Sok minden változott az életünkben mióta a "halott esernyők városába" költöztünk. Például már ismerjük a Tescot belülről is, gyalog járunk (még mindig semmi hír jószándékú munkatársakról, kocsival természetesen), nem nézem az Australian Opent (és erről beszélni sem tudok) és nem a Gardában lógunk álló este; vannak azonban apró dolgok, amik csodálatossá tudják tenni ezt a helyet is, hogy mást ne mondjak, kis öröm is öröm:

- Holnap korán felkelek, veszek reggelit.
- Én meg sokáig alszok.

Lehet találgatni melyik leszek én.

Ma az egyik spanyol fejlesztő tartott bemutatót abból, amit az elmúlt hónapban fejlesztett. Totál átváltott magyarázós angolra, ami ebben az esetben azt jelentette, hogy minden mondat végére odabiggyesztette az OK szócskat. Nem is lenne ezzel gáz, mikor olyan mondatokat használ, hogy kivettem ezt a gombot, OK? vagy így gyorsabb lett az alkalmazás, OK?, de a nevem Ruben, OK? meg egyből utána: ugye értitek, OK? résznél már nem bírtam tovább egy szerény mosoly nélkül.

A mai napon a hugom egy ötös államvizsgával hallgatóból diplomás munkanélkülivé lépett elő! Gratulálni itt lehet.

A minap felszereltek egy kódzárat a wc-re, hogy ha valami idegen nem az irodaház melletti kávézót választja ingyen pisilésre, hanem inkább átverekszi magát a portáson és a számtalan ajtó közül eltalálja melyik is az igazi, akkor sem érhet célba. A baj csak az, hogy elfelejtettek szólni róla és ott álltunk próbálgattuk a különböző gombkombinációkat, trükkös kilincsforgatásokat, de semmi. Az egészben az a legszomorúbb, hogy nem az ordibált magából kikelve és verte az ajtót, aki izzadságban úszva könyörgött az úrhoz az ajtón túli megváltásért, hanem aki a délutáni sminkjét szerette volna megigazítani. Nők. Istenem.

Gondoltam ma bevezetem az íreket a magyar élvezetekbe. Túró Rudi. De mikor megtudták miből van általában a megtartom ebéd utánra című épületes hazugsággal ráztak le. Szóval nem volt kirobbanó sikere, úgy éreztem mintha a vallásomban próbálnának megingatni. Meg kellett állapítanom, hogy nem érdemes olyan emberekre égi mannát pazarolni, akik kolbásznak hívják a virslinek is gyér hústermékeket.

Újabb remek példát láttam ma, hogy mire is költhetjük a pénzünket. Kisállatbiztosítás... Bizony ezentúl szó szerint aranyat ér az akváriumtöltelék. Kíváncsi vagyok vajon a papagály CT-t fizeti-e, vagy mondjuk mit ér egy 10 éves keverék kutya, merthát ugye azok sokáig húzzák. Zsótival, a hörcsöggel bizony mondom megszívtam volna, mert addig sem élt a szerencsétlen még elintéztem volna a papírmunkát. Inkfartusig hajtotta azt a rohadt kereket, hamar elszállt belőle a lélek (olyan 16 napig bírta a helytelen életmódot).

Nem kell ahhoz anya főztje, rokon látogatás, szaloncukor meg bejgli, hogy 10.000 kalóriát tömjek naponta magamba karácsonykor. A karácsonyi zabálás valami egészen mélyen gyökerező ösztön lehet, épp ezért arra jöttem rá, hogy a legnagyobb mártíromság az éhségsztrájk karácsonykor.

Engem ebben a karácsonyi mizériában nem az zavar, hogy az emberek úgy vásárolnak, mintha 25-én eljönne a Sarah Connor által megjövendölt apokalipszis. Igaz nem atomháború közeledik, hanem valami sokkal félelmetesebb: ünnepi nyitvatartás. Elhiszem én, hogy nehéz 3 teljes napig bio bivalymozzarella és aranyozott Gucci táska nélkül élni.
Ami azonban zavar, az a megértő mosoly mögött húzódó "haladj már a kurva anyád, mert szenteste fogom rádgyújtani a saját házad" gondolat, ha valaki az általánosan elfogadott 15 másodpercen túli részidőt teljesíti a pénztárnál.
Igen, karácsonyi bevásárláson voltam.

