Meg van most ez a népszámlálás. Egyrész ha nem töltöd ki keményen büntetnek (25000 euróig), másrészt soha nem értettem azt a részét, hogy tulajdonképpen csak olyan kérdések vannak, amikre a választ adóhatóságoktól, mindenféle (szintén állami) adatrögzítő hivataloktól meg lehetne tudni. Vagy csak hazugságon akarnak kapni? Vesszek meg ha értem.

Tegnap brassói sütés közben előjött az örök ellentét: borsós vagy borsó nélküli. Majd eddig számomra ismeretlen mélységei tárultak fel az évezredes vitának, azaz paprika vagy nem paprika.

De most kitaláltam hogy lehet eldönteni mi az igazi/eredeti vezio: Mit mond Horváth Ilona. Mondjuk csak otthon tudom megnézni.

Kiderült, hogy ő tulajdonképpen a nagy Ő.

Mivel a a telefonom nem működik már egyátalán és ebben a hónapban rekord összeget spróroltam (teljesen véletlenül és személyiségemtől idegenül) Peti mondta, hogy vehetnék egy újat. Be is mentünk az O2-ba, és így lett Petinek HTC HD7-e.

Really?

Újabb mérföldkőhöz érkeztünk: megpenészedett a csípős paprika (az a por fajta). Eddig ugye az olaj volt a sztár, most lehet fogadni mi a következő. Az én tippem a só.

„Itt csak Micra van és 2 db 190 feletti férfit meg az apró (3 normál méretű lány), nálatok nincs nagyobb autó?” mondta a kölcsönzős a másik telepen dolgozó kollégájának. De úgy döntöttünk szeretjük a kihívásokat és bepaszírozzuk magunkat, hogy megnézzük a Giant Causewayt. A kihívás további része csak félúton tudatosult bennünk: az már tulajdonképpen külföld, ahol nem lyuróban mérnek, hanem mint kiderült játékpénzben. Ezt a fajta fontot ugyanis minden Észak Ír bank másféle színben, mintával nyomja és különben se igen fogadják el máshol az országban. A legnagyobb melléfogások között mindenképpen dobogós Földi bóknak szánt mondata, miszerint „itt már akárhol elfogadnak kártyát, mert ez Anglia”. Kár, hogy egy szereotíp képeskönyvből kilépő vörös ír parkolóőrnek mondta. Nem, a „tudja már kend hogy értem” se javított a helyzeten.

Azt szeretném üzenni, hogy előbb vért venni és AZUTÁN vérnyomást mérni nem betegbarát eljárás.

Nagyon megkönnyebbültem mikor tegnap a velünk szembehaladó nőkre nem böktem rá, hogy „látod, ők pl leszbikusok” (állandó téma, hogy soha nem ismeri fel se a buzikat, se a leszbikusokat, én meg próbálom kiművelni), mert 15 másodpercen belül mutatta be egyiküket Peti, mint a project managerét.

Jön most ez a böjt téma a héten és Peti megfogadta, hogy lemond a csokiról/sütiről/jégkémről/minden édesről. Én nem nevetek kissé kárörvendően, nagyon szkeptikusan, mert pontosan annyi esélye van betartani, mint nekem a papír/képeslap boltok elhagyását. Dehát hipp-hopp itt a húsvét!

Van az, hogy a végletekig felidegesítenek, mert képtelen vagyok felfogni, hogy ilyen világszemlélettel/ennyi ésszel hogy a büdös kurva anyjában maradhat életben valaki. És van az mikor már tudom előre napokkal (hiszen lebeszélt találkozó), hogy ez fog történni és nem tudok ellene mit tenni. Hogyan kell ezt kezelni?

Két dolog jut eszembe: mindenki fasz, csak én vagyok jófej, a másik meg Adél kiválló mondata miszerint „Ha mindenki olyan lenne mint én kurva unalmas lenne a világ. De egy hétre azért kipróbálnám.” (ugyaninnen jön a másik kedvencem „az akarat diadala: puskát írni a trolin” bár ez nem tartozik a tárgyhoz)

Még az ír nemzeti TVn is nagyobb hírértéke van Natalie Portman lila Oscar ruhajának, mint a parlamenti választások eredményének.

A lebukás über alles: egyik munkatársunk új melót keres egy ideje, ami felett elmerengett miután a rendes csütörtöki piacozásról felhozta a konyhába a kajáját. Leült vele szembern a HR vezető enni és beszélgetést kezdeményezett:

- Milyen a piac?

- Szerintem megint jó, bár még csak 1 interjún voltam.

- ööööö, az ételesre gondoltam, nem a munkapiacra.

A hétvége legnagyobb kincse, hogy megtudtuk a cseh irodalomban/kultúrában a magyarokról az volt a szereotípia, hogy jóképű lovaskapitányok lányokat ügyesen elcsábítanak majd házassági ajánlattétel nélkül távoznak (közben ajánlott kiegészítésként esetleg teherbe ejtenek). Mi büszkék voltunk, pedig valljuk be nem túl nemesi cselekedet ez.

Mivel ugye nem értem a számokat következésképp megjegyezni sem tudom őket, és utálom azokat a zavart és kissé lesajnáló tekinteteket meg hangot mikor elárulom, hogy nem tudom Peti számát megmondani fejből (dehát a barátod, nem?) ezért kamuzni szokat egyet. Nagyjából egyezni szokott és később csak kicsit kell javítani rajta, egészen máig, amikor visszaszólt a bürokrata: „dehát ez eggyel több számjegy”. Gyorsan bontottam a vonalat.

Szóval hogy mi itt lakunk, és tényleg a város legjobb része. Bár szerintem az a híd nem hárfa hanem kardhal (onnan tudom, hogy hárfának árulják, mert egyszer a taxist kértem, hogy menjünk a kardhal hídon és félelmetesen sokáig bámult rám a hátsó ülésre értetlen fejjel).