Van annyi unikum, amivel már a szilveszteri telefonbetyárkodás se megy:
"Kiss Ádám? Cserélje nagyobbra."

Tegnap megérkeztek a ruhák, amit a Gap/Banana Republic oldaláról rendeltem, összesen 8-9 darab. Egyetlen egyet akartam visszaküldeni. Egyetlen egyet hányt le a lány.

Adél elmélete volt régen, hogy a szülőszobán osztogatják (akkor még) stenciles papíron az olyan mondatokat, amik anyává tesznek. Úgy mint a "hazahoztad a műanyag dobozokat?", "engem nem érdekel másnak hanyas lett a felmérője" valamint ennek a párja a "bezzeg XY biztosan meg tudta tanulni". Tapasztalatból elmondhatom, hogy új elemmel bővült a lista: "csinálj róla képet" (bár minálunk inkább a "hol a picsában van a memóriakártya már másfél hete" helyi dialektusban beszélik).

Olyan szívesen írnék a hétvégéről, de képtelen vagyok összefoglalni mi is történt a közösségi házban. Pedig fasza volt. Nagyon (elnyálasodtam, úgy érzem).

Azért Booze-nak hívni az alkoholista szereplő fiát elég vicces (Váratlan utazást nézünk, Margret nénit gyakran ütném).

Kb 4 hónapja futottam utoljára, mikor megláttam Petit az utcán és megpróbáltam utolérni. De olyan 5 lépés után még mindig távolodott én meg réjöttem, hogy a lábamat se tudom túl magasra emelgetni és szégyen szemre fel kellett hívnom, hogy várjon meg (az az 5 lépés annyira kifárasztott, hogy odakiabálni se tudtam, na nem mintha szeretném az utcán józanul ordibálást).
De ma hosszas rákészülődés után elmentem megint és az első 30 másodperc csodálatos volt, csak a maradék 19 perc 30 másodperc ne lett volna. Úgy éreztem mintha 100 kiló lennék a tüdőm meg mint egy szénbányászé. És még az eső is esett, egyszóval: I'm a fuking hero, fellas.

A kedvenc reality showm (nézegetek ki az ablakon. Én leszek minden társasház réme, a nyanya aki mindig leskelődik.) valamelyik hajnalban rendkívüli élményekben részesített miközben egy majdnem 2 hetessel táncoltam:  a teljes Cure zenekar és egy tejesdoboz haladt el az utcán, láttam Supermant hányni és egy hobbitot (esetleg ősembert?) nővérkével csókolózni.

Gyereket nevelni rengeteg áldozattal jár, ma például meg kell innom egy Guinnesst! Őrület egyébként, hogy az írek szerint minden probléma megoldható Guinnessel vagy krumplival. Világválságok a kettő megfelelő arányú vegyítésével.

Most, hogy háztartásbeli lettem és más dolgom sincs csak várni, elhatároztam, hogy kiművelem magam hogyan is kell ezt csinálni a legautentikusabb forrásból: Született feleségek. Egyátalán nem zavarna, hogy minden magára valamit is adó háziasszonynak gyilkosnak/bűnrészesnek kell lennie legalább egyszer az életben, dehogy pedikűröshöz kelljen járni hetente, na az azért már mindennek a vége.

A múltkor még vicces volt, hogy a hetenként megszólaló tűzriasztó egy elbaszott konstrukció miatt a mélygarázsba zárt (ugyanis lépcső csak a földszintig megy, a lift pedig nem működik ha a tűzriasztó víjjog), de mikor éjjel kettőkor kezd rá vagy 15 percre az egyátalában nem mókás. Miért nem lehet ezt normálisan beállítani?

Számomra teljesen értelmezhetetlen moziélmény (mi ebben a jó, komolyan?) ha a világvége után maroknyi ember küzd a mutánsokkal/zombikkal kiégett, mocskos házak között mindenféle rongyokba öltözködve (kinézetre csak a hatalmas speckó fegyver a különbség a jók és a rosszak között) és legnagyobb örömük ha adhatnak egy fél barackkonzervet a kemény életben megedződött neurotikusan hallgatag gyerekszereplőnek. A történet szerint mindig jön valami vírus vagy hasonló és az dönti pusztulásba az emberi fajt (pedig szerintem majd a hülyeség fogja, meglássátok), innentől már csak 1 kérdésem van: a vírusoknak mi közük a felhőképződéshez? Merthogy ezekben a remek darabokban állandó a szürkeség és mindenki a napfényre ácsingózik.

Egyenes út a közellenséggé váláshoz: epres cheesecake-et zabálni a terhes diabétesz klinikán.

És íme feleim felvirradt a nap, amikor megáll a söröskorsó a hasamon miközben ülök (citromos víz volt benne!).

