"Milyen mar az komolyan, fa nelkul karacsony?" Az eleinte rohanos, neha kicsit kinos. De kozben meg jo meleg is benn, ezert idegesit fel a robbanasig a kinti hideg. Meg nagyon maganyos is mikor 6 ember kozott gondolkozik az ember, hogy miert is tolti a karacsonyt a vilag vegen, szinte idegen emberek kozott. Es megis miert esik ez jol es miert olyan ismeros?
A fa nelkuli karacsony teljesen lenullaz a vegere. De mindegy is, mert a karacsonytol jobb az a ket unnep kozottinek titulalt igazi idoszak, amikor a kenyszeru bezartsag hirtelen feloldodik es csak a kilometereket teszed a cipodbe, hogy minnel tobb olyan egyatalan nem kenyszeru talalkozast nyelbe uss, amiben 2 szempillantas beszelgetes alatt tunik el az egesz delutan.

Karácsonyi készülődés összegzése következik. Becsomagoltam az ajándékok legnagyobb részét, ez a kedvencem a karácsonyból. Idén dupla papír nálam a menő, az alsó színes selyempapír a felső pedig valami áttetsző mintás, virágos, hajszálvékony merített vagy lila hópelyhes (imádom a papírokat, mondtam már?) nagyon kis masnival. Csináltam szalagokkal, papírkivágásokkal, hasonlókkal felszerelt zacskokat is, ezekből felül kilóg a selyempapír.

Hiányzik még az ötlet, hogy hova teszek 8 meghívott embert a 10 négyzetméteres nappali/ebédlő/vendégszobában, a főzés bevásárlással, a karácsonyi nagytakarítás, a fa vásárlás díszekkel. Azt hiszem ennyi, nem hagytam ki semmit.

Remélem ma hamar le tudok lépni az irodából.

Szeretném elárulni annak, aki legközelebb téli kellemetlenségekről beszél, hogy idézze maga elé a képet mikor itt, ahol ismeretlen fogalom a szigetelés sosemlátott hideg van (tényleg az, -7, a kurvaélet). Ezért a házfalon kívül futó, szintén szigetelés nélküli vízvezeték elfagy, szóval az ismerőseim felénél nincs víz. Majd mindezekhez kihívni az ilyet sosem tapasztalt vízvezetékszerelőt.

Én még soha életemben nem lánchintáztam, mert az volt a sztori, hogy egyszer a nováki búcsún leszakadt és a tömegbe (ízlelgessük kicsit a tömeg kifejezést egy 1500 fős zsákfalu esetében) repült valaki hintástól. Én meg elhittem és féltem. Ma meg már nagyon bánom, hogy valószínű soha nem is fogom kipróbálni, mert nem szeretnék olyan nyilvános megaláztatást, hogy csillogó szemmel ülök a hintába a nováki tömeg előtt, de egyszerűen nem fér bele a seggem, így lesütött szemmel kell elkotródnom a porondról.

Megtudtam továbbá, hogy Kínában a kézenfogva andalgás és a csókolózás ugyanolyan intimek. Mert a tenyér közepén van egy szívközpont (vagy mi a lófasz) és ha valakivel kézenfogva mászkálsz, akkor tulajdonképpen a szívedet adod a másiknak. Nem tudom mondjuk, hogy XiuLi mennyire szémít átlagos kínainak, európainak mindenesettre rendkívül furcsa.

Ma céges karácsonyi buli. A tavalyi esemény kiválló összefoglalója Blancatól (bocsi, hogy nem magyar, de Blanca csak spanyolul, angolul és németül beszél):

Happy Christmas party! We wish you a speedy recovery

Below a summary of what happened there...

A developer broke his ankle (not twisted, broken!) and puked in the taxi on the way back home. The fine for vomiting in a taxi is 150€.

150€ that was paid by another guy, the same guy who started smoking in the office, the same guy who carried one of the testers down the road.

The tester was hammered by 7pm, hugging at 8pm, singing at 9, lying on the office floor at 10 and walking around the reception of a hotel at 11. He ended up sleeping in the hotel with the maintenance man.

A service-delivery girl slipped on the street due to the ice and hit her face on the ground. She has a broken nose and swollen eyes.

A team-lead whose home was a good distance away, had booked a hotel room, but of course, when one is drunk there is an instinct that comes from somewhere and brings you home. He arrived in the dead of the night, banging on everything, the alarm going off and his wife thinking someone was breaking in.

One of the executives got on the table to dance, jumped down to the floor, fell, banged the back of his head against the table; after a few minutes lying there bleeding and motionless, he stood up, rejected the ambulance and was brought home... but only when they managed to guess which house was his, since he couldn´t remember.

