A munkaról: Information Mosaic a cég maga. Az interjúk alapján technical writer szempontból a legjobb szándékkal sem mondanam őket vér profinak, sőt a volt pár kérdésem, amin megizzadt az interjúztató Doc Manager, dehát most építik a doksi csapatot (igen, van még hely).

A hétvégéről: Újabb kört futunk bolhapiac ügyben. Múlt hétvégén szombat és vasárnap is az után járkáltunk, egyszer kb másfél óra séta után elérkeztünk egy iszonyúan lerobbant és büdös töküres épülethez és a hozzá tartozó hasonló karban lévő parkolóhoz (köszi googlemaps!), másnap pedig egy kis sikátorban lévő bezárt épülethez, amit a neten a legnyobb fedett piacként emlegetnek, azonban csak egy kis fecnit találtunk az egyik ablakban, hogy elköltöztünk. Hiába no, az írek nem lihegik túl ezt az információ hatalma dolgot.
De ezek után sem adjuk fel, csak a taktika változik: vonatozunk. És ebben az a jó, hogy egyrészt azt remélem tényleg létezik a bolhapiac, másrészt viszont, hogy a tenger mellett van. Ami nekem örömboldogság, BaloghP szerint viszont nagy zöld víz, mit nézzünk rajta?

Ja, még csak annyit, hogy köszi Normi!

VanállásomVanállásomVanállásom! Nem is kívánok most ehhez többet hozzáfűzni, megyek örömködni.

Őszintén szólva én azt hittem fejlett öniróniára utal, hogy itt lehet naptejet kapni, erre kiderül, hogy napkollektoros házakat akarnak építeni! Azért mindennek van határa...

Miközben ma a fénymásolóban várakoztam a kanapén mellém telepedett egy ír nő. Nagy szó ez itt Dublinban, ritka az ilyen, mint a fehér holló. Elkezdett velem beszélgetni, egy szerencsém volt, hogy imádott dumálni meg a kutyajáról beszélni, mert az igazat megvallva körülbelül minden 4. szavát értettem. Néha felmerült bennem a gyanú, hogy nem is angolul dumál, erre megkérdeztem valamit és a mosolygásából ítélve mégiscsak angol lehetett az a nyelv, amin hablatyolt. Elbeszelgettünk kb negyed órát, amiben nekem jórészt csak a Yes, Oh really, és a no way frázisok ismételgetése jutott, amiket a hangsúlytól függően váltogattam. Jó hangulatban váltunk el, egyből eszembe is jutott Esti Kornél és a bolgár kalauz.

Van olyan, hogy előtör belőlem az ortodox környezetvédő valamint a globalizáció ellen is habzó szájjal tudok küzdeni, merthát valljuk be, tényleg van benne igazság. Mégsem tudom megtenni, hogy lehajtott fejjel lépjem át a Starbucks küszöbét, hogy a napi betevő karamellás forró csokimat magamhoz vegyem (papír pohárban természetesen, mert azt leginkabb sétálás közben élvezetes elfogyasztani), és mégsem undorodtam magamtól a tükörben reggelente éveken keresztül, hogy a Roland McDonaldnak dolgozom tulajdonképpen. Most vagy az elveimmel (hahaha) van a probléma, vagy (efelé a válasz felé valahogy jobban húz a szívem) egyszerűen képtelen vagyok ellenállni a finomságoknak.

Már régen szeretnék egy 2009-es naptárat venni, nézegettem is őket, míg végre megtaláltam... A címe: How to do it later planner, kizárólag Pató Pál úr típusú embereknek. Rengeteg hasznos jótanaccsal van tele, mint például az e-mail a modern kor információcserejének elengedhetetlen eszköze, mindenképp nézzd meg 5 percenként, avagy ha lelkiismeretfurdalásod lenne, mert mindig halogatsz beszéljétek ezt meg egy másik halogatóval egy finom kávé és süti mellett. Van benne továbbá lista, amire felírhatom azokat a dolgokat, amiket majdnem megcsináltam, vagy majdnem elkezdtem.
De nem vettem meg hiszen ráér, még december sincs. Mivan ha találok jobbat?

A minap vettem egy női magazint, szórakozásnak estére, amíg Baloghp az indiánokat gyilkolja. Több dolog van, amit nem értek én az efféle szakirodalommal kapcsolatban, de a leginkább az zavar, hogy mindenféle szemránckrém meg parfüm minta van benne, viszont csoki az egy sem. Pedig azt is hirdetik.
Szóval eldöntöttem, hogy visszatérek a jól bevált lakáskultúra magazinokhoz és inkább csorgatom a nyálam az álomlakásokra. Na nem mintha design bútorokat szándékoznék venni, de műkörmöt se holnap kezdek el építtetni, ugye.