Semmit nem utálok annyira itt, mint ezt a borzasztó erős szelet (na jó, jobban utálom mikor mellé még esik is és a cseppek felgyorsítva borotvaként mészárolják az arcodat a 10 fokban. Nem ne próbálj meg ilyen időben esernyőt nyitni). És áprilisban volt egy 3 hetes kis időszak, amikor a sírás kerülgetett minden nap mikor kiléptem az utcára, mert az életet veszi ki belőled. Rendesen előrehajolva komoly izommunkát kifejtve lehet csak benne haladni.

Ma megérkezett a Katia, a hurrikán.

Póker este lesz minálunk holnap. Ketten mondták, hogy ők tudnak játszani szóval gondoltuk majd megtanítanak 1 perc alatt és titkon mindenki abban reménykedett, hogy feltölti a kasszát a hétvégi kocsmázásra. Az egyikről kiderült, hogy ő ugyan tudja a szabályokat, de még soha nem játszott, a másik viszont játszott, de részegen és nem is nagyon emlékszik mi történt. Innentől már csak abban bízom, hogy a harmadik, aki azt ígérte hoz chipseket nem Chio Chipsre gondolt.

A Czech Inn-nek nevezett egység a legjobb indulattal se tekinthető vendégbarát intézménynek, ilyen párbeszédek fémjelzik:

- Elnézést, megkaphatnám a sonkámat káposztával, a többiek már a sajátjuk felét betúrták.

- Mit gondolsz mi vagyok én, polip? Majd mindjárt hozom.

Ma is megyünk.

Rém büszke voltam Petire mikor pár hete a rakjunk rendet a spájzban project alkalmával szemetre vetett egy csomó mindent a pakoljuk el majdcsak jó lesz valamire szellem helyett. Többek között 1 zsáknyi mindenféle kábeleket is (csak a fele volt a mienk, a többit a kéglivel örököltük).

A hétvégén kábelboltba jártunk, hogy a UPC dobozt átvihessük a nappali másik oldalára és rettegve figyeltük, hogy a megkegyelmezett darabok dobozából előkerül-e az „egyik oldala USB másik meg valami kis kocka” fedőnevű darab a nyomtatóhoz. Kicsit túllőttünk a célon.

Ma megérkezett a volt főnököm, aki majd helyettesít amíg gyereket nevelek (tekintsünk most el attól, hogy mennyire lesz kényelmetlen a feje tetejére állt szituáció, miszerint most én lettem a főni). Már a munkanap első 10 percében felrémlettek azok a nagyon gondosan és hatékonyan eltemetett emlékek, amik miatt gyűlöltem mellette ülni annak idején. Pl a kezét tudnám apró darabokra tördelni mikor kopogtat az asztalomon ha azt akarja, hogy figyeljek, mert mondani akar valamit. A faszért nem szól mint minden normális ember, hogy „figyeljél már te szerencsétlen kérdeznék”? Nem. Kopogtat, mint egy idomított kutyának.

Tegnap nagy szégyen ért. Nagy mellénnyel nekiálltam, hogy megjavítom a nyomtatót (tényleg tudom mi a baja egyébként), mert egy háztartásban nincs semmi, amit 1 szemöldökcsipesszel és kiskéssel meg ne lehetne csinálni, erre már a borítását sem tudtam leszedni. Peti szerencsére szó nélkül tette vissza a szekrény tetejére, bár elképzelem ahogy vigyorgott miközben bevitte.

Lonely Planet hírlevél. Az utolsó kapocs, ami az utazásokhoz köt mióta egy már 1700 gramm feletti egyed letiltott a havi repülésről meg félnapos sétákról. Nem visz rá a lélek, hogy rányomjak az Unsubscribera.

Ma rendkívül termékeny napom volt: bezártam az erkélyajtót. Ez most nem vicc, 1 hete nyitva és esténként azért márbőven megcsapott a hideg fuvallat (nálunk nincs hőségriadó) a kanapén ülve. Volt 1 szaki, aki kijött megnézni, de nem javított, sok aki ki se jött és végre ma 2, akik kijöttek és javítottak is.

És ezennel egy korszaknak vége. A hétvégi események hatására megváltoztattam az összes jelszavamat. Hol van már minden rendszergazda rémálma a leggagyibb jelszó a világon, mint biztonsági rés. Azért hiányozni fog. Meg az összes csodálkozó vagy hitetlen arc  is mikor el kellett valakinek mondani.

Az mondjuk nem tudom mennyire jó ómen, hogy majdnem mindenhol legalább 3x kellett begépelnem az újat, mert mindig megkaptam a kis orczámba a hibaüzenetet: Your new password and confirmation do not match.

Azon kívül, hogy rajtam van a fészekrakási ösztön (nem vicc, benne van A könyvben mint tünet. Csak nem őrültem meg teljesen, hogy magamtól sikáljak mindent 2 naponta és vasaljak is!) valami tudatalatti rettegés tölthet el aziránt, hogyha megszületik a gyerek majd senki ránk se néz és oda a társadalmi életünk. Mással nem tudom magyarázni, hogy lassan minden napra tele a naptár, hogy már szar filmekre is elmennék moziba, hogy a racklette buli megérzésem szerint nem sikerült annyira jól, mint akartam mert csak 7 (+2)-en voltunk és ezért már a következőt tervezem, csak nem fér bele egyik hétvégébe sem holmi Cork, Ray’s vacsi és hasonlók miatt. Pedig a túrázásról már istenuccse lemondtam.

