ne csodálkozzanak, hogy fennállásuk óta egyetlen olimpiai érmest tudnak felmutatni. Úgy kell nekik, sok rögbi buzi.

Stílus 3 egyszerű szóval: U2 koncert Dublinban.
Egyrészt eléggé nevetségesnek tartom a picsogást afelett, hogy a jegyek (164.000 darab péntekre meg szombatra összesen) a várt 1 óra helyett 2 óra alatt fogytak el, de ami végképp széles mosolyra késztetett az az írek mentalitása, vagy még inkább a technikához való hozzáállásuk: több száz szerencsétlen idióta éjszakázott az utcán a jegyárúsító helyek előtt csakhogy hozzájussanak az áhított jegyekhez, holott reggel fél9-kor negyed óra alatt meg lehetett azokat szerezni az interneten (bámulatos hol tart már a tudomány!). Számítástechnikai középkor, az van itt nem más.
De mindegy is, mert július 24-én U2 hallgatunk, élőben, Dublinban.

A mai St Patrick's Day-en sok érdekességet fedeztem fel. Igen drágáim, van nemzeti ünnep tripla kordon meg utcakőhajigálás nélkül is. Van a világban továbbá kínai Riverdance tánccsoport ahol sárgák nyomják az ír steppet, de a mai nap legmegdöbbetőbb leleplezése, hogy Bart Simpson hangja Nancy Cartwright és mint a neve is mutatja ő bizony egy NŐ! Brutál, még mindig a sokk hatása alatt vagyok.

Patkánymérget eszek minden nap, mert az nekem jó.

Kaptam egy könyvet az egyik munkatársamtól: The Time Traveler's Wife. Ahogy elhangzott a cím vagy nagyon örömködtek a többiek, hogy jujj ez a legjobb könyv, vagy gyalázkodtak, hogy hát még ekkora szart. Nagyon meg is örültem, mert az ilyen irományokon vagy lehet habzó szájjal dühöngve fröcsögni, vagy örömkönnyekben úszva egekig magasztalni a szerzőt. Ehelyett egy teljesen átlagos szerelmi történetről van szó, amiben egyetlen említésre méltó mumentum, hogy szerencsétlen csávót ide-oda dobalja az idő. Dehát nem lineáris történetvezetésre van példa bőven, még ez sem a spanyol viasz, ráádasul a végét is borítékolni lehet: a csávót egy félresikerült időutazás során a csaj apja fogja lelőni. Hozzáteszem, hogy én is golyót eresztenék egy 40 körüli férfiemberbe, amint a kert végében meztelenül a 7 éves kislányomra vár. Nekem aztán ne magyarázzon, hogy a jövőből jött, ahol a legeslegnagyobb boldogságban él szeretett utódommal.
Valószínű azért nem hat meg a remek, mert nem vagyok épp egy romantikus lélek, nekem az időt, teret, okos nagymama tiltását legyőző örörk szerelemről ugyis mindig ez az idézet fog eszembe jutni:

"- Lőjön-mondta, a mellére tett kézzel. - Nincs
nagyobb dicsőség, mint ha a szerelméért hal meg
az ember.
Lorenzo Daza kénytelen volt oldalról nézni rá,
mint a papagájok, hogy a kifordult szemével is
lássa. Nem mondta, hanem inkább szótagonként
köpte oda neki a három szót:
- A-kur-va-a-nyád!"

Árulja már el nekem valaki hozzáértő, hogy miért kell az irodai telefonokat hosszú perceken keresztül csörgetni? Az efajta környezetben ugyanis nem a konyhából kell beszaladni (miközben persze üvölti az ember, hogy ne tedd le jövök, mintha a vonal másik végén hallanák), ne adj isten az emeletről leérni, hanem egyszerűen ki kell nyújtani az ember kezét a kurva kagylóéert. Tehát ha valaki negyedjére nem veszi fel valószínű huszadjára sem fogja. Folyamatos telefoncsörgésben élem az életem.

Az utóbbi napokban, megfázás okán, kamillateát szürcsölgetek az irodában. Egyszerűen képtelen vagyok nem fehúzni magam (természetesen minden alkalommal mikor hozzá kell érnem) a termékelnevezésen: Kamilla Mosoly. Mutassanak már nekem élő embert, aki nem megfázás, kötöhártyagyulladás vagy egyebek miatt issza azt a szart, hanem csak a zize miatt. Ha pedig valaki, jelen esetben én, betegen kénytelen emberek közé menni és tele a feje "dögöljön meg mindenki lehetőleg most rögtön azonnal" gondolatokkal, akkor a legkevésbé azt kivanja, hogy mosolyogjanak reája. Pláne egy kibaszott doboz ne tegye. Elbaszott egy PR stratégia, én mondom.

