A való igaz szó, hogy az agarverseny ezerszer jobb, mint a lóverseny! Persze talán az is benne van, hogy egy csomót nyertem rajta (ha nem számítom a belépődíjat, a feltett összegeket meg az eltüntetett cider mennyiséget, meg a...), de csak 6 kutya fut, ami bőven megemeli a nyeresi lehetőséget a 20 lóval szemben, sokkal barátságosabbak az emberek, nem a kiöltözős kalapverseny megy, 15 percenként mennek a futamok, és perszehogy van egy kis aranyos nyúl is. Viszont el kell ismerni, hogy igen erősen addiktív, meg hiába nem túl bonyolult eltelt vagy 2-3 futam és elfogyasztottunk 2 pénztárost mire rájöttünk hogyan is kell fogadni. Összességében: megyünk jövő héten is.

Volt csütörtökön ilyen nemzetközi Guinness nap, azaz már május óta hirdetik, hogy majd az egész világon mindenki egyszerre köszönti Arthurt a 250 szülinapján. Tekintsünk most el attól, hogy szerintem nem sok országban emelték egy túlárazott, szebben fogalmazva nem épp jó ár-érték aránnyal ellátott, marketing csodával telt söröskorsójukat egy 250 éve halott emberre, aki ugye a Liffeyből (helyi Duna) főzte össze a csaladi vagyont. Az viszont mélységesen felháborít, hogy egyik kocsmában se volt semmi, de semmi sörön kívül! Se cider, se bor, semmi. Merhogy ez a sör ünnepe. Hát kedves malátarajongók, én ezt éppen magasról szarom le, hiába töltötték fel nekem feketeribizli szörppel (helyi specialitás), attól még sör maradt. Én pedig nézhettem, ahogy mindenki lerészegedik a kocsmában rajtam kívül.

Mélységesen elszomorít a tudat, hogy bármennyire fogadkozott mindenki, mégsincs tele a szobafoglalási naplónk. Pedig van ám nagyon fasza felfújható ágyunk (és mióta Virágék rájöttek, hogy egy egyszerű mozdulat a szelepen és nem is kell 2 óránként felfújni éjszaka, mint anno Norminak), a belvárosban lakunk és mostanában már nem a konyhaszekrénybe rejtem a szemetet, hanem leviszem Peti leviszi és még sorolhatnám.

A minap azon gondolkoztam, hogy ha legközelebb valahová elindulok, akkor azért kicsit jobban utánanézek, hogy hova, mikor és miért is megyek. Mert eleinte vicces volt, hogy a legtöbb kérdésre nemmel, fogalmam sinccsel esetleg ezek szinonímáival/kombinációjával válaszoltam. Olyan kérdésekre a repülőtéren London felé, mint tudod hol a training (nem, de nem te néztél utána?), kinyomtattad a térképet (a mit?), megnézted a hotelt, amit foglatunk (ugye nekem is foglaltatok?), tudod hol laknak a barátaid, akiknél a hétvégén alszol (Londonban...), mit szeretnél megnézni (hát ti laktok itt, csak jobban tudjátok mit érdemes). Egy idő után felettébb égő volt az egész vadidegenek és a munktársaim előtt, de végülis arra jutottam, hogy nekem úgyis mindig mázlim van, Gizi meg Földi tényleg elvitt a legjobb helyekre és egyebként is egy kő buzitól (James, a padtársam) jobb szervező nincs a világon, tény. Szóval csak bízni kell az emberekben meg az univerzumban.
Azonban mikor tegnap olyan 50 percet bolyongtunk a zuhogó esőben Dublin egyebként hangyafasznyi belvárosában egy nyamvadt kézműves piacot keresve, mert az összes olyan ember otthon maradt, aki egyátalán megnyitotta a honlapot, hogy hova is kéne menni, akkor valahogy megdőlt az elméletem.
De most komolyan ha legközelebb elindulok valahova mit is kéne megnézni, leszervezni? Elképzelésem sincs hogyan kell egy felkészülést elkezdeni.