Tegnap nem túl közeli ismerősök jöttek hozzánk 1 hétre. Csináltam nekik baconös friss fűszeres sajtszószos tortellinit, hogyha megérkeznek a géppel tudjunk vacsizni. Kiderült, hogy az egyik vegetariánus a másik meg hithű zsidó.

Kinainak más a kímélő étrend:

- Jösz ebedelni?

- Nem tudok, nagyon elrontottam a gyomrom, csak egy könnyű rákos szendvicset hoztam ma magammal.

Végülis nem is kellettek azok a kárörvendők, mert mikor ma hosszú hetek után visszaértem az internetet is alám adó munkahelyemre mindenki azzal fogadott, hogy az esküvőről volt szó napokig itt benn. Pedig a dublini különítmény nem is maradt addig, amíg a rendőrség feloszlatta a bulit (vagyis elnémítatta a zenét). Azt hiszem megérte, hogy majdnem 1 hétig nem aludtunk, nem ettünk és nem ittunk többen a nagy szervezkedésben, volt sok pletykára okot adó esemény a lagzin és az eredetileg szűk családi megmérettetésnek szánt esküvői ceremónia is akkorára duzzadt, hogy alig fértünk a terembe. Rém büszke vagyok továbbá arra is, hogy az anyakönyvezető felszólítására miszerint „köszöntsék egymást házastársakként” hosszas töprengés után nem lesziáztuk a másikat, hanem rájöttünk, hogy ez a csókról beszélhet.

A vőfély hiánya egyszerűen felemelő volt, ugyanúgy, mint a húsleves és töltött káposzta kanalazgatás elmaradása is.  Igaz a svédasztalt és kínálatát akkor láttam először mikor beálltam a sorba és meg se tudtam igazán kóstolni (pedig állítólag kacsa is volt!), de a többiek azt mondták finom volt minden. Soha éltemben nem voltam még olyan fodrászatban, amit egy falusi porta csirkeóljából alakítottak ki szigorúan 1000 éves napszítta Fodrász/Friseur tábla hirdette, de tök ügyes volt a lány. A zene is kurva jó volt Sülinek köszönhetően és bár volt egy mulatós blokk, sokkal jobban bevállt, mint sejtettem. Persze ha Pintyő nem jön „nyaralni” 3 nappal a buli előtt nem lett volna erősítés, meg a díszítés is családi/haveri manufaktúrában készült azon a héten. Kedvenceim a folyton innen-onnan feltünő emberek, akik megkérdezték, hogy ugye nem baj, hogy ennyire részegek.

Alapjában véve furcsa volt, hogy láttam én már esküvőket, de most mi vagyunk, akik elől ülnek a hivatalban, bennünket fényképeznek és a mi családunk, barátaink vannak a sátorban. Mikor beléptünk mindenki tapsolt mi meg ott álltunk és el se tudtuk képzelni mit kéne csinálni, csak álltunk és vigyorogtunk, hogy mennyi ember itt van a világ mindenféle tájairól és csak azért jöttek el, mert hívtuk őket. És most van 1 db férjem, ami kurva jó.

Csak Adél hiányzott nagyon.

Kizárólag kárörvendőknek: életemben először van 3 hét szabadságom, amit sikerült csütörtöktől itthon eltölteni. Ebben a július végi Dublini őszben. Ha belegondolok, hogy 1 éve nem volt rajtam rövidujjú póló.  Ha belegondolok, hogy a maradék 2 hét is ilyen fasza sok napsütést igér. Ha belegondolok, hogy ezért Toscanat meg Barcelonat mondtam le. Ha belegondolok, hogy balatoni esküvőnk lesz szombaton, ahol legfeljebb nézhetjük a jeges vizet.
Lehet inkább nem is kéne belegondolni.

Tegnap az a helyzet állt elő, hogy álltam a reptéri tábla előtt és 1 óra különbséggel 2 járatra is volt jegyem. Kicsit azért megszakadt a szivem Barcelonáért...

A kint is hideg van számomra nem elfogadható magyarázat arra, hogy miért fagyunk meg az irodában.

Próbáltam hangferismerős telefonos rendszerrel jegyet foglalni a moziba. Egész addig nem szakadt el a cérna, amíg arra nem kért, hogy mondjam el háromszor egymás után, hogy Harry Potter and the Deathly Hallows part 2 in 3D (ilyen gyermeteg lelkünk van mostanában). Nem varázsolni akarok megtanulni baszod, hanem filmet nézni!

"A szárnyam meg beakadt a WCben."

Olyan szívesen leírnám azt az orczát és lemondó fejingatást, amit Petitől kaptam erre válaszul mikor hullafáradtan nagyon szuszogva hazaértem a héten már sokadik kocsmázásból, vacsiról, cipővásárlásból, stb:

- Többet kéne pihenned.

