Isten látja lelkem szeretnék én sokkal kevésbé rasszista lenni, de rendkívül nehéz ha az ember környezetében ennyi az indiai. Nem csak azért, mert annyi curryt zabálnak, hogy már kilométerekre bűzlenek attól a szartól, hanem mert tegnap éjjel hajnali 2-kor felcsöngetett az egyik, hogy ételkiszállítás (dícséretes a munkamoráljuk egyébként), majd megpróbált meggyőzni, hogy igenis én rendeltem Chicken Masalat, mielőtt rátért a lényegre, hogy ugye ez  2-es lépcsőház? Mindezt úgy, hogy egy majdnem másfél méteres üvegajtóra festett 4-es mellett áll, ami valószínűleg viccből van odafestve.

Így a hatodik hónap táján időszerű volt beszerezni az első terhescuccom:

Decemberben volt családi fotózás, tök szép képeket csinált Izabela. Pár hét közjáték után végre megkaptuk a CDt a nagyfelbontású képekkel múlt héten. Hosszas kutatás után megtaláltam azt a photobookot, amibe szívesen kinyomtatnám (teljesen kihajtható így 2 oldalas képek is szépek benne, mert nincs középen bénán összefűzve és lehet úgy szerkeszteni, hogy pl másfél oldal az egyik kép keret és margó nélkül, a maradék fél oldal meg 3 kicsi kép). El is kezdtem volna szerkeszteni, mikor kiderült, hogy a háztartásunkban velünk élő 2 laptop, tablet, stb már nem foglalkozik olyan elmaradott technológiával, mint CD olvasás.

Kíváncsi lennék arra a piacfelmérésre, ami után jó ötletnek tűnt 10 km-es futást hirdető plakátokkal teleragasztgatni a terheskórházat.

Eléggé szánalmas mikor Attenborough lelkesen mutogatja azt a csodálatos lazacvonulást, nekem meg csak az jut eszembe, hogy hogy tudják a medvék megenni azt a szart.