A hétvégén meginvitáltam a közvetlen munkatársakat egy paprikás csirke, gombapaprikás ebédre. Hagy tudják meg mi a magyar virtus, egész délután zabálni, amíg az ember le nem fordul a székről. Erre megismerhettük az ír virtust, ezek annyit szednek, hogy én azzal a tányért nem piszkolnám össze. Mi ez, komolyan? Ezért nem is volt érdemes eljönni. Dühünkben jól el is kezdtük tömni magunkba a "maradékot" mikor elmentek. Még szerencse, hogy hívtak este a spanyolok sörözni, legalább egy kis mozgás (gyalog mentem).

Valamint az őrjöngő tömegeknek még a ráadás: ma láttam sirályt szarni. Mintha valaki egy fél literes joghurtot locsolna szét a levegőben, nincs menekvés.

Mostanában különböző okok miatt (lustaság, természetesen mi más) sokat utaztunk taxival. Lehet, hogy az utas nem egyszerű, de a taxis is egy külön állatfajta. Kezdetnek egyből Birmingham, ahol a sofőr elszáguldott a szálloda előtt és mikor ezt szóvá tettem, elöször hitetlenkedett, majd nem győzött bocsánatot kérni és mindenféle idióta kifogásokat sorolni. Aztán a düblini, aki habzó szájjal szidta nekünk a bevándorlókat, majd mikor negyedjére is tisztáztuk, hogy mi is azok vagyunk, akkor a "nem baj, ti ugyis írekkel fogtok házasodni, az ír nevet meg kultúrát viszitek tovább" mondat hagyta el a száját. Bár itt már erős volt a gyanúm, hogy azt akarta mondani, hogy "ti legalább nem vagytok suttyó bozótlakó nigériaiak", de ez mégiscsak politikailag korrektebb. De az über alles az a párizsi volt, aki mikor bemondtuk a címet elővett a használattól erőst elsalátásodó térképet, amin nagyítóval megkereste az utcát. Ezt a mozdulatsort többször megfigyelhettük vezetés közben, már amikor nem hátrafelé magyarázott, hogy ne aggódjunk csak közelre nem lát. Mondjuk szerintem csak ezt akartuk hallani, mert természetesen egyetlen mukkot sem beszelt angolul. Az pedig általában nem érdekli a franciákat, hogy nem érted miket hadoválnak, ők bőszen beszelnek és hadonasznak. Aztán a szálloda előtt 2 utcával ki is tett, hogy innen már odatalálunk, ő oda nem megy be kocsival.

A tegnapi szkominkosestelyis cégesbulin, meghát utána valami diszkóban egy számomra teljesen iden csávó a fejemet harapta fényképeszkedés közben, táncoltam az úladili örökzöldre, természetesen az arany magasarkú topánomtól már megszabadultam addigra (fél órát kerestem aztán az asztalok alatt a bal oldalit) tehát azt hiszem jelentősen túlléptem a heti megengedett kis pohár bor adagot. Pedig azt terveztem, hogy a pultnál szopogatom a kólámat és a teljes kívülálló szerepemhez hűen néha kényszeredett mosolyt eresztek az emberek felé. Ellenben rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb: még mindig a dohányzó a legfaszabb hely (tényleg miért van az, hogy nem szívok dohánytermékeket, minden zárt térben be van tiltva a dohányzás, és mégis ilyen esték után reggel ugy erzem a torkomban, mintha legalább 1 dobozzal füstölögtem volna), hogy a spanyolok istencsászár arcok, hogy nem is akarok olyan társasagba beilleszkedni (pedig rég volt már, hogy nem sikerült) ahol egy újonc csajt csak azért kezelnek haverként és osztják meg vele a pletykákat, mert szebbnek gondolják maguknál és féltékenyek rá, bezzeg mikor szerencsétlen már 11re hullarészegre itta magát és hülyét csinált magából mindenki előtt csak valaki más tette taxiba, a többiek felé sem néztek. Valamint sajnos örökérvényű mindenhol megmutatkozó magyar szokás, hogy ingyen jöhet minden, bármi legyen is az. Máshogy meg nem is kell.

Ma megpróbáltam egy enyhe italozást összehozni a munkatársakkal. El is küldtem az emilt (mivel itt nincsenek olyan munkatársaim, akik magukra vállalnák a szervezést, és nekem annyi dolgom van, hogy egy "meglátom mit tehetek" válasszal eljátszom a mindig elfoglalt szerepét) erre jöttek sorban a válaszok: Én iszok majd az egeszsegetekre Osloban, én Corkban, én Madridban.
A kibaszott globalizáció miatt már egy hetköznapi sörözést se lehet összehozni. Minő világban élünk!