- Dehát hogy pihenjek az irodában??

Hogy maradjunk az IT vonalon: másfél hét sikertelenség, agymenés, idegbetegség után ma a Build Successful sor a Command Promtban először „megvagy te rohadék” hangos felkiáltást váltott ki belőlem utána pedig igazi örömkönnyeket folyattam és ki kellett mennem a wc-re, hogy ne legyek feltünő (mondjuk egyébként is a hormonokra fognám, mint azt is mikor gusztustalan módon végre megmondhattam valakinek a véleményemet a faszságairól). Command Prompt, ear file, build pedig én BTKs vagyok! Jajj, néha úgy hiányzik Pisti.

Törjön le azoknak a keze, akik Word-ben enterrel (page break helyett) és space-el (tab helyett) formáznak szöveget! Utána meg csodálkoznak, hogy „dehát nem is így akartam, hogy kinézzen”.

Azokról az elvetemültekről már nem is vagyok hajlandó ítélkezni, akik Heading helyett kézzel beszámozzák a sort, majd felnagyítják a betűméretet (kis ízléssel félkövér is jöhet). Aztán meg kerek szemekkel néznek, hogy miért nem jelenik meg a tartalomjegyzékben.

Miután mindenki biztosított bennünket szűnni nem akaró vágyáról miszerint szeretne velünk csapatni a Balatonon mikor végre elkelek, már tudok nevetni azon, hogy a kiküldött meghívókon se a hely se a dátum nem érvényes már. Pedig direkt hűtőmágnesre nyomtattam, hogy nehogy elfelejtsék. 

Ha mostanában a terhességi teszt a legfőbb indok a házasságra, akkor miért nem lehet olyan menyasszonyi ruhát kapni, aminek Last minute van a hasára hímezve? (Igazából már egy viselős, nem torta jellegű ruhának is örülnék. Házhoz szállítva méretre igazítva, természetesen).

Miután túléltem a sirályokat még olyan nagyon jóízűen kárörvendően tudtam röhögni a tengerparti napsütésben, hogy vajon melyik hullafehér bőrű kolléga lesz a legjobban leégve ma. Kiderült, hogy én vagyok az, akire mindenki ujjal mutogat.

Tegnap kiderült, hogy igenis van valami, amitőt félek: a fiókáját védő sirály kibaszott közel repül el a fejed mellett sikongatva, egymás után sokszor a sziklák között.

Különben meg nagyon régen baszott fel ennyire könyvszereplő, mint a Kite Runner-ös csávó. És ez jó.

Álltunk az Ikea végében a polcok között, ahol le kell emelni a kiválasztott darabokat (az csak egy kis közjáték, hogy majdnem 6 széket hoztunk el 1 helyett, mert össze voltak fóliázva a dobozok):

- Az albérletes élet gyönyörei, hogy én még életemben nem vettem bútort. Te?

- Hát basszus, én sem.

Ma én főztem (azaz elhoztam az étteremből), úgyhogy te mosogatsz (azaz bepakolhatod a gépet). Ilyen fair szellememben éldegélünk együtt.

Rohadjon meg az összes olyan magát vállalkozónak mondó genyláda, aki az utolsó pillanatban minden addigi megegyezést felrúgva az ügyfél mozgásképtelenségét kihasználva egyszerű zsarolással próbál undorító minőséget aranyáron rásózni. Hol van már a kézfogással/áldomással köttetett üzletek kora?

Igen, esküvőt szervezünk.

Kitaláltuk továbbá azt is, hogy mi a baja a fiatal buzinak a cégnél, aki 2 koktél után ledugdossa a nyelvét mindenféle lányok torkán: ő bizony látens heteró.

Az új kégliben képesek vagyunk akár félórákra leülni a kanapéra az üvegfallal szemben és nézni a felhőket. Hiába, elszoktunk az ég közvetlen látványától az elmúlt években. És még fürdeni is lehet, rendesen kádban. „Luxus ez kisfiam, luxus”

A napjainkat a névválasztás teszi ki. A rengeteg kiválló ötlet közül kiemelkedik a „hogyan tudnánk a leginkább kibaszni vele külölnegessé tenni” kategóriában az ír nevek sokasága, mint például Dearbhaile (ejtsd Dörvla) vagy Aoife (Ífa). Ha végképp sokat rugdalózik és nem hagy aludni elmegyek szülni Dun Laoghaire-be (Dan Líri), csakhogy órákat töltsön a bürokrácia útvesztőiben a születési helye miatt.

Sosincs mázlim. Most ugye egyetlen helyzetben élvezhetném a berúgást és a cigizést, álmomban (szó szerint). De vagyok annyira béna, hogy még álmomban is lelkiismeret furdalásom van miatta és az jár a fejemben, hogy ezt nem is lett volna szabad. Pedig imádtam cigizni is, amit sose tehetek már, mert azt még én is beláttam, hogy még egy tüdőembólia nem igazán éri meg a teraszon legurított fröccsök mellé elszívott dohánytermékeket.