Néztem tegnap ezt az American Idol nevezetű műsort, amiben elérkeztek a versenyzők a ki marad ki megy helyzethez. Ott áll a színpadon valami kung-fu harcosnak kinéző izmos ember kigombolt ingben, meg egy habos ruciba öltöztetett 5 éves kislyányka. És erre dobperges, fények, hááát bizony a kislyányka a nyertes. Most komolyan csakmert olyaaan éééédi, selypítve énekel már egy büdös kölyöknek kell nyerni, ennyi elég? Különben is hányok az olyanoktól, hogy te drágám egy istenadta tehetség vagy, egy csiszolatlan gyémánt, közben meg csak az anyja éli ki benne a meg nem valósult álmait.
Olyan gyönyörű kép lett volna ha a puszilkodás helyett a kung-fu csávó nekifutásból a közönség közé rugja a kis hercegnőt a hiányos fogsorával együtt. Hozzáteszem, egyik produkciót se láttam, az esti filmet vártam, ami persze késett.

Tegnap sikerült eljutnom az első igazi céges interjúra, ami szó mi szó eléggé furcsán sikerült. De a lényeg a lényeg biza hívtak is ma, hogy mindenképpen menjek második körre jövő hétfőn. Még választhatok is, hogy bokros teendőim között early morning (between 10-11!!! miféle munkamorál ez?) vagy afternoon lenne a megfelelő.
Szóval van most boldogság, öröm, meg ami ilyenkor szokás.

Mondatok, amik minden egyes nap elhangzanak minálunk itt a nyugaton:
-Majd ha lesz munkám
-Fimon ez a kaja, csak majd legközelebb kevesebb/több/semennyi fűszert teszek rá; esetleg több/kevesebb ideig főzöm (ez főleg olyan esetekben fordul elő, mikor szörnyű éhesen főzünk és nem várjuk meg, amíg egészen elkészül)

És igen van olyan folytatása a Where are you from? kérdésnek, ami nem unalmas, nem sablonos, és még csak véletlenül sem végződik a párbeszéd egy Hmmm, biztos szép fordulattal. Ez pedig a következő: betérek én a sarki hentes úrhoz, elhangzik az ominózus kérdés, az arra adott válasz, mire a hentes úr az üvegpultjára támaszkodik és csillógó szemekkel a múltba réved, miközben elhadja a száját a mondat ami miatt lassan reggelire is csirkét eszünk, csakhogy gyakrabban járhassak. A mondat pedig: Oh, Hungarian food. Kiderült, hogy egyszer egy egész délutánt töltött el egy budai étteremben, mert nem bírta abbahagyni a rendelést, meghát persze az evést.

Az élet apró örömei, avagy mely mondatokat szeretem hallani:
1. ma csinalok én vacsorát
2. elküldtem a címedre a teszt feladatot.

Az egyik állami intézet előtti kukán találkoztam a következő felirattal: No bombs please.

Ínyemre való ez a környezettudatos életmód, bár mi annak idején papírgyűjtésnek meg háztartásigép szervíznek hívtuk. Kiváltképp a szelektív szemétgyűjtés tetszik, harmadannyi időnként kell levinni a szemetet...

Hogy én mennyire utálom azt az embert, aki a házunk alatt nyitott éjjel nappalit. Mert persze borzasztóan lustak vagyunk elmenni rendes boltba vásárolni (ahol emberi áron adják a termékeket) és legalább kétszer betérünk a szemtelen tolvajok birodalmába. Persze végig az arcunkra van írva a megvetés és az ide én többet be nem teszem a lábam kifejezés, ami oka lehet annak, hogy még soha egyetlen eladó sem mutatta a mosoly legapróbb jelét. Miért, miért kellett neki itt boltot nyitni?

Mégiscsak létezhet ez a karma dolog. Én tegnap olyan nagyon jól mulattam a (mint ma kiderült, hamis) vízálló réteggel ellátott kapucnim alatt, mikor Baloghp kergette a derékbatört esernyő darabjait az utcán, aztán pedig a víztől 4szeresére dagadt szövetkabátjában hazacammogott. Tényleg vicces volt, bezzeg nem ő fetrengett ma álló nap hasogató fejfájással és hidegrázással.

