Természetesen teljes mértékben elméleti szinten és a kizárólag a statisztika kedvéért, ha valaki (igen, így van) beleejti a wc-be a beléptető kártyáját, akkor hosszas bámulás után (hátha nem is igaz) lehúzza vagy inkább szappanos/kézfertőtlenítős kezelésben részesíti?

Áldassék az úr neve, hogy megadatott nékünk az internet...

Tegnap egy rendkívül büszke 8,2 km-es futás Blancával, ma reggel az alábbi üzenet az asztalomon tőle:

Ilyen volt


Ilyen lett


Meg ilyen is

A honvágy legrosszabb fajtája, mikor egy-egy otthoni jól megszokott eseménysorozatnak egészen más a kimenetele. Például úszás közben teljes bizonyossággal érzem, hogy csak végiggyaloglok a Hadházin és már otthon is leszek, még morfondírozok is, hogy beugorjak-e a Gardába egy Marharagulevesre. Cipóban. Csak mindezek után válik magam előtt teljesen nyilvánvalóvá, hogy nemhogy marharaguleves nem lesz itt ma, hanem még csak Hadházi se. Vagyhogy a mozizás után nem a Pláza mögött fogunk kilyukadni, hanem az ótvar Parnell streeten, és Ludmilla kikapcsolása után nem Normival vitetem magam haza, hanem saját lábon kell megtennem az utat.
Ezek elemi erővel tudnak egyetlen pillanat alatt a letargiába taszítani, még szerencse, hogy nem tartanak túl sokaig. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire a szokasaim rabja leszek, igazából fel sem tűnik egész.

Néha rendkívül, nagyon és borzasztó módon utálom az embereket. És ilyenkor még a „minnél több embert ismerek annál jobban szeretem a kutyámat” örök agyatlanság sem igaz, mert azok meg harapnak, hullik és büdös a szőrük.
Néhány pont, amitől lelki szemeim előtt bárki a kereszten végezheti:

Chips (vagy bármi) ropogtatás

Büdösen buszra szállás

Fogmosás nélkül az arcomba hajolás

Okoskodás, én mindent mindig jobban tudok és ezt nem félek hangoztatni sem hozzáállás

Pénztárnál kosárból a rohadék szatyorába pakolás, mikor legalább 10en állnak sorba mögötte

Szürcsölés, csámcsogás

Jópofizás, udvariaskodás mikor tudom, hogy ő is a pokolba kíván

Akkor is pofázás, mikor már rég javában mást csinálnék ahelyett, hogy a hülyeségét hallgatom

Létezés. Alapvetően.

Mi az, hogy freak? Szótárt használni nem ér.

Pontosan 1 éve szívtam el az utolsó büdös, gusztustalan, undorító, semmitő' való cigimet. Pontosan 1 éve hianyzik minden kibaszott nap.

Soha soha soha nem szabad elfelejteni megkérdezni, hogy kilométerre vagy mérföldre gondolnak, mikor fussunk egy ötöst-re invitálnak.

Mindig mondogatták nekem, hogy a kávé addiktív, még a Kék fényben is drogok között emlegették, de zsernyákoknak egyébként sem hittem soha egyetlen szavát sem. Aztán megtörtént a tragédia, Clooney nem jött 3 egész napig. Eleinte nem is zavart, mert igaz kicsit dühítő, hogy nem kávéval olvasom a reggeli sporthíreket meg blogokat, meg a szarás se megy úgy igazán jólesően, de el lehetett viselni az életet. Aztán mikor már az edéd közben arra kellett figyelni, hogy ne boruljak narkolepsziásként a spanyolok közé, vagy mikor több napi elvonás után ma reggel is megláttam az ÜRES kávéstálcát a hűtő tetején, éreztem, hogy elpattant bennem valami, és hosszú percekig csak azt tudtam ismételgetni, hogy a kurva anyját a ribancnak, ennyi dolga lenne, mégse tud időben rendelni ez nem lehet igaz. Azonban délután jött a megváltás, már messziről kiszúrtam a papírdobozokat, és az irodai főbugyi (CEO titkárnője) előtt ölelgettem őket és adtam hálát az égnek. Még szerencse, hogy bennem van tartás és önuralom különben zokogva rogytam volna térdre. És lám megérte a kitartás, jobban is esett, és hetek ota először időben végeztem. Meg is lepett, hogy még vilagos volt mikor kiléptem az ajtón.

Isten látja lelkem elmegyek Sinead O'Connor jógaórájára. Bár nem úgy rémlik nekem ez az asszony, mint a kiegyensúlyozottság és boldogság szobra. Aki nem tudja, az tanítja?