Most van 1 hónap átfedés a 2 albérlet között (mennyivel szebb kifejezés, mint az, hogy 2 helyre fizetünk egyértelműen feleslegesen), és felmerült, hogy akkor mikor is költözzünk át. A válasz egyértelű: mikor átkötik a UPC-t. Mindössze ennyire vagyunk a nethez kötve mi magunk is.

Nekünk nem ilyen téglalap alakú falraszerelhető TVnk van, hanem az a jó öreg kocka. Az, hogy a kép 2 oldalából hiányzik kb 5-6 centi eddig egyátalán nem zavart, úgyis a kép közepén történik a lényeg. Még jókat derültünk is, mert megtanultam sokkal gyorsabban olvasni a SkyNews alján a csíkban a híreket (hamarabb eltűnik, ugye) meghogy pl a Head labda reklámból pont a termék marad mindig le (mert a bal szélen van). De mostanában a Roland Garroson a sok művészkedő buzeráns operatőr a jól bevállt felülről mutatom a pályát nézet helyett mindenféle alteros beállításokkal kísérletezik. Konkétan nem látom Rogit szerválni csak azt ahogy berobban a képernyőre a labda. Mé’ nem jó ezeknek a régi módszer?

A vadiúj csodatelefonomat többek között (azaz pont olyan, amit akartam: kicsi, taperolós, mérsékelten okos és nem kell letöltögetni rá minden szart, már rajta van) azért is szeretem, mert 10 naponként kell tölteni, ami nálam hatalmas előny. Hiszen előfordul, hogy napokra a táskám mélyén marad lenémítva.

A 45 eurós chocolate chips cookies receptje:

1. Jön a remek ötlet, miszerint ha nem lehet puha fajtát kapni, csinaljunk mi. Nem lehet az olyan bonyolult.

2. Netről recept “keresés” (biztos mind ugyanolyan, jó lesz az első)

3. Bevásárlás, onnan kezdve, hogy tepsi, sütőpapír, meg vajon a baking soda és a baking powder az ugyanaz?  Így jön ki a 45 euró, amiből egy évre elég chocolate chips cookies lehet venni. Készen.

4. Ez a 70 deka körüli cukor nem lesz sok? Mindegy, úgyse volt só nélküli vaj.

5. A tepsi nem fér be a sütőbe.

6. Az első adag szétfolyik, de legalább az ize nagyjából ok (mondjuk annyi cukorral…).

7. A második odaég, mert azt a gémet (franciául zsem) mindenképpen meg kellett még nézni.

8. A harmadik kicsit hasonlít a recept képjén lévőhöz.

9. Szerinted elosztogassuk a homlesseknek? Én szoktam nekik kaját venni, annak örülnek.

Nem tudom mi a rosszabb, mikor 2 olyan játszik egymással, akiket nagyon szeretek vagy olyan akiket nagyon utálok. Mert szurkolni muszáj.

Szívesen venném ha valaki elirányítana valahová, ahol Los Mexicanos albumokat lehet találni.

Tegnap a konyhában az eleinte szorongó beismerés végül majdhogynem csillogó szemű egymásraborulássá változott, mikor kiderült, hogy a munkatársam is Szibériába vágyik nyaralni (és végre valaki tudta, hogy 2 vonala van a Transz-Szibériai Expressznek!), meg Bajkál tó meg Kazasztán. Mondjuk Csecsenföldre már ő is felhúzta kicsit a szemöldökét.

Megadtam magam a sorsnak és hétvégén beszereztem 3 terhesnadrágot, innentől végleges a dolog. Be kellett látnom, hogy a gomblyukba hajgumit "átmeneti" megoldás nem volt igazán esztétikus, de a végső lökést az adta mikor a gumi kirepült a lyukból, majdnem kiverte a szemem (isten áldja a szemüveget) és négykézláb kellett keresni a céges budi mögött.

Van ez az indiai munkatársam, akinek minden reggel meg kell hallgatnom telefonon, hogy mit csinált és megmondani mit fog aznap. Eleve ilyenkor én még a reggeli teámon se vagyok túl (pedig extra erős dupla esspressóról álmodozom) szóval a legjobban annak örülnék ha nem is létezne ez a szerencsétlen. Erre mostanában rászokott, hogy cseveg velem. Időjárásról, céges pletykákról, istenfaszáról. Miért nem lehet megérteni, hogy a legjobb indulattal sem vagyok egy reggeli ember? Egyedül az vigasztal, hogy telefonon nem árad a pofájából a curryszag.

Nem tudom mennyire szerencsés a Blow up the Liffey Bridges című előadásra menni ma, mikor álló nap a királynőnek kitett bombákat hatástalanították a városban.