Nemrégiben meglátogattam a Paprika stores néven futó magyar boltot itt Düblinben. Teljes mellszélességgel támogatom a piros Mese kekszet, Gyulai kolbászt meg a Sport szeletet. Még a bogrács felé is elnéző vagyok (már ha valakinek van annyi türelme, hogy többször tüzet rakjon, mert olyan isten tuti nincs, hogy ne is essen valamint 18 fok fölött maradjon a hőmérséklet több órán keresztül), de vannak dolgok, amiket egyszerűen képtelen vagyok megemészteni. A sor kezdődik ugye egyből a Camping sajttal. Minek vesz valaki arany áron ilyet, mikor sokkal kevesebből megvan az itteni is, igaz nem tubusos, hanem dobozos. A polcok között tovább haladva megpillanthatjuk a Provánszi/Mexikói/Pizza melegszendivcskrém konzerveket és végül, de nem utolsósorban megérkezhetünk az überalles szürke dobozos hypohoz.
Mivel ez a bolt jópár éve üzemel feltételezhető, hogy mindezekre van igény, akkor azonban hol marad a híres külfölde menekült értelmiség? Vagy itt az a retró (amitől tulajdonképpen egyebként is hányok) ha piros székelykáposzta konzervet melegíthetünk, mint anno a kempingezések alatt? Esetleg tényleg a szalámis Mackósajt az igazi otthon íze?
Fel nem foghatom, hogy mennyi az idióta a világban.

Életemben nem vágytam, mi több kívántam annyira a petróleumlámpát meg hogy a lyányok összesúgjanak a háta mögött, mint vasárnap az ábrahámhegyi bornapokon, ami 100 (200? 300?) méterre vagyis hallótávolságon bőven belül volt az ágyamhoz. Pedig addigra már hallottam hamisan és rettenetes kísérlettel meg Keresztes Ildikótól is egy-egy este a sulidiszkók összes slágerét. Viszont vasárnap eljött a végzet, a jó ebédhez szól a nóta összes, egy nyivákoló nő elöadasában. Én nem tudom miféle stílus ez (operett, talán), de komolyan mondom még a részegen ki visz majd haza is jobban esett volna, mint ez, hogy az utolsó idegszálamon táncolt ez a minden bizonnyal kibaszott kövér asszony.

Egy éjjel nappali (a Bagoly melletti, hogy pontos legyek), hajnal 6.
-Egy kék multit kérek.
-Nem tartunk, próbálja meg a tejboltban.

Hát perszehogy nem velem történnek ilyenek.

Mivel mostanában sokat és teljesen újakat álmodok (új helyszinek, új emberek, egy teljes új mozi), valamint természetesen semmire nem emlékszem már délelőtt , sőt mi több már reggel sem, úgy döntöttem leporolom az álomnaplomat es újra leirom miféle hülyeségeket csinálok éjjelente. Le is irtam mind a 3at éjjel, csakhát mikor reggel nagy várakozással kinyitottam, bizony bizony semmi nem volt benne. Most vagy örülhetek, hogy vérge van egy álmom, amire kristálytisztán emlékszem (azaz, hogy leirtam őket), vagy verhetem a fejem a párnába, hogy ezen a problémán hogyan is lehetne túllépni. Végülis ez még mindig jobb, mint mikor reggel azt álmodom, hogy már (sűrű káromkodások közepette, amiben az ébresztőórát, a munkahelyet, a... tulajdonképpen mindent méltatok) lezuhanyoztam és felöltöztem a kispolgári munkahelyemnek megfelelő öltözetbe, mikor kiderül, hogy még mindig az ágyban fetrengek és mindezt “megint” meg kell csinálni. Hogy én azt hogy gyűlölöm. Még jobban, mint magukat a reggeleket, pedig ugye...

Hogy miért is szeretek jóga táborba járni? Hát azon kívül, hogy akár rendszeresen kávézó és cigiző (bár ez utóbbit csak rágta, van még mit fejlődni) mókussal találkozhatok, egy este 2 naplementét nézhetek végig, és ahol kaland lehet minden étel (márakinek, nekem leginkább büntetés minden falat), még hetek múltán is az ott összeszedett energiából táplálkozhatok mikor a mindennapi rutin totál kiégeti az agyamat.
Lehet ez csak az utazás öröme? Nem hinném, bár már alig tudom kivárni azt a másfél hetet, hogy végre megint hazamehessek. Persze valószínű gyógytea helyett végre rose fröccsön fogok élni és kávét is lelkiismeretfurdalás nélkül ihatok, mégis hiányozni fog a délutáni nidra.

A hétvégén meginvitáltam a közvetlen munkatársakat egy paprikás csirke, gombapaprikás ebédre. Hagy tudják meg mi a magyar virtus, egész délután zabálni, amíg az ember le nem fordul a székről. Erre megismerhettük az ír virtust, ezek annyit szednek, hogy én azzal a tányért nem piszkolnám össze. Mi ez, komolyan? Ezért nem is volt érdemes eljönni. Dühünkben jól el is kezdtük tömni magunkba a "maradékot" mikor elmentek. Még szerencse, hogy hívtak este a spanyolok sörözni, legalább egy kis mozgás (gyalog mentem).

