2012. december 21., péntek
2012. december 15., szombat
2012. december 8., szombat
Épp felújítják a IMMAt (Irish Museum of Modern Art) és a várakozásokkal ellentétben akár 2 évet is csúszhat az átadás, mert kiderült, hogy a tetőgerendák borzasztó állapotban vannak. Ennek tesztelésére rém fejlett technológiát alkalmaznak: egyenként felkötnek mindegyikre egy halom téglát majd várnak 1 hetet. Mivel egyszerre nem lehet sokat terhelni (mivan ha tényleg leszakad), ez egy időigényes folyamat. Éljen a 21. század Dublinban!
2012. december 2., vasárnap
Tegnap a kocsmában a kivetítőn láttuk, hogy az itteni rugby bírókat a Specsavers szponzorálja (ott virít a hatalmas logó a hátukon).
2012. november 29., csütörtök
Évek kitartó bőröndös szívása után (például a szalagon már régóta egyedül keringő fekete szemeteszsák rejtette a szétnyílt bőröndömet egy világvégi reptéren) végre rávettem magam és kedden Miss Samsonite lettem.
2012. november 22., csütörtök
Képtelen vagyok feldolgozni, hogy vezető politikusok olyan már ovisok közt is égő indokkal folytatják a rakétakilövéseket, hogy "ők kezdték". Kár, hogy ez majd 200 ember halálába került.
Ilyenkor csak a Mások életének egyik utolsó jelenete jut eszembe mikor a gusztustalan miniszter a színházban próbálja Georgot alázni, aki csak annyit mond: és a maguk fajták egy országot irányítottak.

2012. október 26., péntek
Ahhoz, hogy moziba menjünk a csillagok szerencsés együttállása szükséges, azaz Peti szabadságon van bölcsi napon. Egészen hihetetlen már számomra, hogy a bemutató napján ilyen minőségben láthatok filmet, ráadásul a James Bond tényleg jó. Még ezt a Danielt is egész jól kikupálták, megtanították beszélni és a színészi repertoárja se 1 arckifejezésből áll (mondjuk akkor kezdtem megkedvelni mikor megreptette a királynét az Olimpia megnyitón), de igazán az tetszett, hogy régi kedvencem M áll a történet központjában.
2012. október 21., vasárnap
2012. október 5., péntek
Angolul németet tanulni kihívásokkal teli. Például tegnap is csak a teljesen üres/némileg értetlen tekintetekből tudtam meg a harmadik számomra teljes koncentrációt igénylő óra vége felé, hogy magyarul próbálom elmagyarázni mit nem értek. Legalább tudhatták hogy érzem magam néha azokon a nyomorult órákon.
2012. szeptember 13., csütörtök
- Azok nem véres gyémántok, hanem biogyémántok. Helyi gyerekmunkával bányásszák őket, az meg 100% megújuló, nem úgy mint azok a hatalmas gázolajzabáló teherautók.
- Nah ja, slavery is green.
- Nah ja, slavery is green.
2012. szeptember 11., kedd
2012. szeptember 6., csütörtök
2012. augusztus 28., kedd
2012. július 30., hétfő
2012. július 4., szerda
Nem vagyok egy kifejezett Moleskine rajongó (inkább TeNeuesre esküszöm), de ezt ma képtelen voltam otthagyni.
2012. július 3., kedd
Megejtettem az első éjszakát a lyányka nélkül. Mondjuk jobb lett volna ha a németek jutnak a döntőbe és őket alázzák a spanyolok azt nyomatják a Brandenburgi kapunál, de nem lehetek telhetetlen hiszen nemcsak hogy söröztem, de még egy napsütéses kertben ittam a reggeli kávémat is anélkül, hogy valaki mindenáron fel akart volna kapaszkodni a gatyaszáramon.
2012. június 25., hétfő
2012. május 26., szombat
2012. május 24., csütörtök
2012. május 20., vasárnap
Ekkorát változott a világ mióta be vagyok zárva a Docklandsbe, hogy nem találok senkit, aki megnézné velem színházban John Malkovichot? Az egyiknek a színész nem jó, a másiknak a téma nem tetszik, dehát én meg a színházat utálom, oszt mégis...
2012. május 11., péntek
2012. április 15., vasárnap
2012. március 21., szerda
Ma miután a lyány elaludt rém filozofikusak lettünk és el kellett mondani azt az 5 mondatot, ami legjobban jellemzi az egyetemi éveinket. Az enyémek:
- Hány oldal?
- (Xszer) 1200 Ft különeljárási díjat kérek szépen.
- Cigit vettél? (ínségesebb időkben: cigi vagy kenyér?)
- Te bemész ma?
- Egy diákot kérek Egerig.
- Hány oldal?
- (Xszer) 1200 Ft különeljárási díjat kérek szépen.
- Cigit vettél? (ínségesebb időkben: cigi vagy kenyér?)
- Te bemész ma?
- Egy diákot kérek Egerig.
2012. március 13., kedd
4 hónapot vártunk és 75 lyúrót fizettünk egy elméletileg ingyenes anyakönyvi kivonatért, ami ráadásul nem is jó. Még mindig Magyar Köztársaság van rajta, pedig februárban állították ki.
Mindegy, azt mondták mostmár csak 6 hét körül lesz (nem hiszek nekik) mire útlevélhez jutunk és kivihetjük a szigetről a lyányt. Tiszta mázli, hogy nem nézték meg a beadott igazolványképet (amin nem látszik a kezem, ami tartja, pontosan szemből készült, nem mosolyog, nem sír, közvetlenül a kamerába néz, nincs becsukva a szeme a szája viszont igen. Kár, hogy ezekre a vezényszavakra még most sem hallgat, nem még 2 hónapja), mert már nem is úgy néz ki.