Megnéztük (igaziból, moziban!) a The Way című opuszt, ami tulajdonképpen az El Caminoról szól. Igen, már hallottam erről, meg azt is tudom, hogy elcsépelt és már nem kúlság rajta résztvenni (el is határoztuk Petivel, hogy nem a turistáknak való El Caminot csináljuk végig gyalog, hanem az “eredeti” egy részét Pesttől Jeruzsálemig. Mostanában a Templomosokról olvas, onnan ilyen jól informált.), és nekem megnézni a filmet éppen elég is volt. Nem azért, mert lelkileg sivár vagyok és szarok a spirituális megtisztulásra és az élet nagy találkozásaira, hanem mert nekem pontosan ugyanezt az érzést nyújtja a jógatábor évente 10 nap. Vagyis 5. Vagyis mikor mennyit vesz be belőle a gyomrom.

Csütörtökön leépítés volt a cégnél, nem mondom, hogy derült égből bebaszott a villám, de azért erre nem számítottunk. Az első gondolatom az volt, hogy megnyitom az összes álláskeresős oldalt és jelentkezek. A második meg az, hogy engem senki nem fog terhesen felvenni, de ha jobban belegondolok elküldeni sem. Szóval most „kibírok”, amit egyszerűen gyűlölök. Szerintem az egyik legrosszabb mondat, ami emberrel történhet az az „addig meg kibírjuk valahogy”. Bassza már meg a világ, nem azért élünk, hogy kibírjuk!

Persze mit hisztizek, sokkal szarabb azoknak, akik úgy keltek fel, hogy „dejó nemsokára hétvége”, és úgy feküdtek le, hogy „basszus nincs munkám”.

Már a múltkor is le akartam írni, de szégyellem. Szóval olyan rossz társaságba keveredtem, ahol előbb fogy el 1 üveg kola, mint 1 üveg bor. Sőt mi több, felnőtt emberek VBK-znak (nem a vodka-bomba-kataflam).

Miért gondolják az ingatlanügynökök, hogy nekik mindet lehet? Ilyen jól pörög az albérlet? Az egyik megkérdezte telefonon, hogy hol és mit dolgozunk, majd azt mondta elbírálás után felhív ha alkalmasak leszünk. A másik meg egyszerűen nem jött el, a telefonja kikapcsolva. Innen már csak az a gáz, mert ha valamit nem kaphatok meg, akkor az nekem mindenképpen kell. Biztos, hogy ez a 2 álmaim lakása.

- Ha nem lesz dobócsokrod mi lesz az emlék a napról?

- Hát mondjuk, hogy lesz egy férjem örökbe...

A remény (én) vs. megérzés (Peti) versenyben végül Peti volt a nyerő és lányunk lesz október közepén. Már csak 1 név kell és készen is vagyunk. 

El akarok menni Jicsinybe a Runcájsz múzeumba (igen, van ilyen).

Hétvégén megint sikerült egy 10 pontosat esnem és pontosan ugyanúgy, mint a múltkor mikor egy klasszikus seggest nyomtam a lépcsőn a 2 üres(!) vizesflakont mentettem égbe emelt kezekkel, most sem öntöttem ki egy csepp tonikot sem a dobozból. Cserébe tele vagyok lila foltokkal.

Idén végre először elhagyjuk a szigetet! Mediterrán napsütés, Picasso, igazi tavasz, lábat tengerbe lógatás... Jövünk már, jövünk.

A zónában vagyok érzem: hétfőn zöldborsó főzeléket csináltam (nagy mumusom, eddig 2-0-ra ütött ki) tegnap meg paprikás krumplit (sérelmeztem, hogy 1 szakácskönyvben sincs benne a recept) és mind a kettő ehető volt! Ma valami nagyban gondolkozom, mondjuk rizses hús, sznobul rizotto. 

Innen már mindenkinek van repülőjegye az esküvőre. Kivéve Petinek.

- Régen... vagyis úgy értem múlt héten...

A múltkor meghallottam egy drum and bass számot a rádióban és egy félmosoly kíséretében csak az jutott eszembe, hogy fiatalság bolondság.

Meg van most ez a népszámlálás. Egyrész ha nem töltöd ki keményen büntetnek (25000 euróig), másrészt soha nem értettem azt a részét, hogy tulajdonképpen csak olyan kérdések vannak, amikre a választ adóhatóságoktól, mindenféle (szintén állami) adatrögzítő hivataloktól meg lehetne tudni. Vagy csak hazugságon akarnak kapni? Vesszek meg ha értem.

Tegnap brassói sütés közben előjött az örök ellentét: borsós vagy borsó nélküli. Majd eddig számomra ismeretlen mélységei tárultak fel az évezredes vitának, azaz paprika vagy nem paprika.

De most kitaláltam hogy lehet eldönteni mi az igazi/eredeti vezio: Mit mond Horváth Ilona. Mondjuk csak otthon tudom megnézni.

Kiderült, hogy ő tulajdonképpen a nagy Ő.

Mivel a a telefonom nem működik már egyátalán és ebben a hónapban rekord összeget spróroltam (teljesen véletlenül és személyiségemtől idegenül) Peti mondta, hogy vehetnék egy újat. Be is mentünk az O2-ba, és így lett Petinek HTC HD7-e.

