Nem kell ahhoz anya főztje, rokon látogatás, szaloncukor meg bejgli, hogy 10.000 kalóriát tömjek naponta magamba karácsonykor. A karácsonyi zabálás valami egészen mélyen gyökerező ösztön lehet, épp ezért arra jöttem rá, hogy a legnagyobb mártíromság az éhségsztrájk karácsonykor.

Engem ebben a karácsonyi mizériában nem az zavar, hogy az emberek úgy vásárolnak, mintha 25-én eljönne a Sarah Connor által megjövendölt apokalipszis. Igaz nem atomháború közeledik, hanem valami sokkal félelmetesebb: ünnepi nyitvatartás. Elhiszem én, hogy nehéz 3 teljes napig bio bivalymozzarella és aranyozott Gucci táska nélkül élni.
Ami azonban zavar, az a megértő mosoly mögött húzódó "haladj már a kurva anyád, mert szenteste fogom rádgyújtani a saját házad" gondolat, ha valaki az általánosan elfogadott 15 másodpercen túli részidőt teljesíti a pénztárnál.
Igen, karácsonyi bevásárláson voltam.

Az APEH kedves barátaim az úrban mindenhol APEH, legfeljebb Irish Tax Officenak hívják, hogy ott rohadnának meg az O'Connell streeten, ahol tanyáznak. A millió nyomtatvány közül kiválasztottam a megfelelőt (persze nem az én érdemem, az erre specializálódott HRes adta a kezembe, elképzelem, ahogy a továbbképzéseken a különböző formanyomtatványokra élvezkednek) meg a hozzá tartozó kétszer olyan hosszú kitöltési útmutatót. A véletlenre, azaz a postába bíztam és láss csodát hiába hívom őket (mert persze telefonon is egyeztetni kell az adatokat) naponta elmondásuk szerint 10 nap nem volt elég a feldolgozásra. Pedig rendkívül gyorsan gépelhetnek, mert amint bemondom a nevem (még azt sem kérik, hogy betűzzem le, pedig nagy divat az ám itt a nyugaton) egyből rávágják, hogy még nem érkezett meg a nyomtatvány.
Valószínű jól meg is vágnak egy emergency tax-ra keresztelt szemérmetlen lehúzással.

Nem fürödtünk...

Az első munkahetemen semmi különös nem történt, azon kívül, hogy egy tál fonnyadt salátához tudnám magam hasonlítani minden este. De a munkatársak egészen rendesek, főleg, hogy megmutogatják az összes fasza ebédre való éttermet a környéken, sőt még velem is esznek. Azt hiszem igazán tudják mi kell nekem.
Itt nem divat a portásnak köszönni, mikor megtettem az első napom szegény teljesen ledöbbent és meg akkor is tátott szájjal bámult mikor a liftre vártam, a többiek szerint azóta is azon gondolkozik, hogy honnan ismer.
A padtársam nagyon nem szimpatikus, de mindegy is, mert januárban Szingapúrba költözik. Álló nap azzal traktál, hogy milyen érzések kavarognak benne a költözéssel kapcsolatban. Hétfőtől szerdáig próbálkoztam megértettni vele, hogy tudom miről beszél, 1 hónapja lakok itt, de másnapra elfelejti. Azt hiszem született aranyhalak is vannak Düblinben.

Az első munkanap pontokba szedve:

• Bemutatom új munkatársamat és volt csoporttársamat, igen vagy a világ kicsi vagy az angol szak nagy, ezen a ponton ezt valahogy nem tudom eldönteni.
• Senki nem hallgat zenét, mikor fülest kértem a Help deskes srác mélyen a a gondolataiba mélyedt (valószínű a raktár eldugott zugairól készült metális térképét futtata) és hosszú idő után egy meglátom mit tehetek mondattal hagyott ott, ami ugye mind tudjuk mit jelent.
• Nem chatelnek!!! ez...ez...hát kell ehhez valamit hozzátenni?
• A munka maga ezen a ponton még elég átláthatatlan, de már most kivehető, hogy Sharon a másik Tech writer/a főnököm nincs épp a helyzet magaslatán. Azt elfelejtette mondani eddig, hogy ő csak 3 nap van egy héten.

Igazából az első benyomások nagyon pozitívak, karácsonyi buli is lesz a jövő héten.

Nem sikerült... Itt is megy ez a dzsungelharcos B kategóriás híressegek műsor, és BaloghP szerint a végén majd marad a király meg a királynő, erre én szépen el is terveztem, hogy Martina Navratilova lesz a király meg valami buzeráns biztos akad királynőnek. Erre nem kiszavazták a leendő királynőmet (mondjuk csak akkor jöttem rá, hogy a buher, mikor a fiának látszó személy egyszer csak megcsókolta a deresedő hajú szépfiút)? Hülye írek.

Olvasom a minap, hogy az úszók újfata rajtkőről indulnak ezentúl, olyasmi ez, mint a futók rajtgépe. Nem tudom kiverni a fejemből, hogy hosszú évek munkájának, ötletelésének meg mindenféle tudományos kísérletek eredményeképpen végre ismét lesz mivel magyarázni az epókazánok hihetetlen teljesítményét. Merthogy a cáparuha ugye már kiment a divatból.

Jövő hétfőtől vége a jó világnak, a 10ig alvásnak (ami a jobbfajta egyetemi évekre emlékeztetett), a 2-3 órás forró csokizással egybekötött sétáknak a belvárosban meg a hasonló munkanélüliséggel együttjáró mellékhatásoknak. Ugyanis szeretettel vár az új munkahelyem, ami nem csalás, nem ámítás postán (!!) küldi ki a training anyagokat, nem emailben. Mondjuk mit is várhatnék egy olyan várostól, ahol az internetszámlát nem lehet a neten átutalni és ahol egy állandó átutalási megbízás csak személyesen a bankban intézhető és 5 munkanapot vesz igenybe.