Az APEH kedves barátaim az úrban mindenhol APEH, legfeljebb Irish Tax Officenak hívják, hogy ott rohadnának meg az O'Connell streeten, ahol tanyáznak. A millió nyomtatvány közül kiválasztottam a megfelelőt (persze nem az én érdemem, az erre specializálódott HRes adta a kezembe, elképzelem, ahogy a továbbképzéseken a különböző formanyomtatványokra élvezkednek) meg a hozzá tartozó kétszer olyan hosszú kitöltési útmutatót. A véletlenre, azaz a postába bíztam és láss csodát hiába hívom őket (mert persze telefonon is egyeztetni kell az adatokat) naponta elmondásuk szerint 10 nap nem volt elég a feldolgozásra. Pedig rendkívül gyorsan gépelhetnek, mert amint bemondom a nevem (még azt sem kérik, hogy betűzzem le, pedig nagy divat az ám itt a nyugaton) egyből rávágják, hogy még nem érkezett meg a nyomtatvány.
Valószínű jól meg is vágnak egy emergency tax-ra keresztelt szemérmetlen lehúzással.

Nem fürödtünk...

Az első munkahetemen semmi különös nem történt, azon kívül, hogy egy tál fonnyadt salátához tudnám magam hasonlítani minden este. De a munkatársak egészen rendesek, főleg, hogy megmutogatják az összes fasza ebédre való éttermet a környéken, sőt még velem is esznek. Azt hiszem igazán tudják mi kell nekem.
Itt nem divat a portásnak köszönni, mikor megtettem az első napom szegény teljesen ledöbbent és meg akkor is tátott szájjal bámult mikor a liftre vártam, a többiek szerint azóta is azon gondolkozik, hogy honnan ismer.
A padtársam nagyon nem szimpatikus, de mindegy is, mert januárban Szingapúrba költözik. Álló nap azzal traktál, hogy milyen érzések kavarognak benne a költözéssel kapcsolatban. Hétfőtől szerdáig próbálkoztam megértettni vele, hogy tudom miről beszél, 1 hónapja lakok itt, de másnapra elfelejti. Azt hiszem született aranyhalak is vannak Düblinben.

Az első munkanap pontokba szedve:

• Bemutatom új munkatársamat és volt csoporttársamat, igen vagy a világ kicsi vagy az angol szak nagy, ezen a ponton ezt valahogy nem tudom eldönteni.
• Senki nem hallgat zenét, mikor fülest kértem a Help deskes srác mélyen a a gondolataiba mélyedt (valószínű a raktár eldugott zugairól készült metális térképét futtata) és hosszú idő után egy meglátom mit tehetek mondattal hagyott ott, ami ugye mind tudjuk mit jelent.
• Nem chatelnek!!! ez...ez...hát kell ehhez valamit hozzátenni?
• A munka maga ezen a ponton még elég átláthatatlan, de már most kivehető, hogy Sharon a másik Tech writer/a főnököm nincs épp a helyzet magaslatán. Azt elfelejtette mondani eddig, hogy ő csak 3 nap van egy héten.

Igazából az első benyomások nagyon pozitívak, karácsonyi buli is lesz a jövő héten.

Nem sikerült... Itt is megy ez a dzsungelharcos B kategóriás híressegek műsor, és BaloghP szerint a végén majd marad a király meg a királynő, erre én szépen el is terveztem, hogy Martina Navratilova lesz a király meg valami buzeráns biztos akad királynőnek. Erre nem kiszavazták a leendő királynőmet (mondjuk csak akkor jöttem rá, hogy a buher, mikor a fiának látszó személy egyszer csak megcsókolta a deresedő hajú szépfiút)? Hülye írek.

Olvasom a minap, hogy az úszók újfata rajtkőről indulnak ezentúl, olyasmi ez, mint a futók rajtgépe. Nem tudom kiverni a fejemből, hogy hosszú évek munkájának, ötletelésének meg mindenféle tudományos kísérletek eredményeképpen végre ismét lesz mivel magyarázni az epókazánok hihetetlen teljesítményét. Merthogy a cáparuha ugye már kiment a divatból.

Jövő hétfőtől vége a jó világnak, a 10ig alvásnak (ami a jobbfajta egyetemi évekre emlékeztetett), a 2-3 órás forró csokizással egybekötött sétáknak a belvárosban meg a hasonló munkanélüliséggel együttjáró mellékhatásoknak. Ugyanis szeretettel vár az új munkahelyem, ami nem csalás, nem ámítás postán (!!) küldi ki a training anyagokat, nem emailben. Mondjuk mit is várhatnék egy olyan várostól, ahol az internetszámlát nem lehet a neten átutalni és ahol egy állandó átutalási megbízás csak személyesen a bankban intézhető és 5 munkanapot vesz igenybe.