El kellett hagynom az 50. szélességi fokot, hogy megdicsérjék milyen szép barna a bőröm. Ezeknek a hobbitoknak tényleg szinte átlátszó, mondhatni pincebarna.

A mai utolsó és vicces feladatom a következő mail formájában érkezett a munkahelyemen:

Hi Julia
This is Ewa from London...A little help please: I am hoping to meet Attila Szalay-Berzeviczy in Vienna on Wednesday- can you help me please with the pronounciation??

Még szerencse, hogy Ewa tulajdonképpen lengyel, így ismerősként kezeli a Cé hangot, különben nem tudom hogyan lehetett volna leírni.

Rájöttem nemrégiben, hogy mi idegesít úgy igazán a HRes picsákban és ide veszem még a finance, marketing, stb részlegen dolgozó ostobákat is, egy kivételt ismerek mindösszesen. Ez pedig nem az, hogy a cipőkön, valóságsókon és pletykákon kívül képtelenség velük bármiről eldiskurálni, sem az, hogy mindenkivel mézesmázos mosolygósak, hogy aztan a következő pillanatban kibeszéljék a frizuráját, hanem, hogy ezek az asszonyok kalóriában mérik az ételt. Amint megpillantanak egy karamellás sütibarabos joghurtot, egyből számjegyek (kaóriaérték és ennek ledolgozására elegendő idő a lépcsőgépen) jelennek meg előttük, nem pedig az ízek orgiája. Feltett szándékom a sült csülök puha fehér kenyérrel élvezetének elmagyarázása, miközben a vágyakozás és a lelkiismeretfurdalás összessége jelenik meg a tekintetükben. Ez aztán az igazi kínzás (más kérdés, hogy számomra is, ugyanis itt nincsen csülök).

Mióta nem italozom és nem dohányzom (természetesen egyiket sem önszántamból adtam fel) a társadalmi életem romokban hever. Szívás, mert azért itt tényleg le lehet írni, hogy kocsmakultúra, anélkül, hogy az alkoholisták mentőszövegének tünne. Azért addig nem sülyedtem, hogy kólázzak eme remek helyeken.

A heti szerelmeim a Cirque Du Soleil meg a botanikus kert üvegháza. Szóval úgy történt a heti szerelembeesésem, hogy cégesbuli keretében állt a cirkusz, ahol persze igen hamar mindenki tudomására jutott, hogy én vagyok az egyetlen bunkóparaszt, aki ezekről mégcsak nem is hallott (mondhatni mutogattak, mint a cirkuszi majmot). Hiába na, lehet nem voltak a cirkuszvilágbajnokság kiválló adásaiban régen szilveszterkor. Ott aztán azonban nagyon hamar beszívott az előadás, keményen nyomják a srácok. Más kérdés, hogy a nézőtéren ment a pattogatott kukorica meg a sör meg a minden, ami kissé meglepett, de gyorsan kiderült, hogy eme kellékek a színház nézőterének is elengedhetetlen elemei. A farmer póló összeallítással egyetemben. Kocsmázni bezzeg kisetélyiben járnak minden pénteken. Na de a lényeg, hogy teljesen beleszerettem az Szirk dö Sol-ba, meg is kaparintottam gyorsan 4 másikat is DVDn.

Ma pedig elmentünk orhideakiállításra a botanikuskertbe, ahol megpillantottam a fentebb említett csodát. Az orchidea kiállítás már kevésbé volt haszos, azért mentünk, hogy majd jó olcsón hozzájutunk néhány remekbemanipulált darabhoz, de hát nem így történt. Ráádasul megdőlni látszik a mindenki által hangoztatott "az orchidea igénytelen növény" mondás. Mint megtudtam teljesen igénytelen, ha hetente egyszer locsoljuk (locsolás ez esetben: lágy vízzel lehetőleg és egy csepp felesleg nélkül, különben elrohad hamarost), minden nap spriccelgetjük, vigyázva, hogy se a levelen se a virágon ne maradjon víz sokáig, mert szintén elrohad. És igazán örülhetek, mert a 3 hete beszerzett példányom igazán kezdőbarát, nem igényli az állando hömérsékletet télen nyáron és a virágzás érdekében nem kell heteket sötétben és 15 fokon tárolni. Kényszeredett mosolyom közben, amit az orhideakertész felé eregettem csak arra tudtam gondolni, hogy tuti megmurdál pár héten belül, örülhetek ha él mire hazaérek (persze mire hazaértem már hajigálja a virágait, amit csak azért nem vettem eddig észre, mert ugye a nagy gondoskodásban hétfőn ráborítottam egy csopur hideg csapvizet vizet, és szevasz). A nagy ijedségre vettem is egy gyompálmát, ami éveket eléldegélt szerető gondoskodásomban régen.