Really?

Újabb mérföldkőhöz érkeztünk: megpenészedett a csípős paprika (az a por fajta). Eddig ugye az olaj volt a sztár, most lehet fogadni mi a következő. Az én tippem a só.

„Itt csak Micra van és 2 db 190 feletti férfit meg az apró (3 normál méretű lány), nálatok nincs nagyobb autó?” mondta a kölcsönzős a másik telepen dolgozó kollégájának. De úgy döntöttünk szeretjük a kihívásokat és bepaszírozzuk magunkat, hogy megnézzük a Giant Causewayt. A kihívás további része csak félúton tudatosult bennünk: az már tulajdonképpen külföld, ahol nem lyuróban mérnek, hanem mint kiderült játékpénzben. Ezt a fajta fontot ugyanis minden Észak Ír bank másféle színben, mintával nyomja és különben se igen fogadják el máshol az országban. A legnagyobb melléfogások között mindenképpen dobogós Földi bóknak szánt mondata, miszerint „itt már akárhol elfogadnak kártyát, mert ez Anglia”. Kár, hogy egy szereotíp képeskönyvből kilépő vörös ír parkolóőrnek mondta. Nem, a „tudja már kend hogy értem” se javított a helyzeten.

Azt szeretném üzenni, hogy előbb vért venni és AZUTÁN vérnyomást mérni nem betegbarát eljárás.

Nagyon megkönnyebbültem mikor tegnap a velünk szembehaladó nőkre nem böktem rá, hogy „látod, ők pl leszbikusok” (állandó téma, hogy soha nem ismeri fel se a buzikat, se a leszbikusokat, én meg próbálom kiművelni), mert 15 másodpercen belül mutatta be egyiküket Peti, mint a project managerét.

Jön most ez a böjt téma a héten és Peti megfogadta, hogy lemond a csokiról/sütiről/jégkémről/minden édesről. Én nem nevetek kissé kárörvendően, nagyon szkeptikusan, mert pontosan annyi esélye van betartani, mint nekem a papír/képeslap boltok elhagyását. Dehát hipp-hopp itt a húsvét!

Van az, hogy a végletekig felidegesítenek, mert képtelen vagyok felfogni, hogy ilyen világszemlélettel/ennyi ésszel hogy a büdös kurva anyjában maradhat életben valaki. És van az mikor már tudom előre napokkal (hiszen lebeszélt találkozó), hogy ez fog történni és nem tudok ellene mit tenni. Hogyan kell ezt kezelni?

Két dolog jut eszembe: mindenki fasz, csak én vagyok jófej, a másik meg Adél kiválló mondata miszerint „Ha mindenki olyan lenne mint én kurva unalmas lenne a világ. De egy hétre azért kipróbálnám.” (ugyaninnen jön a másik kedvencem „az akarat diadala: puskát írni a trolin” bár ez nem tartozik a tárgyhoz)

Még az ír nemzeti TVn is nagyobb hírértéke van Natalie Portman lila Oscar ruhajának, mint a parlamenti választások eredményének.

A lebukás über alles: egyik munkatársunk új melót keres egy ideje, ami felett elmerengett miután a rendes csütörtöki piacozásról felhozta a konyhába a kajáját. Leült vele szembern a HR vezető enni és beszélgetést kezdeményezett:

- Milyen a piac?

- Szerintem megint jó, bár még csak 1 interjún voltam.

- ööööö, az ételesre gondoltam, nem a munkapiacra.

A hétvége legnagyobb kincse, hogy megtudtuk a cseh irodalomban/kultúrában a magyarokról az volt a szereotípia, hogy jóképű lovaskapitányok lányokat ügyesen elcsábítanak majd házassági ajánlattétel nélkül távoznak (közben ajánlott kiegészítésként esetleg teherbe ejtenek). Mi büszkék voltunk, pedig valljuk be nem túl nemesi cselekedet ez.

Mivel ugye nem értem a számokat következésképp megjegyezni sem tudom őket, és utálom azokat a zavart és kissé lesajnáló tekinteteket meg hangot mikor elárulom, hogy nem tudom Peti számát megmondani fejből (dehát a barátod, nem?) ezért kamuzni szokat egyet. Nagyjából egyezni szokott és később csak kicsit kell javítani rajta, egészen máig, amikor visszaszólt a bürokrata: „dehát ez eggyel több számjegy”. Gyorsan bontottam a vonalat.

Szóval hogy mi itt lakunk, és tényleg a város legjobb része. Bár szerintem az a híd nem hárfa hanem kardhal (onnan tudom, hogy hárfának árulják, mert egyszer a taxist kértem, hogy menjünk a kardhal hídon és félelmetesen sokáig bámult rám a hátsó ülésre értetlen fejjel).

Nem akkor öreg valaki (na vajon ki, szétvet az izgalom) ha olyan koncertre jár, ahol ülni kell, hanem akkor, ha naponta legalább háromszor mondja, hogy "láttam a skynews-on".