Véleményem a heti időjárásról:

Ma hó volt Düblinben (már amennyire hónak lehet nevezni azt a másfel centit, ami fél tízre el is olvadt), ami állítólag sok-sok éve nem fordult itt elő. Az egy dolog, hogy a 2 gyerekes családapákból is előhozta a nagy esemény az őrjöngő gyereket (elvégre nem minden nap jön Szibéria mihozzánk a szigetre), de az egyik legnagyobb hírpotálon megjelent egy terjedelmes cikk, hogy mit lehet csinalni a hóban. Eme remek taglalta, hogy sétálni ugyanúgy lehet, csak csizmát kell venni meg extra zoknit, vezetni is előmerészkedhetnek a bátrabbak, de ami végképp levett a lábamról az a 3 lépésben felvázolt, képekkel ÉS Youtube linkkel illusztrál hóangyal készítési útmutató. Azt üzenem a szerzőnek (meg aki kitette annak is), hogy a megmaradt latyakban is próbálkozhatnak. Idióták.

Tegnap a filmnézegetés után (az In Burges kibaszott jó film) úgy döntöttünk ellátogatunk a magyar buliba Emesével. A magyarok mindenhol magyarok, itt is elhangzott a petróleumlámpa című opusz. Még szerencse, hogy Fütyülős barackot osztogattak (már ha a 4 júró egy felesért osztogatásnak számít), így túl tudtam magam tenni a traumán. A részegen ki visz majd haza örökzöldet már nem vártuk meg.

Sok minden változott az életünkben mióta a "halott esernyők városába" költöztünk. Például már ismerjük a Tescot belülről is, gyalog járunk (még mindig semmi hír jószándékú munkatársakról, kocsival természetesen), nem nézem az Australian Opent (és erről beszélni sem tudok) és nem a Gardában lógunk álló este; vannak azonban apró dolgok, amik csodálatossá tudják tenni ezt a helyet is, hogy mást ne mondjak, kis öröm is öröm:

- Holnap korán felkelek, veszek reggelit.
- Én meg sokáig alszok.

Lehet találgatni melyik leszek én.

Ma az egyik spanyol fejlesztő tartott bemutatót abból, amit az elmúlt hónapban fejlesztett. Totál átváltott magyarázós angolra, ami ebben az esetben azt jelentette, hogy minden mondat végére odabiggyesztette az OK szócskat. Nem is lenne ezzel gáz, mikor olyan mondatokat használ, hogy kivettem ezt a gombot, OK? vagy így gyorsabb lett az alkalmazás, OK?, de a nevem Ruben, OK? meg egyből utána: ugye értitek, OK? résznél már nem bírtam tovább egy szerény mosoly nélkül.

A mai napon a hugom egy ötös államvizsgával hallgatóból diplomás munkanélkülivé lépett elő! Gratulálni itt lehet.

A minap felszereltek egy kódzárat a wc-re, hogy ha valami idegen nem az irodaház melletti kávézót választja ingyen pisilésre, hanem inkább átverekszi magát a portáson és a számtalan ajtó közül eltalálja melyik is az igazi, akkor sem érhet célba. A baj csak az, hogy elfelejtettek szólni róla és ott álltunk próbálgattuk a különböző gombkombinációkat, trükkös kilincsforgatásokat, de semmi. Az egészben az a legszomorúbb, hogy nem az ordibált magából kikelve és verte az ajtót, aki izzadságban úszva könyörgött az úrhoz az ajtón túli megváltásért, hanem aki a délutáni sminkjét szerette volna megigazítani. Nők. Istenem.

Gondoltam ma bevezetem az íreket a magyar élvezetekbe. Túró Rudi. De mikor megtudták miből van általában a megtartom ebéd utánra című épületes hazugsággal ráztak le. Szóval nem volt kirobbanó sikere, úgy éreztem mintha a vallásomban próbálnának megingatni. Meg kellett állapítanom, hogy nem érdemes olyan emberekre égi mannát pazarolni, akik kolbásznak hívják a virslinek is gyér hústermékeket.

Újabb remek példát láttam ma, hogy mire is költhetjük a pénzünket. Kisállatbiztosítás... Bizony ezentúl szó szerint aranyat ér az akváriumtöltelék. Kíváncsi vagyok vajon a papagály CT-t fizeti-e, vagy mondjuk mit ér egy 10 éves keverék kutya, merthát ugye azok sokáig húzzák. Zsótival, a hörcsöggel bizony mondom megszívtam volna, mert addig sem élt a szerencsétlen még elintéztem volna a papírmunkát. Inkfartusig hajtotta azt a rohadt kereket, hamar elszállt belőle a lélek (olyan 16 napig bírta a helytelen életmódot).