2012. március 4., vasárnap
Miután hazaérkeztem a hen partyról, amiről egy előző napi telefonhívás alapján derült ki számomra, hogy nem a következő hét szombatjára gondoltak a szervezéskor (éjszaka ügyesen meg tudtam csinálni a fotóalbumot, amit bevállaltam ajándéknak) és előadtam Petinek, hogy nem is Naasban volt a buli hanem Newbridgeben még volt képe azzal viccelődni, hogy időre mentem-e (nem, kicsit hamarabb, de mit számít az a 15 perc) a vasútállomásra (tényleg nem busszal mentünk!).
2012. február 10., péntek
Csak engem háborít fel, hogy a Malév csődbe megy, a Ryanair (ami a világ legundorítóbb légitársasága) meg állami támogatást kap???
2012. január 15., vasárnap
Én magam is rettentően unom, hogy legalább fél éve (de inkább 1) azon rinyálok, hogy mennyire meguntam ezt a várost, megadott mindent már amit tudott és a barátaink is lassan de biztosan elhúznak mind, nekünk meg maradni kell még 1 évet. Úgyhogy most azon gondolkozok, hogy befektessem-e a családi pótlékot egy ilyen falmatricába:
2012. január 6., péntek
Mivel augusztus óta nem kapcsoltuk be a TVt (US Open) és a karácsonyra kapott újabb kütyünek kellett a konektor eljött az idő, hogy lemondjuk az előfizetést. Beszélgetés a UPC-vel:
- Szeretném a TV és internet csomagunkból kivetetni a TVt.
- Telefont esetleg a helyére?
- Nem köszönöm, nem használunk vezetékes telefont (komolyan ezt még ki rendeli? Mármint olyan, aki ezt használni is fogja).
- Pedig akkor olcsóbb, mintha csak internetet rendelnek (mi a picsa?)
- Jó, akkor kérem. Bár nem fogjuk használni.
- A tarifáink pedig..
- Ne fáradjon felesleges elmondani,mert nem fogjuk használni.
- Készüléket kérnek hozzá 10 lyúróért?
- Nem, mert NEM FOGJUK HASZNÁLNI. Csak azért rendeljük, mert akkor olcsóbb a net.
- A telefonszámuk titkos legyen vagy nyilvános?
- Ön szerint mit ér el azzal valaki, hogy kikeres majd felhív egy telefonszámot, amihez még csak készülék sincs?
- Akkor lehet nyilvános?
-...
Értem én, hogy csak egy bölcsész diploma kell a call centerességhez, de könyörgöm mindennek van határa (és igen, nekem is bölcsész diplomám van).

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)