As the party ended, we were all slowly making our way to a Syrian restaurant for a kebab, whereupon we had the same conversation three times:

- Were you not let in to the club either?

- Nope.

- How did ye know we were here?

- We didn’t.

All of the IT team were there but one (the one who had earlier sat down on a box full of wine glasses). This guy had come to the Syrian but left to get cash from the ATM and never came back.

The next day we found out he’d walked into a different kebab place, ordered, ate there by himself and then who knows... He woke up in the morning with his hands covered with what looked like salsa, but was actually blood.

I woke up myself with a photocopy of my face in my pocket.

And so many other stories that we will never get to know...

Happy Christmas party! We wish you a speedy recovery

Kár, hogy mindezeket kénytelen voltam szín józanul végignézni, mert 2 nappal előtte Lilly Alen koncerten voltam, akiről a helyszínen derült ki számomra, hogy kicsoda, valamint mikor megláttam, hogy a közönség 90%-a tinédzser bemenekültem (és ki se jöttem onnan hajnalig) a 18 év felettieknek fenntartott bárba, ahol sűrű felesezések következtek. Lényeg a lényeg másnap reggel mikor másodjára hánytam be kellett telefonálnom a munkahelyemre, hogy beteg vagyok (pedig másodjára már a sálam is rajtam volt!). Azt hiszem érthető, hogy nem kívántam az alkoholt és a vacsorára felszolgált égi mannákat a karácsonyi bulin.

Idén pedig napok óta a Neocitrán, az orrspray és a torokfertőtlenítő tartják bennem a lelket... Meglátjuk.

A testem legújabb szórakozása (tegnap éjjel óta, bár remélem nem fog sokáig tartani), hogy nem hagy aludni. Épp mikor elaludtam volna kijött belőlem egy hangos sóhaj, amire fel is ébredtem egyből. Majd a visszaalvás pillanatában megint. A 3-4. alkalommal már majd szétbaszott az ideg, gondoltam biztos az orrdugulás. Felküldtem vagy fél üveg orrspayt (FYI ezt kifújt orrba kell, különben csak kicsepeg a felküldött cucc), kissé égő orral ágyba vissza és: hangos sóhaj, ébredés. Az újabb ötlet a száraz torok tüneti kezelése teával, aminek nem csak sóhajtás és ébredés a vége, hanem a „kell annyira pisilnem, hogy kimenjek vagy birom reggelig” örök dilemma.

Hát kurva vicces, komolyan.

Kultúrális különbségek:

- ...tudod, az a madzag, amivel a 2 kesztyűt összekötötték és a kabát ujjaiban elvezették, hogy ne hagyd el (hozzáteszem, hogy ilyen borzalomra az én anyám soha nem kényszerített. Na nem azért, mert mindenemre vigyázok).

- Nekünk sose kellett kesztyű Valenciában.

Életemben először kaptam mémet, K-tól érkezett. Ki is próbálom hogy megy ez nekem, vannak szabályok is:

1. Add tovább a listaírós feladatot további hét bloggernek.
2. Linkeld be őket.
3. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket.
4. Írd meg a karácsonyi kívánságlistádat.
5. Küldd el a listát a Karácsonyi ajándéklistára azaz a radmila.morgan kukac gmail.com címre.
6. Szurkolj, hogy teljesüljenek a kívánságaid.
7. Legyen boldog karácsonyod :)

És akkor a lista:
* Szeretnék legalább 1 nagyon über alles ajándékot adni az idén is. Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor azt szeretném, hogy hatódjanak meg jól az emberek, de sírást kérni felnőtt embereknek karácsonyra nem lenne túl keresztényi cselekedet.
* Szeretnék 2 hét Jordániát mikor a sivatag virágzik Petivel, Eszterrel meg az „oszt ki ez a faszi”-val.
* 1 olyan telefont, ami 5 fok alatt is működik, mikor havas parkokat akarok vele fényképezni (nincsenek nagy igényaim, a zoom nem kell)
* Camper csizmát és akkor nem kéne választanom reggelente, hogy csúszkáljak vagy beázzak
* Futó atlétat, hátha akkor gyorsabb leszek
* Szeretném ha Peti becsomagolná az ajándékomat. Légvárból ne sajnáljuk a téglát, legyen masni is!
* Disznósajtot
 * Úgy feldíszíteni a lakást, hogy ne legyen se giccses, se túl kevés
*  Nagy pelyhes hóesést szenteste (de csak miután Földi már leszállt és eljutott hozzánk).

És akkor kiknek tovább: szemtelen tyúk, isolde, zsófi, gisele, dreamdancer, lustanyu, szvetlana

Hatalmas kétségek között élem az életem mostanában. Legújabb dilemmám, hogy büszkeséggel töltsön el, hogy az utóbbi időben több ír is honfitársának nézett az akcentusom alapján, vagy dőljek a kardomba, hogy sikerült a létező legrondább angolt megtanulnom. Egész jól. Úgy tűnik.