Mióta tornára járok (igazából konditerembe, de az olyan égőn hangzik), hogy az egyre terjedelmesebb seggemmel még jövőre is beleférjek az irodai székbe, egyetlen hatást vettem észre magamon, miszerint torna napokon, mikor Ana a horvát mosolygós kiképzőtiszt ostorral hajt, akkor éjjel nem tudok aludni. És mivel nagyon unatkozok mit is csinalhatnék, mint kekszet, jégrkémet és hasonlókat tömök az arcomba, a lehető legnagyobb lelkiismeretfurdalás közepette.

Mekkora volt a pofám még január, februárban mikor otthon combig jártak a hóban, itt meg a kis kabátka is elég volt. Bezzeg most mikor otthon atlétában és tangapapucsban is izzadnak, én még mindig ugyanabban járok. Na jó az egyik pulcsit már levettem, mióta a sok IQ bajnok munkatársam rájött, hogy télen nem muszály a légkondit bömböltetni.

Kilátogattunk tegnap a lovira, hogy megnézzük a maffiózókat meg az utolsó fillérjeiket eljátszó, a maffiózóktól rettegő szerencsétlen függőket. Nem is értem hogy lehet ezt a lóra fogadást élvezni (bár Baloghp szerint ők nyerni is szoktak...). Ugyanis minden feltett pénzünket elvesztettük a nyamvadt gebéken, mondjuk lehet nem a nevek szimpátiája alapján kellett volna játszani, vagy jobb lett volna az utolsó 4et megtippelni, mert abban speciel egészen jó voltam. Baloghp egy kis tudományt, vagyis számmisztikát is vitt a dologba (arra tett, aki a legtöbbet nyert eddig pályafutása alatt), de ez se jött be. Sőt, ezen felül sikerült elérni, hogy a legnagyobb vesztesek legyünk, ugyanis mikor már felbasztam az agyam, hogy semmi nem jön be, nem tettem fel Old Charm-ra a 7. futamban (pedig micsoda név!), be is jött harmadiknak egyből. Visszanyerhettük volna a feltett júrókat.
Na de mindegy, attól még mi is kiabáltunk a tribünről, pedig nem is tudtuk melyikre fogadtunk. Legközelebb hetekig nézem majd a Racing csatornát, hogy képbe legyek. Vagy Wimbledonba megyek át fogadni.

El kellett hagynom az 50. szélességi fokot, hogy megdicsérjék milyen szép barna a bőröm. Ezeknek a hobbitoknak tényleg szinte átlátszó, mondhatni pincebarna.

A mai utolsó és vicces feladatom a következő mail formájában érkezett a munkahelyemen:

Hi Julia
This is Ewa from London...A little help please: I am hoping to meet Attila Szalay-Berzeviczy in Vienna on Wednesday- can you help me please with the pronounciation??

Még szerencse, hogy Ewa tulajdonképpen lengyel, így ismerősként kezeli a Cé hangot, különben nem tudom hogyan lehetett volna leírni.

Rájöttem nemrégiben, hogy mi idegesít úgy igazán a HRes picsákban és ide veszem még a finance, marketing, stb részlegen dolgozó ostobákat is, egy kivételt ismerek mindösszesen. Ez pedig nem az, hogy a cipőkön, valóságsókon és pletykákon kívül képtelenség velük bármiről eldiskurálni, sem az, hogy mindenkivel mézesmázos mosolygósak, hogy aztan a következő pillanatban kibeszéljék a frizuráját, hanem, hogy ezek az asszonyok kalóriában mérik az ételt. Amint megpillantanak egy karamellás sütibarabos joghurtot, egyből számjegyek (kaóriaérték és ennek ledolgozására elegendő idő a lépcsőgépen) jelennek meg előttük, nem pedig az ízek orgiája. Feltett szándékom a sült csülök puha fehér kenyérrel élvezetének elmagyarázása, miközben a vágyakozás és a lelkiismeretfurdalás összessége jelenik meg a tekintetükben. Ez aztán az igazi kínzás (más kérdés, hogy számomra is, ugyanis itt nincsen csülök).