Azt vettem észre, hogy nagyon nagy divat szidni 2 dolgot itt a nyugaton. Az egyik azok maguk az írek. Aláírom, hogy vannak eszméletlen furcsa, sőt megdöbbentő szokasaik, például mikor eddig soha nem látott mennyiségű hó esett, akkor egyszerűen megbénult a város, mert nem tudták mit kell vele kezdeni (jó példa, hogy az iroda előtti 3 lefagyott lépcső tetejére többszöri "csináljatok valamit, mert ebből baj lesz" felszólításra egyszerűen kinyomtattak pár papírt, hogy vigyázz csúszik, ahelyett, hogy felszórták volna sóval). Sehol nem takarították, és a tömegközlekedés egyszerűen leállt. Vagyhogy nem tudják mi az a szigetelés, esetleg, hogy pizsiben és szürke pamut melegítőben járnak az utcán. Ettől függetlenül mégiscsak ők vannak itthon, és ahogy soha nem szidja az ember a vacsit, amit vendégségben elé tesznek, úgy talán kijárna annyi tisztelet, hogy nem döngöljük őket a sárba akárhányszor kinyitjuk a szánkat. Ha ennyire rossz itt, akkor haza lehet menni, dehát erre meg rögvest jön a felelet, hogy otthon képtelenség normálisan, tisztességesen (hahahaha) élni.
Ezzel el is érkeztünk a másik örök témához, miszerint csak magyarokkal ne kezdjen az ember külföldön, mert azok csak arra várnak, hogy átverjenek, lehúzzanak és kiforgassanak abból a kis vagyonodból is. Nem tudom velem mi baj lehet, de akikkel eddig találkoztam, azokkal akarmikor be merek ülni egy sörre anélkül, hogy vigyáznom kellene a pénztárcámra, ha kérdezek tőlük, akkor megmondják hol/hogy intézzem el, sőt még vacsira is meghívnak.
Lehet tényleg nagy bajok vannak velem (attól függetlenül, hogy nem egyszer én is nagyokat tudok röhögni a sok ír faszságon).

Ma majdnem elbaszott a zebrán egy hülye picsa! Tény mondjuk, hogy a piroson mentem át (és? attól még én vagyok a gyalogos), én azért nem vettem észre, mert nem volt felkapcsolva a lámpája a rohadt fekete szekerén, ő meg azért mert sms-t írt! A rohadt kurvája, ráadasul még neki állt feljebb.

Jajj, mielőtt elfelejtem: a pénteki trainingen miután szerencsétlen ember Pavel Grabowski néven mutatkozott be egészen valószinű, hogy egy árnyalatnyival hangosabban mosolyogtam, mint az udvariasság kívánta volna. Epp ezért meg is kérdezte, hogy magyar vagy német (valami táncegyüttes) vagyok-e és a válaszra csak egy “Ismerem azt az egeret” volt a felelet. Szóval engem Grabowski tanított, ezt is megértem.

Hát lássuk csak, mit és hogyan is. Az elmúlt hónap a nagyon fasza és a tökéletes közötti határmezsgyén mozgott. Merem remélni, hogy nem az az eszméletlen mennyiségű alkohol az oka, ami a legutóbbi véreredményemet a béka segge alá taszigálta, hanem valami egészen más áll a háttérben. A minap (vagy régebben, ki a picsa tudja) beültünk teázni Emesével egy Tea Garden nevű helyre (az a földön ülős, hűűűű de nagyon keletiek vagyunk típus) és ugyanaz történt, mint régen otthon. Jöttek-mentek az emberek, kiket jobban kiket kevésbé vagy egyátalán nem ismertem. Még XiuLi is eljött, pedig neki van teája otthon.
És miután az egyiknek sikerült valami gúnyos faszságot beszólni és a többiek nevetés közben a "tipikus", "ezt vártuk" stb szavakat/mondatfoszlányokat ismételgették, végre először éreztem mióta itt vagyok, hogy újra saját magam lehetek. Már angolul is. Már itt is. Az már csak hab a tortán, hogy tudok igazán beszélgetni Blancával, és tudom, hogyha valami baja van. Azt hiszem most vagyok pontosan az otthoni és az itteni élet közti határon, még megvannak ugyanazok a kapcsolatok/barátságok/ismerősök otthon és megvannak már itt is. Próbálom ezt az időszakot minnél tovább húzni, aztán úgyis elválik, hogy ki az, aki igazán megmarad.