Ma alig akata elfogadni Muhammed a huszasomat a boltban, mert egy kiválló ötlettől vezérelve elindultunk sétálni a városba. De még a kávézóig (forró csoki, cappuchino, hmmm) sem jutottunk mikor elkapott egy jobbfajta vihar és nem csak az esernyő tört ketté, hanem a pénztárcám a táskámban is totál elázott. Lassan elhiszem az itteni időjárásról szóló csúnya pletykákat.

Ma megtörtem. Spórolás ide, spórolás oda... Hageen Dazs. Bailyes-es. Megyek dőzsölni.

Most komolyan, hogy lehet egy éttermet Golden Ass-nek hívni? Értem én, hogy több jelentés, dehát pont ez az! Vajon mi lehet a Breakfast Special?

Ma sétáltam hazafelé a belvárosban és előre elköltöttem a nemlétező fizetésem amit a nemlétező munkahelyemről kapok. Bár ha jobban belegondolok akkor a következő 4 havit, hiszen karácsonyra is kérhetek...

Mindez idáig remekül haladtam a főzésben. Szó mi szó hülyegyerekhúst (az az előrepanírozott fajta) vettünk és annak a csomagolására rá van írva hány percig kell sütni, a sütőn meg van valami időzítő. Szóval Nigellának éreztem magam egészen ma estéig, mikor is nagy fába vágtam a fejszét: sült alma. Megpucolni, tálba tenni, cukrot rá és indulhat a menet, de valahogy nagyon elvette az időmet a WTA Doha meg a szakítós, vagyis mit is beszélek: a CV küldüzgetés meg Barackék. Ha nem is égettem oda (hahahahaha), de jó sötét karamellt sikerült előállítanom.
Holnap salatával próbálkozom.

Totális kudarcot vallott a jobb oldali közlekedésre eddig használt taktikám, miszerint amelyik oldalra ösztönösen néznék, na pont a másikra kell. De teljesen belezavarodtam így most paranoid személyiségeket meghazuttolóan nézelődök a szélrózsa minden irányába az utcasarkokon és várom az bárhonnan felbukkanható ellenséget. Azután pedig csak reménykedem, hogy nem vasal ki valamelyik emeletes busz miközben áthaladok az úttesten. Van ugyan lámpa minden kereszteződésben, de azt senki nem veszi komolyan és égőnek tartom mikor csak én állok a pirosnál miközben még a nyugdíjjas nénike is áthalad. Már csak reménykedni tudok, hogy a beilleszkedési kényszerem nem fog pár törött bordába kerülni.

Ma ismét sikerült lezavarnom egy interjút, de mielőtt nagyon örvendezni tudtam volna eme fejvadász nyújtotta lehetőségnek, gyorsan a tudtomra adta Jill, hogy a városban momentán 2 db Technical Writer állás van. Ez egybecseng a sajat tapasztalataimmal, sajnos. Az egyik egy Sophies nevű francia cég, de oda finance tapasztalattal keresnek igavonót a csigazabalók. Szóval az bizony felejtős. Most a másikban reménykedem, amivel szintén van egy kis probléma, mégpedig, hogy most alakul és valószínű, hogy beletelik egy "kis" időbe, amíg konkrét lehetőséghez jutok. Ma nem volt sikeres napom.

Ma adtunk a kultúrának, nehogy azt monggyák, hogy kelet európai bunkók vagyunk, he, érted. Először a Castle kertjében süttettük a hasunkat, mert nagyon gyönyörűséges volt az idő, és megláttuk a Normiéktól kapott könyvben, hogy van a közelben valami könyvtár. Suprise suprise a könyvekről meg a könyvnyomtatásról volt egy olyan gyűjtemenyük, hogy totál leesett az állam. Az Új Testamentumból papíruszmaradványok a 55ből (nem 1955...), kínai jade könyvek (ez komolyan jade kövekre vésett iromány, brutál), egyiptomi papírusztekercsek. Pl nem is tudtam, hogy nem csak a piramisba tettek irományokat, hanem a múmiába is tekerték, hogy tudja a halott mi fog történni. Szóval kössz a könyvet, jól jött ma is!

Elmondom még, hogy itt a sporthírekben nincsen se kézilabda, se vízilabda. Csak foci (ahol kb 2 év után láttam összefoglalóban Gerát újra), lovasverseny meg vitorlázás. Uramég, hogy fogok itt TVt nézni?

Szívesen mondanám, hogy rájöttem hogyan kell képeket közzétenni, de... hát nem én voltam, aki összehozta ezt a remek slide showt.
Ez a kulcs nyitja a hajlékot, a nappali és a háló van a képeken. Most még elég lakáskultúrás, de majd hamarost otthonos lesz. Remélem. Szép, mi?


Windows Live Spaces