Mióta nem italozom és nem dohányzom (természetesen egyiket sem önszántamból adtam fel) a társadalmi életem romokban hever. Szívás, mert azért itt tényleg le lehet írni, hogy kocsmakultúra, anélkül, hogy az alkoholisták mentőszövegének tünne. Azért addig nem sülyedtem, hogy kólázzak eme remek helyeken.

A heti szerelmeim a Cirque Du Soleil meg a botanikus kert üvegháza. Szóval úgy történt a heti szerelembeesésem, hogy cégesbuli keretében állt a cirkusz, ahol persze igen hamar mindenki tudomására jutott, hogy én vagyok az egyetlen bunkóparaszt, aki ezekről mégcsak nem is hallott (mondhatni mutogattak, mint a cirkuszi majmot). Hiába na, lehet nem voltak a cirkuszvilágbajnokság kiválló adásaiban régen szilveszterkor. Ott aztán azonban nagyon hamar beszívott az előadás, keményen nyomják a srácok. Más kérdés, hogy a nézőtéren ment a pattogatott kukorica meg a sör meg a minden, ami kissé meglepett, de gyorsan kiderült, hogy eme kellékek a színház nézőterének is elengedhetetlen elemei. A farmer póló összeallítással egyetemben. Kocsmázni bezzeg kisetélyiben járnak minden pénteken. Na de a lényeg, hogy teljesen beleszerettem az Szirk dö Sol-ba, meg is kaparintottam gyorsan 4 másikat is DVDn.

Ma pedig elmentünk orhideakiállításra a botanikuskertbe, ahol megpillantottam a fentebb említett csodát. Az orchidea kiállítás már kevésbé volt haszos, azért mentünk, hogy majd jó olcsón hozzájutunk néhány remekbemanipulált darabhoz, de hát nem így történt. Ráádasul megdőlni látszik a mindenki által hangoztatott "az orchidea igénytelen növény" mondás. Mint megtudtam teljesen igénytelen, ha hetente egyszer locsoljuk (locsolás ez esetben: lágy vízzel lehetőleg és egy csepp felesleg nélkül, különben elrohad hamarost), minden nap spriccelgetjük, vigyázva, hogy se a levelen se a virágon ne maradjon víz sokáig, mert szintén elrohad. És igazán örülhetek, mert a 3 hete beszerzett példányom igazán kezdőbarát, nem igényli az állando hömérsékletet télen nyáron és a virágzás érdekében nem kell heteket sötétben és 15 fokon tárolni. Kényszeredett mosolyom közben, amit az orhideakertész felé eregettem csak arra tudtam gondolni, hogy tuti megmurdál pár héten belül, örülhetek ha él mire hazaérek (persze mire hazaértem már hajigálja a virágait, amit csak azért nem vettem eddig észre, mert ugye a nagy gondoskodásban hétfőn ráborítottam egy csopur hideg csapvizet vizet, és szevasz). A nagy ijedségre vettem is egy gyompálmát, ami éveket eléldegélt szerető gondoskodásomban régen.

Amúgy meg mióta elolvastam a Shopaholic lány történetét, rájöttem, hogy bennem csírája sincs meg eme betegségnek. Ö ugyanis folyvást azt hangoztatja, hogy ez (mármint az éppen akciósan megvásárolt kincs) befektetés ha jobban meggondoljuk. Én viszont teljes tudatában vagyok annak, hogy baszom a pénzt. Feleslegesen. Hülyeségekre.

Vajh a jelbeszédben vannak nyelvek? Vagy a süketek a világ minden táján elbeszélgethetnek egymással (persze csakha nem kapcsolják rájuk a villanyt).

Igazán furcsa itt az időjárás mostanában. Amikor azt olvastam, hogy egyetlen nap leforgása alatt lehet tél, tavasz, nyár meg ősz is hát enyhén szólva is túlzásnak éreztem. De az elmúlt hét bebizonyította, hogy igen is van ilyen, szinte percenként képes megváltozni az idő: az eső elkezd zuhogni, én meg rohanni (természetesen nem hordok esernyőt, mert minek), aztán már csak azt veszem észre, hogy mi a picsának rohanok, süt a nap, mindenki engem néz. A kedvencem azonban, amikor a boltba szerettem volna elmenni délutáni csokiért, fánkért, cheesecakeért, valamiért. Látom, hogy zuhog az eső odakint, természetesen anyázva Petőfit idézve indultam meg a 3 lépcsőfokon az ajtóig, és láss csodát mire áttekertem a forgóajtón gyönyörű napsütés várt odakinn. Ilyen időjárásról tényleg lehet beszélni.