Amúgy meg mióta elolvastam a Shopaholic lány történetét, rájöttem, hogy bennem csírája sincs meg eme betegségnek. Ö ugyanis folyvást azt hangoztatja, hogy ez (mármint az éppen akciósan megvásárolt kincs) befektetés ha jobban meggondoljuk. Én viszont teljes tudatában vagyok annak, hogy baszom a pénzt. Feleslegesen. Hülyeségekre.

Vajh a jelbeszédben vannak nyelvek? Vagy a süketek a világ minden táján elbeszélgethetnek egymással (persze csakha nem kapcsolják rájuk a villanyt).

Igazán furcsa itt az időjárás mostanában. Amikor azt olvastam, hogy egyetlen nap leforgása alatt lehet tél, tavasz, nyár meg ősz is hát enyhén szólva is túlzásnak éreztem. De az elmúlt hét bebizonyította, hogy igen is van ilyen, szinte percenként képes megváltozni az idő: az eső elkezd zuhogni, én meg rohanni (természetesen nem hordok esernyőt, mert minek), aztán már csak azt veszem észre, hogy mi a picsának rohanok, süt a nap, mindenki engem néz. A kedvencem azonban, amikor a boltba szerettem volna elmenni délutáni csokiért, fánkért, cheesecakeért, valamiért. Látom, hogy zuhog az eső odakint, természetesen anyázva Petőfit idézve indultam meg a 3 lépcsőfokon az ajtóig, és láss csodát mire áttekertem a forgóajtón gyönyörű napsütés várt odakinn. Ilyen időjárásról tényleg lehet beszélni.

Úszni akartam ezen a nyomorult szigeten. A jópár értetlen tekint amiket az 50 méteres medencét keresek kérdés elhangzása után kaptam nem rettentett el, felpattantam a netre. Ahol kiderült, hogy tőlünk kb. 2 megállóra van Írország első 50 méteres medencéje. De továbbolvasva arra is fény derült, hogy 120 centi mély, azaz leér a lábam (a hasamról nem is beszélve), amit kifejezetten utálok. Van ezen kívül egy nagyon jó versenymedence, szaunával meg jakuzzival reggel 6:30-tól 9:30-ig, utána át lehet települni a 25méteresbe este 10-ig. Nem értem ezt a koncepciót, ha ugyis nyitva vannak miért nem lehet használni a nagyot? Nehogymá telehugyozza meg elronccsa a nép a szép medencét? Mindezeken kívül láttam pár 25 méteres medencét, sőt sokan a 12, 16 métereseket hirdetik, amivel leginkább nem égetnem magam még a nem mindig igényes netes közösség előtt sem.
Ezek után ne csodálkozzanak, hogy fennállásuk óta egyetlen olimpiai érmest tudnak felmutatni. Úgy kell nekik, sok rögbi buzi.

Stílus 3 egyszerű szóval: U2 koncert Dublinban.
Egyrészt eléggé nevetségesnek tartom a picsogást afelett, hogy a jegyek (164.000 darab péntekre meg szombatra összesen) a várt 1 óra helyett 2 óra alatt fogytak el, de ami végképp széles mosolyra késztetett az az írek mentalitása, vagy még inkább a technikához való hozzáállásuk: több száz szerencsétlen idióta éjszakázott az utcán a jegyárúsító helyek előtt csakhogy hozzájussanak az áhított jegyekhez, holott reggel fél9-kor negyed óra alatt meg lehetett azokat szerezni az interneten (bámulatos hol tart már a tudomány!). Számítástechnikai középkor, az van itt nem más.
De mindegy is, mert július 24-én U2 hallgatunk, élőben, Dublinban.