Valamint az őrjöngő tömegeknek még a ráadás: ma láttam sirályt szarni. Mintha valaki egy fél literes joghurtot locsolna szét a levegőben, nincs menekvés.

Mostanában különböző okok miatt (lustaság, természetesen mi más) sokat utaztunk taxival. Lehet, hogy az utas nem egyszerű, de a taxis is egy külön állatfajta. Kezdetnek egyből Birmingham, ahol a sofőr elszáguldott a szálloda előtt és mikor ezt szóvá tettem, elöször hitetlenkedett, majd nem győzött bocsánatot kérni és mindenféle idióta kifogásokat sorolni. Aztán a düblini, aki habzó szájjal szidta nekünk a bevándorlókat, majd mikor negyedjére is tisztáztuk, hogy mi is azok vagyunk, akkor a "nem baj, ti ugyis írekkel fogtok házasodni, az ír nevet meg kultúrát viszitek tovább" mondat hagyta el a száját. Bár itt már erős volt a gyanúm, hogy azt akarta mondani, hogy "ti legalább nem vagytok suttyó bozótlakó nigériaiak", de ez mégiscsak politikailag korrektebb. De az über alles az a párizsi volt, aki mikor bemondtuk a címet elővett a használattól erőst elsalátásodó térképet, amin nagyítóval megkereste az utcát. Ezt a mozdulatsort többször megfigyelhettük vezetés közben, már amikor nem hátrafelé magyarázott, hogy ne aggódjunk csak közelre nem lát. Mondjuk szerintem csak ezt akartuk hallani, mert természetesen egyetlen mukkot sem beszelt angolul. Az pedig általában nem érdekli a franciákat, hogy nem érted miket hadoválnak, ők bőszen beszelnek és hadonasznak. Aztán a szálloda előtt 2 utcával ki is tett, hogy innen már odatalálunk, ő oda nem megy be kocsival.

A tegnapi szkominkosestelyis cégesbulin, meghát utána valami diszkóban egy számomra teljesen iden csávó a fejemet harapta fényképeszkedés közben, táncoltam az úladili örökzöldre, természetesen az arany magasarkú topánomtól már megszabadultam addigra (fél órát kerestem aztán az asztalok alatt a bal oldalit) tehát azt hiszem jelentősen túlléptem a heti megengedett kis pohár bor adagot. Pedig azt terveztem, hogy a pultnál szopogatom a kólámat és a teljes kívülálló szerepemhez hűen néha kényszeredett mosolyt eresztek az emberek felé. Ellenben rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb: még mindig a dohányzó a legfaszabb hely (tényleg miért van az, hogy nem szívok dohánytermékeket, minden zárt térben be van tiltva a dohányzás, és mégis ilyen esték után reggel ugy erzem a torkomban, mintha legalább 1 dobozzal füstölögtem volna), hogy a spanyolok istencsászár arcok, hogy nem is akarok olyan társasagba beilleszkedni (pedig rég volt már, hogy nem sikerült) ahol egy újonc csajt csak azért kezelnek haverként és osztják meg vele a pletykákat, mert szebbnek gondolják maguknál és féltékenyek rá, bezzeg mikor szerencsétlen már 11re hullarészegre itta magát és hülyét csinált magából mindenki előtt csak valaki más tette taxiba, a többiek felé sem néztek. Valamint sajnos örökérvényű mindenhol megmutatkozó magyar szokás, hogy ingyen jöhet minden, bármi legyen is az. Máshogy meg nem is kell.

Ma megpróbáltam egy enyhe italozást összehozni a munkatársakkal. El is küldtem az emilt (mivel itt nincsenek olyan munkatársaim, akik magukra vállalnák a szervezést, és nekem annyi dolgom van, hogy egy "meglátom mit tehetek" válasszal eljátszom a mindig elfoglalt szerepét) erre jöttek sorban a válaszok: Én iszok majd az egeszsegetekre Osloban, én Corkban, én Madridban.
A kibaszott globalizáció miatt már egy hetköznapi sörözést se lehet összehozni. Minő világban élünk!

Mióta tornára járok (igazából konditerembe, de az olyan égőn hangzik), hogy az egyre terjedelmesebb seggemmel még jövőre is beleférjek az irodai székbe, egyetlen hatást vettem észre magamon, miszerint torna napokon, mikor Ana a horvát mosolygós kiképzőtiszt ostorral hajt, akkor éjjel nem tudok aludni. És mivel nagyon unatkozok mit is csinalhatnék, mint kekszet, jégrkémet és hasonlókat tömök az arcomba, a lehető legnagyobb lelkiismeretfurdalás közepette.