Annyira bíznak a főzőtudományomban a népek itt, hogy tegnap 6 emberből 4 is evett mielőtt feljött hozzánk rakott krumplizni. Pedig Horváth Ilona nagy barátnőm már 2 hete (Nigella? Viccelsz, bolondozol).

Hát azt meg már majdnem el is felejtettem, hogy álmomban végigjutottam a boszorkány-akadálypálya minden szakaszán, pedig sokan lemorzsolódtak és egy falut is elő kellett húzni a mocsárból. Ennek eredényeképpen meg is kaptam a szupertitkos időutazásos melót.

Csoda, hogy szeretek aludni?

Szombaton voltam úszni, vagyis szaunázni, de ha nem csinálok előtte valamit mindig elfog a lelkiismeretfurdalás. Egyedül pancsoltam a medencében, mikor jött egy csávó, szépen lengette a karjat, hogy bemelegítsen meg ami kell, majd egy lesajnaló és „majd én megmutatom hogy kell” arccal belekezdett a mellúszásba a másik pályán. Jól fel is mérgelt, gondoltam ha harc ám legyen, kb félúton már le is hagytam, mikor gyorsra vátott! Rohadt csaló, utálom a sunyikat (jah, én nem tudok gyorsat).

Legyen átkozott, aki a lépcsőt feltalálta! Nem a mozgót. A szerdai Hour of Power név mögött megbújó 1 óra sulyzós ugrálás tegnap délutánra már görcsbe rántotta a combom. Legyen átkozott, aki azt terjeszti, hogy izomlázra rá kell tornázni! Elindultam tegnap futni és féluton már csak azt éreztem, hogy 2 vas lámpaoszlop van a lábaim helyén, amik térdben nem hajlanak, így ott álltam majdnem mozgásképtelenen a lakástól úgy félórányi futásra. Könnyeztem és nagyon fáztam miközben hazafelé döcögtem. És persze ma sem tudok mozogni.

Meggyőződésem, hogy a tudósok egy része vérgeci. Mi más magyarázat lehet rá, hogy sz/s betűt kimondani képtelen embereknek betegségüket pöszeséggel kell magyaráznia és logopédushoz kell járnia. Az írászavarosaknak pedig az egyik legnehezebben leírható dyslexia jut.

Fejős Éva hihetetlen népszerűsége a legnagyobb talány számomra manapság. Mert aki a Denise (igen olvastam annak idején, kicsit szégyenkezve, de vállalom) értelmi/érzelmi szintjén képzeli el az örök szerelemet, abból valahogy nem nézek ki olvasást. Legfeljebb brazil szappanoperák és romantikus filmek bámulását. 

Beszélgetés a 78 éves nagyapámmal miután a hasonkorúak panaszáradatát hallgattuk órák hosszán keresztül magas vérnyomásról, csontritkulásról, kórházról, marék tablettáról, stb.

-         Neked sok gyógyszert kell szedni?

-         Nem szedek én egyet sem.

-         Akkor jársz kivizsgálásokra rendszeresen?

-         Minek ha nincs semmi bajom? Mindig megiszom reggelente a kis kupica pálinkát meg ha jó az ebed a fröccsöt hozzá.

Amúgy szén bányász volt, szóval nem a környezet tehet az egeszségéről.

Mikor tegnap már a második adagot tettem a mosógépbe (pedig nincs is hétvége amikor mindezeket megcsinálom!) és elgondolkoztam, hogy néha azért vasalni is kéne úgy megörültem, hogy háziasszony leszek mindenki meglássa. Aztán mikor a következő gondolatom az lett, hogy az így megspórolt időből beülhetek szombat délelőtt a kocsmába levelet írni egyből lehervadt a mosoly az ujdonsult háziasszony arcomról.

Csak hogy érzékeltessem mennyire telt el minden egyes sejtünk cukorral: a fagyasztóban 2 doboz felbontatlan Ben and Jerry’s kallódik már több, mint 2 hete. Pedig ezek élettartama körülbelül 3 óra onnantól, hogy megkaparintjuk a Spar fagyaszójából.

Olyan szívesen írnék összefoglalót 2010-ről, mert az divat meg kell. Például írnék számokban, így:

2010-ben kb 40ezer kilómétert töltöttem különböző repülőkön, nagy eredmény, hogy már nem kell minimum 1 korsóval beszűrnöm a bárban mielőtt felszállunk. Beletettem a lábam 4 tengerbe, 1 óceánba. Elolvastam 10-12 regényt, 2 önéletrajzot, besorolhatatlan könyveket, 6 Földgömb magazint meg vagy 4 Geot. Meg Lonely Planetet. Azt sokat. 1 book crossing könyvem is volt.

De az elmúlt 12 napban minimal neten voltam (kb 4 naponta ránéztem a mailjeimre, meg egyszer félrészegen bóklásztam éjjel a cyber térben) és úgy élveztem. Most meg az első napom az irodában, még 10 sincs, de én már a forralt borra gondolok…