Tegnap találtam egy telefont az utcán és gyorsan elolvastam az sms-eket, rossz szokás, minek tagadjam mert a múlt héten mikor Peti talált, abban egyéjszakás kalandokra bujtogató szövegek voltak. Az enyémben, mekkora csalódás, meg egy teljesen unalmas egyetemista csaj picsogásai barinőkkel (nem birka kicsiben, hanem barátnő) akinek a csávója is csak olyanokat írt, hogy „visszamentem dolgozni, további jó tüntetést”.

Most nem tudom, hogy basszon szét az ideg szomorkodjak, hogy a világon valószínű én vagyok az egyetlen, akinek olyan megbízható cégek szórták el a csomagját, mint az Amazon és Royal Mail, meghogy lassan többet telefonálok érte, mint amennyit ér. Esetleg csapkodjam a seggem a földhöz örömömben vigadozzak, mert az évi rendes 25 szabadságomból még van 1 nap a rendszer szerint miközben most számoltam össze, hogy idén 35 napot jártam a világot. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyszer túlóráztam 4 napot, amit később lecsúsztattam, meghogy azért számotam össze, mert reklamálni akartam, hogy 1 napot jogtalanul volt le tőlem az a gaz rendszer (de ettől most inkább lelkiismeretes munkavállalóként mégis eltekintek).

-Történt valami érdekes ma?

- Ááá semmi, csak elütött egy busz.

(Itt emeletesek vannak...)

Ilyen volt az utcánk és a házunk szombat éjjel mikor hatalmas pelyhekben 1 óra alatt lehulló kb 10 centi hó. 

Volt itt bulihuligánokkal hógolyózás, út közepén élvezkedés, főleg, hogy a hó azért itt nem volt gyakori mielőtt Írország megütötte a főnyereményt a globális felmelegedés lottón (idén nyáron 3 hétig nem esett egyfolytában és többször volt 25 fok!).

Aztán ma is pontosan ugyanilyen képet mutat az utcánk és a házunk. Vagyis csak távolról, mert mostmár nem hó van, hanem több centi vastag jégréteg mindenen. Még mindig nem divat a hó eltakarítása, de legalább annyit tanultak a tavalyi Big Freeze 2010 óta, hogy buszok és vonatok azért járhatnak.

Gyerekkoromban kevés dolgot utáltam jobban, minthogy én nem tudtam olyan kekszes fémdobozt felnyitni, amiben nem varrókészlet volt. Komoly kétségeim voltak, hogy ezeket alapvetően nem cérnatárolásra gyártyák és csak azért rajzolnak rá omlós linzert, hogy a sírásig kergessenek kisgyerekeket. Erre tegnap majdnem felcseréltem a varrókészletet tartalmazó papírzacskót egyre a számtalan kiürült fémdoboz közül, mire észbekaptam, hogy nem, nem és NEM. Keksz vagy halál. Esetleg csoki.

Mivel a Gmail nem ismeri az email címben a pontot, ezért sokmindent megtudtam nemcsak B. Jánosról (aki a netrisknél kötött kötelezőt, mérnök munkát keres a Dunántúlon, 1330-ba veszi a kilós szemes Omniát,  valamint soha nem diktálja be az óraállást a gas.hu-n, de előrelátóan beállította a figyelmeztetést) hanem arról, hogy az Allianznál úgy gondolják, hogyha visszaküldök egy pdf-et, akkor az nálam nem marad meg és emberek nem ismerik a Reply funkciót, hanem minden alkalommal beírják kézzel a címet ezzel szegény B. Jánost büntetve, aki hiába rakott már egy számot is a címébe, még mindig nem elég, hogy levelezhessen.

Vajon ő miket tudhat rólam? Megöl a kíváncsiság.

Szombaton szép kék harisnyát növesztettem és felolvasóestre lépkedtem benne. Kurvára szorított. De én még mindig jobban jártam, mint Berni, aki azt is végignézte múltkor, ahogy a Baby Jesus nevű formáció a színpadra hányta a tejet a pöformasz alatt (nem lepett meg mikor azt kérte, hogy ha ez a kultúra, akkor őt inkább ne hívjuk csajbulira legközelebb). De végülis helyreállt a világ rendje miután félittasan pornóról ordibáltunk míg észre nem vettük, hogy a szomszéd asztalnál apáca vacsorázik inkább eltántorogtunk saját életterünkbe, a kocsmába.

Vajon miért kérek a sarki kávézóban Hungarian Goulash-t gulyás helyett? Tény mondjuk, hogy kevesebb esélyem lenne, hogy megértessem a pultoslánnyal mit akarok, így viszont a furcsa mosoly értelmezhetetlen számára, melynek jelentése: engem akarsz átbaszni ezzel cicus (ettől függetlenül valószínű át is basz a visszajáróval vagy az adagokkal).

Ez a napok óta tartó kibaszott szél az (élet)erőt is kifújja belőlem.

És még olyat is szeretnék, hogy nagyonszép (régen színházbajárósnak hívtuk) ruhában kezdjem az estét és varacskosdisznó módjára fejezzem be mikor már kivilágosodott.

Szíjjel basz az ideg (széplelkeknek: forrongok a dühtől) álló nap. Oka: ismeretlen.

Nigella mióta állt rá ennyire a botoxra? Nem azért mert irígylem, hogy neki erre is fussa, hanem hozzá aztán végképp nem illik a mozdulatlan arc mikor az étel élvezetéről elmélkedik. Kb olyan, mintha David Attenborough kifejezéstelen arccal mondaná, hogy "ezek a csodáálatos tatuk, ezek az elkééépesztően szééép állatok".

Tegnap volt 2 éve, hogy Dublinba költöztünk és az első éjjel jó kis nosztalgikus sztorivá vált már azóta (aka.: olyan kibaszott szar éjszakánk még soha nem volt). Nem tudom, hogy kell-e ilyenkor összegezni vagy azt csak 1 év után stílusos.

A nap terméke a Bio kóla. Ehhez klasszikust lehet csak idézni: agyukra ment ezeknek a jólét.

Az ebédszünetben elkövetett Sodoku-versenynél nincs szánalmasabb, ami az irodában megtörténhet.

Hétvégén nagyon sokat tanultam. A Zuhanórepülés, a Bad Education, a Broken Embraces és a Csere Rudi jó filmek. De legalább a lekiismeretem tiszta, mert nem mentem el otthonról (csak úszni meg szaunázni szombaton délután).

A vidám emberek sekélyesebbek? Merthogy mostanában mindenhol azt látom, hogy azok akik “elmélyednek a dolgokban”, aki “megélnek mindent” végletekig depreszívek és besavanyodottak.

Ha az inszomnia betegség, akkor elfogadható indok reggel betelefonálni a munkahelyre, hogy nem megyek, mert végre alszok?

Új terembe mentem tornázni, de ezeknek nem kell az én pénzem! Első nap mikor csak érdeklődtem körbevezettek és mondták, hogy maradjak, amíg akarok (ingyen edzés 1), kifelé adtak egy kupont, hogy azzal legközelebb bemehetek (ingyen edzés 2), aztán tegnap be akartam fizetni a havi díjat, de mivel nem volt nálam csak kártya a banki adatok az állandó átutaláshoz nem, ezért azt mondták menjek be, majd legközelebb fizetek (ingyen edzés 3). Kértem 1 vizet, de mivel még mindig csak kártya volt nálam, ezért az ideadták ajándékba (mert ilyen jó vásárló vagyok?). Mondjuk nem is koptatom a gépeket, mert fogalmam sincs hogy kell őket használni. Most csak bennfentes és némileg unott képet vágok a futógépen (az egyetlen, amit be tudtam kapcsolni), de igaziból azt próbálom ellesni hogy mit is kéne a többin csinálni.  

Tökéletesen értjük egymást:

BaloghP: Kinézted már milyen telefont akarsz?

Julis: Jóvanaz a régi.

BaloghP: dehát már csak ritkán lehet telefonálni rajta…

Julis: Tudod én úgy vagyok a telefonvásárlással, mint te a ruhával.

BaloghP: Jóvanaz a régi.

Fel nem foghatom, hogy ebben a nőben még bízik valaki, ráadásul nem is 1 kiló kenyérről van szó, hanem a gyerekükről. Ha nagyon gyakorlonám az empátiát (nah persze) még el tudnám fogadni, hogy valaki a saját szőnyegére akarja kenni a trutymót, ami a gyerekkel együtt kijön, de miért kell, hogy ehhez ez a szerencsétlen G. Ágnes, elsőrendű vádlott asszisztáljon? Nincs senki más ebben az országban, aki mondjuk csak fele ennyi gyerek életét veszélyeztette?

Sok-sok hiszti után múlt héten végre elhatároztam, hogy mostantól nyitott leszek az univerzumra és jöhetnek a jelek, hogy hova költözzünk Ázsián belül és mikor. Én mondjuk Szingapúrt favorizálnám januártól.

Erre tegnap felajánlottak egy új állást (másik állandósult hisztim, hogy nem szeretem a mostani munkámat) a cégen belül. Én nem pont ilyen jelre vártam, legközelebb körültekintőbben fogalmazok…

Már olyan ügyes vagyok mások gondolatokkal vezérlésében, hogy elég csak rágondolni, hogy “mi a picsáért nem lehet legalább azt megvárni, hogy a kávémat megigyam” és máris a másikba (jelen esetben a főnibe) fagy a szó és némán visszagurul az asztalához. Mondjuk kiegészítő fegyverként a gyilkos pillantást is bevetettem.

Szellemi és vallási fölényünk a írekkel szemben abban is tükröződik, hogy van olyan mondasuk: was emptied like the back of the church at collection time. Nálunk bezzeg a Nagytemplomban a vészkijáratnál is állnak az istentisztelet végén a lelkipásztorok (külön műsorszám, mikor elvonulnak oda), hogy begyűjtsék az adományokat.

Tegnap olyan boldogan jöttem ki a cipőboltból, mert a cimke szerint újrahasznosított anyagokból van legfrissebb szerzeményem, szóval mégha nem is volt olcsó, de nem szennyezem a környezetet nagyon. Aztán az imént hasított belém a felismerés, hogy hogyan lehet bőrt újrahasznosítani? Minden szart elhiszek, ha le van írva (csak az összeesküvés elméleteket nem).

Tegnap hazafelé összefutottam az alattunk lakó férfiemberrel, akiről nemcsak az derült ki, hogy tényleg ő az, aki 1 dallamot próbál elfurulyázni május óta minden nap (bár állítása szerint próbál variálni, hogy ne legyen unalmas más lakóknak) hanem az is, hogy a múlt héten vett egy tangóharmónikát.

A leggyakoribb gondolatom az elmúlt pár napban a “nincs kedvem”. Második a “majd”.

Azzal már megbékéltem, hogy a táskám Karaván extra szagú/illatú mióta szombat délelőtt a Temple Bar csodapiacán megvettem a füstöltsajtot és végigcipeltem a városon este 8-ig (kb). Dehogy azóta minden orrfújás, pénztárcakeresés és fizetés is Karaván extra szagú/illatú kicsit már zavar. Mondjuk a sajt jó volt, nem is ez a kérdés.

Rendkívül sikeresen elnyomtam a tavaly téli emlékeimet, úgyhogy az elmúlt 2 napban elemi erővel hatott rám a vádliig felázott nadrág, a jéghideg pocsolyavízzel telt balerinacipő, a copfot is szétszaggató szél és a halott esernyőkkel teli kukák. Valamint az állandó szürkeség.

De kit érdekel mindez, mikor hosszas kutatás után megtaláltam a tökéletes társat a következő hónapokra és megjelenek a Lonely Planet Magazinban is.

Dupla szivárványt, azt láttam ma. Kicsit levont ugyan az élvezeti értékéből a pont a fejem feletti felhőből szakadó hideg eső. Esernyő? Viccelsz, bolondozol.

Ha valakinek rossz a névmemóriája, az azt jelenti, hogy nem figyel másokra? Szóval egy önimádó egoista köcsög lennék? Védelmemre legyen mondva arcban jó vagyok (arcmemóriában, úgy értem).

Van az a típusú rosszkedv, ami hatására órákat bámulok ki a wc ablakon, próbálom megérteni miért nem telik az idő ha az órát nézem és néha érthetetlen módon könnyek szöknek a szemembe, amit alig tudok eltitkolni a munahelyemen. Erre tökéletes gyógymódot találtam ma: Body Shop Moroccan Rose series Az elvarázsolt dollár és a 80-as évek Balatonja. Külön öröm felfedezni a fehér dobozos BB almalevet vagy magát Puskás Öcsit még mielőtt bemutatkozik.
Roséval kell bevenni.

Világossá vált számomra, hogy 31 és fél év, 1 üveg Jager, 3 eneriaital, kávék és cappuchinók (ezt hogy kell leírni?) nem 1 egészséges kombináció. Ráadásul az önértékelésem is csorbult a vonatozás (igen, az a vonatozás) alatt, alig győztem másnap könyveket vásárolni, hogy bizonygassam kultúr ember vagyok. 

Nem szép dolog a UPC-től azzal felbaszni az ember agyát a telefonban miközben a supportosra várunk (ha egyátalán a menürengetegükben eljutunk végre addig) a nincs internetünk problémával, hogy reklámokat sugdos a fülünkbe amiknek minden utolsó sora, hogy látogasson el weboldalunkra a www.upc.ie címen.

A tengerparton Air Franceos lopott takarón piknikelni és kagylókat gyűjteni miközben sárkányt eregetnek mások vagy gyerekeket kergetnek rendkívül idilli. Egész addig, amíg az alvó BaloghP mellől el nem kezdi zabálni a maradékot egy arrajáró kutya, valamint a gondosan válogatott kagylók nagyrészét sértett tekintetek közepette (már egész jól megy, a hatása viszont a nullával egyenlő) ki kell szórni.

Miért, miért gondolom, hogyha négyszer nyomok egy gombra, akkor majd végre negyedjére mást fog csinálni? Mondjuk ezeknél a számítógépeknél soha nem tudhatja biztosan az ember.

A hekk nem balatoni halfajta.

Tegnap találkoztam egy régen látott ismerőssel, hogy beüljünk egy krimóba. Elég hamar kiderült, miért is láttuk egymást már régen. És miért nem fogom felhívni hamarosan. Meghittnek egyátalán nem nevezhető együttlétünk (vagy 10-en voltunk) alatt 2 kérdést tudtam feltenni, az első hogy vagy-ra hosszasan ecsetelte, hogy miért fuldoklik napok óta, meg miért küzd már megint a vizesedésével. Ekkorra elértünk a kocsmáig, ahol azt hittem megvált majd a második és egyben utolsó mondatom: mit iszol? És ekkor megindult a lavina:

- Hát nem is tudom. Sört nem lehet, mert a élesztőtől puffadok, a cider is sör, azt sem. A vörösbort a gyomrom nem bírja. Tudtad, hogy a zöld teában háromszor annyi a koffein, mint a feketében? Ki van zárva mindkettő. A rövidekben sok a cukor, és a családunkban sok a cukorbeteg.

- Hát igyál baszod vizet, már nem érdekel. (hangosan kicsúszott gondolat)

- Jó, de menteset, tudod a szénsav böfögtetne egész este. Citrommal, jég nélkül, nehogy a torkgyulladást kapjak.

Hol van ilyenkor Darwin?

Lecke emberségből (vagy hülyeségből, mindenki döntse el maga):

- Mit csináltál mikor a tinédzserhorda megdobált palackokkal?

- Pénzt küldtem a hátrányos helyzetű családokkal foglalkozó alapítványnak.

Krówka. Folyós belsejű.

Levelet írni meg azért szeretek (pedig állítólag már a blog is elmaradott), mert egyrészt olyan őszinte mondatokat kapok a már tizenéves levelezőpartneriemtől, hogy nem írok többet, mert nincsen mit, másrészt a levélírás több napos elfoglaltság. Kezdődik azzal, hogy elkezdem fogalmazni gondolatban miről is akarok majd írni. Aztán a levélpapírt kell kiválasztani, szerencsére már van 2-3 bejáratott bolt, ahol papírcsodákat árulnak (merített viragos mamának, egyszínű nagyapónak, ráragasztható matricák/szalagok a csángóknak), vagy különböző piacokon lehet beszerezni képeslapokat (berlini bolhapiacon lőtt 1929-es képeslapot hazaküldeni cool). Persze az ezekhez illő borítékokat és tollakat is ki kell választani (legutóbb vastag, sötétkék, nyomott csíkos mintás papírhoz ezüst színű zselés).

Majd be lehet ülni szombat délután egy kricsmibe vagy kávézóba és amíg BlaoghP olvas elő kell venni az olvasható írást. Tényleg végig kell gondolni a mondatot az elejétől a végéig, mert nincs backspace, delete és társai. Ha 1-1 rag elíródik, akkor akár negyedóra és sok-sok korty cider is rámehet az átfogalmazásra. Persze legvégső esetben ott az átúzás, de az rendkívül csúnya. Ráadásul tudni kell mi volt az előző levelekben, mert hiába szenilisek már a nagyszülők, megvan az az előnyük, hogy ők velem ellentétben visszaolvashatják az eddigieket.

Az már csak hab a tortán, hogy miféle kifogásokat kaphatok amiért nem válaszolnak. A kedvencem: elfelejtettem már hogy kell írni!

Berlin: a szocreál és a High-tech szerelemgyereke. Imádnivaló.

Voltam ma olyan sznob, hogy a szerdai ciderezést felcsereltem egy koktélozásra, és mivel a Mojiton és a Pina Coladan kívül nem ismerek mást rögvest rendeltem is egy Pina Coladat. Mikor is egy mondat közepén beleszívtam a gusztusosan elrendezett szívószálba és hirtelen úgy pofánvert Kuba, hogy (igen van ilyen) a szavam is elállt. Nem csak az un Mojito y una Pina Colada, por favor (már reggel 10-től), a soha nem látott kékség, mint tenger, a CocoTaxi vagy az Uno Peso, hanem az a hangulat. Az a 11 nap Eszterrel.
Még tiszta mázli, hogy ha megtetszik 1-1 szám, akkor azt hetekig vagyok képes hallgatni. Így akármikor végigjárhatom a Novák-Eger-Debrecen szentháromságot ráadásul ünnepi hangulatban, szilveszterrel bezárólag, vagy sétálhatok Amsterdamban Adélékkal. Imádom, hogy ha véletlenül valahol Puma Jamaicat érzek, akkor megint Effával meg Danival lakunk, pannónia-szőlő együttesére pedig a Bor bárban dolgozok.
Ilyenkor csak próbálom minnél tovább élvezni azt a pár pillanatot, mikor egy elmúlt élet legjobb része hirtelen rámtör.