A mai St Patrick's Day-en sok érdekességet fedeztem fel. Igen drágáim, van nemzeti ünnep tripla kordon meg utcakőhajigálás nélkül is. Van a világban továbbá kínai Riverdance tánccsoport ahol sárgák nyomják az ír steppet, de a mai nap legmegdöbbetőbb leleplezése, hogy Bart Simpson hangja Nancy Cartwright és mint a neve is mutatja ő bizony egy NŐ! Brutál, még mindig a sokk hatása alatt vagyok.

Patkánymérget eszek minden nap, mert az nekem jó.

Kaptam egy könyvet az egyik munkatársamtól: The Time Traveler's Wife. Ahogy elhangzott a cím vagy nagyon örömködtek a többiek, hogy jujj ez a legjobb könyv, vagy gyalázkodtak, hogy hát még ekkora szart. Nagyon meg is örültem, mert az ilyen irományokon vagy lehet habzó szájjal dühöngve fröcsögni, vagy örömkönnyekben úszva egekig magasztalni a szerzőt. Ehelyett egy teljesen átlagos szerelmi történetről van szó, amiben egyetlen említésre méltó mumentum, hogy szerencsétlen csávót ide-oda dobalja az idő. Dehát nem lineáris történetvezetésre van példa bőven, még ez sem a spanyol viasz, ráádasul a végét is borítékolni lehet: a csávót egy félresikerült időutazás során a csaj apja fogja lelőni. Hozzáteszem, hogy én is golyót eresztenék egy 40 körüli férfiemberbe, amint a kert végében meztelenül a 7 éves kislányomra vár. Nekem aztán ne magyarázzon, hogy a jövőből jött, ahol a legeslegnagyobb boldogságban él szeretett utódommal.
Valószínű azért nem hat meg a remek, mert nem vagyok épp egy romantikus lélek, nekem az időt, teret, okos nagymama tiltását legyőző örörk szerelemről ugyis mindig ez az idézet fog eszembe jutni:

"- Lőjön-mondta, a mellére tett kézzel. - Nincs
nagyobb dicsőség, mint ha a szerelméért hal meg
az ember.
Lorenzo Daza kénytelen volt oldalról nézni rá,
mint a papagájok, hogy a kifordult szemével is
lássa. Nem mondta, hanem inkább szótagonként
köpte oda neki a három szót:
- A-kur-va-a-nyád!"

Árulja már el nekem valaki hozzáértő, hogy miért kell az irodai telefonokat hosszú perceken keresztül csörgetni? Az efajta környezetben ugyanis nem a konyhából kell beszaladni (miközben persze üvölti az ember, hogy ne tedd le jövök, mintha a vonal másik végén hallanák), ne adj isten az emeletről leérni, hanem egyszerűen ki kell nyújtani az ember kezét a kurva kagylóéert. Tehát ha valaki negyedjére nem veszi fel valószínű huszadjára sem fogja. Folyamatos telefoncsörgésben élem az életem.

Az utóbbi napokban, megfázás okán, kamillateát szürcsölgetek az irodában. Egyszerűen képtelen vagyok nem fehúzni magam (természetesen minden alkalommal mikor hozzá kell érnem) a termékelnevezésen: Kamilla Mosoly. Mutassanak már nekem élő embert, aki nem megfázás, kötöhártyagyulladás vagy egyebek miatt issza azt a szart, hanem csak a zize miatt. Ha pedig valaki, jelen esetben én, betegen kénytelen emberek közé menni és tele a feje "dögöljön meg mindenki lehetőleg most rögtön azonnal" gondolatokkal, akkor a legkevésbé azt kivanja, hogy mosolyogjanak reája. Pláne egy kibaszott doboz ne tegye. Elbaszott egy PR stratégia, én mondom.

Véleményem a heti időjárásról: