Kaptam egy könyvet az egyik munkatársamtól: The Time Traveler's Wife. Ahogy elhangzott a cím vagy nagyon örömködtek a többiek, hogy jujj ez a legjobb könyv, vagy gyalázkodtak, hogy hát még ekkora szart. Nagyon meg is örültem, mert az ilyen irományokon vagy lehet habzó szájjal dühöngve fröcsögni, vagy örömkönnyekben úszva egekig magasztalni a szerzőt. Ehelyett egy teljesen átlagos szerelmi történetről van szó, amiben egyetlen említésre méltó mumentum, hogy szerencsétlen csávót ide-oda dobalja az idő. Dehát nem lineáris történetvezetésre van példa bőven, még ez sem a spanyol viasz, ráádasul a végét is borítékolni lehet: a csávót egy félresikerült időutazás során a csaj apja fogja lelőni. Hozzáteszem, hogy én is golyót eresztenék egy 40 körüli férfiemberbe, amint a kert végében meztelenül a 7 éves kislányomra vár. Nekem aztán ne magyarázzon, hogy a jövőből jött, ahol a legeslegnagyobb boldogságban él szeretett utódommal.
Valószínű azért nem hat meg a remek, mert nem vagyok épp egy romantikus lélek, nekem az időt, teret, okos nagymama tiltását legyőző örörk szerelemről ugyis mindig ez az idézet fog eszembe jutni:

"- Lőjön-mondta, a mellére tett kézzel. - Nincs
nagyobb dicsőség, mint ha a szerelméért hal meg
az ember.
Lorenzo Daza kénytelen volt oldalról nézni rá,
mint a papagájok, hogy a kifordult szemével is
lássa. Nem mondta, hanem inkább szótagonként
köpte oda neki a három szót:
- A-kur-va-a-nyád!"

Árulja már el nekem valaki hozzáértő, hogy miért kell az irodai telefonokat hosszú perceken keresztül csörgetni? Az efajta környezetben ugyanis nem a konyhából kell beszaladni (miközben persze üvölti az ember, hogy ne tedd le jövök, mintha a vonal másik végén hallanák), ne adj isten az emeletről leérni, hanem egyszerűen ki kell nyújtani az ember kezét a kurva kagylóéert. Tehát ha valaki negyedjére nem veszi fel valószínű huszadjára sem fogja. Folyamatos telefoncsörgésben élem az életem.

Az utóbbi napokban, megfázás okán, kamillateát szürcsölgetek az irodában. Egyszerűen képtelen vagyok nem fehúzni magam (természetesen minden alkalommal mikor hozzá kell érnem) a termékelnevezésen: Kamilla Mosoly. Mutassanak már nekem élő embert, aki nem megfázás, kötöhártyagyulladás vagy egyebek miatt issza azt a szart, hanem csak a zize miatt. Ha pedig valaki, jelen esetben én, betegen kénytelen emberek közé menni és tele a feje "dögöljön meg mindenki lehetőleg most rögtön azonnal" gondolatokkal, akkor a legkevésbé azt kivanja, hogy mosolyogjanak reája. Pláne egy kibaszott doboz ne tegye. Elbaszott egy PR stratégia, én mondom.

Véleményem a heti időjárásról:

Ma hó volt Düblinben (már amennyire hónak lehet nevezni azt a másfel centit, ami fél tízre el is olvadt), ami állítólag sok-sok éve nem fordult itt elő. Az egy dolog, hogy a 2 gyerekes családapákból is előhozta a nagy esemény az őrjöngő gyereket (elvégre nem minden nap jön Szibéria mihozzánk a szigetre), de az egyik legnagyobb hírpotálon megjelent egy terjedelmes cikk, hogy mit lehet csinalni a hóban. Eme remek taglalta, hogy sétálni ugyanúgy lehet, csak csizmát kell venni meg extra zoknit, vezetni is előmerészkedhetnek a bátrabbak, de ami végképp levett a lábamról az a 3 lépésben felvázolt, képekkel ÉS Youtube linkkel illusztrál hóangyal készítési útmutató. Azt üzenem a szerzőnek (meg aki kitette annak is), hogy a megmaradt latyakban is próbálkozhatnak. Idióták.

Tegnap a filmnézegetés után (az In Burges kibaszott jó film) úgy döntöttünk ellátogatunk a magyar buliba Emesével. A magyarok mindenhol magyarok, itt is elhangzott a petróleumlámpa című opusz. Még szerencse, hogy Fütyülős barackot osztogattak (már ha a 4 júró egy felesért osztogatásnak számít), így túl tudtam magam tenni a traumán. A részegen ki visz majd haza örökzöldet már nem vártuk meg.