Odáig jutottam, hogy napi büszkeségem arra korlátozódik, hogy a 10 km-t csak (egészen kicsivel több mint) kétszer olyan gyorsan futotta a brittnek maszkírozott szomáliai csávó az Európa bajnokságon, mint én a hétvégén a szemétszagú ipartelepen.
Most arra nem lehetek büszke, hogy (nem egészen kicsivel több, mint) másfél év túlórákkal tarkított munka után ígéretet kaptam, hogy megpróbálnak nekem fizetésemelést adni. Ugye kiérződik belőle a nesze semmi fogd meg jól?

Tegnap egyetem óta első ízben egészen közel kerültem hozzá, hogy goromba legyek egy tanárral. Én nem értem ezek mit is gondolnak a világ egyébként elhanyagolhatóan kis szeletéről, akik nem középiskolában az ő terrorjuk alatt kénytelenek élni. Mikor végre sikerült elérni (számolatlan email, telefon és közös ismerős baszogatása után) a határidő után 2 nappal, még én voltam kedves és aranyos, hogy valószínű az én gépemben van a hiba, azért nem kaptam meg tőle a dokumentumokat. Erre a világ legtermészetesebb hangján közölte, hogy dehogy, hiszen ő azt nem küldte el, merthogy nincsen kész. Meg különben is, ő nem szereti a számítógépet, nem lehetne jövőre inkább kézzel, papíron...
Kívánok neki 4 osztályra való hiperaktív, fusztrált 16 évest brainstormingra, melynek témája: hogyan lehetne megszopatni a ribancot.

Tehát középszerű ember vagyok kimagaslóan hatalmas egóval, láthatatlan és érthetetlen szakmával egy városban, amit igazából nem is szeretek. És még mosnom is kell ma.

Megtettem megint, pedig elsőre is tudtam, hogy hülyeség volt. Végigszenvedtem 43 percet (ha nem számolom az előtte idegeskedésekkel és rémálmokkal töltött hetet) és körülbelül 10 perc jó érzés miatt jelentkeztem újra. Még a tétet is emeltem: 10 km jövö vasárnap. Kell mondanom, hogy arra még fel is kell készülni? De legalább az izomláz jobban viselhető ha az ember nevét kiteszik a netre, a középmezőnybe.

- How was the Dead see?
- It was too hot, was like swimming in Hell!
- Sure, that's why it's called the Dead see.
 
Bárhogy nézem újdonsült izraeli barátaink jól kiosztottak...

Praktikus (“ugye nem engedett le a hűtő vízzel borítva el az alattunk lakó furulyabajnokot?”, viráglocsolás, levélfelhordás) és érzelmi (“jajj, szegény kis lakás ott van egyedül”) okok miatt imádott albérletünk 4 napra elfoglalható a hónap végén.

Negyedjere egtem le az iden. Negyszer voltam napon (tegnap naptejjel, napernyo alatt). De mar kitalaltam, hogy legkozelebb kivagom papirbol, hogy D-U-B-L-I-N-E-R es a karomra ragasztom mielott kifekszek. Csakhogy mindenki ertese.

Az akarat diadala: puskát írni a trolin döntő szett 59-59 és 10 óra játék után holnap visszajönni a pályára és befejezni a meccset.

A számtalan függésünk egyikének eredményeként hamarosan kiszorít imádott albérletünkből a másfél év könyvtermése (ördögtől való a Chapters!). Mivel hely kell az újaknak és a fejenkénti 23kg hazaszállítható csomag jelentéktelen részét foglalja majd el az otthon megvásárlandó nyári ruha, ezért mindenki válogasson kedvére a képeken szereplő szupersztárok közül:
http://picasaweb.google.hu/102123696975828045018/VegyeVigye02#

Minden egyes alkalommal, mikor a cider utolsó cseppjeit próbálom kinyerni a dobozból és hátrahajtom a fejem meglátom a pókhálókat a csillár körül. Ilyenkor elborzadok, hogy itt bazzeg mennyire nem takarítanak. Ekkor azonban eszembe jut, hogy ez az én lakásom, szóval mire visszaegyenesedik a nyakam (a kétkedők kedvéért: megvannak azok a cseppek) már egy “jóvanakkor” gondolattal meg is nyugtattam magam.

Olyan nagyon lelkes voltam és ráasásul büszke is, hogy kitaláltam a legközelebbi túránk helyszínét: mindenképpen a Balkánra szeretnék menni. Hogyhát történelem, meg izgalom, meg vadregényes táj, meg a szerbek és a bosnyákok (az albánokról nem is beszélve) biztosan nagyon kedves emberek a lelkük mélyén. Erre BaloghP rövidre zárta a beszélgetést: évente egy háború súlytotta övezet legyen elég. Pedig már nem is lőnek ott, meg különben is épp csak érintenénk Szarajevót meg Koszovót.

A legveszélyesebb mondatok egyike, ami elhangozhat nálunk: nincs itthon semmi. Ez csak a mai napon kapros-zöldhagymás-tepertős túróstésztát, tárkonyos-mozzarellás gombapaprikást, sonkába tekert sajtos-kapros csirkemellet oregánós krumplival és brokkolikrémlevest (zöldfűszeres melegszendvics-kockákkal) jelentett. Mentségünkre szolgáljon, hogy semmiből nem volt egy tisztességes adagra való, esetleg frissességtől ropogós/étvágygerjesztő. Most pedig még lelkiismeretfurdalástól vezérelt futásra sem tudok elmenni, mert esik (istennek legyen hála érte).

Nem értem miért hisztiztem tegnap, mikor a hétvégén olyan nagytudásra tettem szert. Mostantól nem titok többé, hogy mikor 8 oz. Cheesburgert eszek baconnel az nem pár gramm husi, hanem majd’ negyed kiló, hogy Írhonban 23 fokon olvad az aszfalt és ugyanúgy cipőre ragad, mint máshol, hogy ha túllépek az anyáskodáson és az aggodalmaskodáson, akkor az előzetes utazási tervből semmi sem sikerül, cserébe viszont gyönyörűséges helyeken tudunk balerinacipőben túrázni és hogy nem csak nekem kedvencem bármilyen téma, aminek az utolsó mondata: mindenki fasz csak mi vagyunk jófejek.

Miután tegnap Gizivel a hétvége megkoronázásaként a Lombard hátsó bejáratán át kellett távoznunk (és már az is csak kulcssal nyílt), és erre a nagy ijedségre muszáj volt borral netezni, azt hiszem ma másnapos vagyok. Más okot nem találok rá, hogy miért odrít egész nap full hangerőn a Woozy a fülesemből, miért nem beszélgetek a padtársaimmal, miért másolok word-be blogokat (egész napos látványos/pofátlan netezés még az én arcomra se fér rá, mégha release utáni napon vagyunk is), és miért idegesít mindenki aki 20 méterre megközelít. Ezen felül rendkívül szarul is nézhetek ki különben a körülöttem ülők nem próbálnának meg mindent, hogy kicsit felvidítsanak. Eleinte mondvacsinált indokokkal beszélgetést akartak kezdeményezni, később érdeklődő tekinteteket küldtek felém, majd végső elkeserésükben egyszerűen csokival vesztegettek. Hogy dögölne meg az összes, miért nem bírnak békén hagyni?

Bizton állíthatom, hogy nem segít az elvesztett motiváció visszanyerésében mikor a határidő előtt másfél órával (nem tévedés, ide nem napot akartam írni) kiderül, hogy rajtam teljesen kívülálló okokból 2 heti munkám, amiben nem kevés ki nem fizetett túlóra van eltűnt a cyber térben, és még csak kísérteni sem fog visszatérni.

Az elvek, vagyis inkább azok hiánya: Nem vagyok hajlandó júniusban kabátot hordani. Kiderült, vagyok.

Eleinte vicces volt ez az insomnia (még a szekrényben is elpakoltam), sőt Amsterdamban kifejezetten jól jött. Mostanra azonban a legkevésbé sem mókás, hogy munka közben arra kell figyelni, hogy ne bólogassak (miközben tudom, hogy éjjel ébren fetrengek majd), hogy minden szótól ideges leszek, amit hozzám intéznek, hogy ahhoz fáradt vagyok, hogy elpakoljak/kaját csináljak/egyátalán felemeljem a seggem a kanapéról, attól viszont sokkal éberebb, hogy rendesen elaludjak.

Az egészséges önkép teljes hiánya és némi hiszti ilyen mondatokat eredményezhet: Bármit csinálok képtelen vagyok lefogyni, ráadásul minden ruhám kinyúlt!

Valljuk meg elég bizarr egy 30 év feletti szájából hallani, hogy „mi az a Jager?”. Még ennél is bizarabb, hogy miután vagy 4-et 5-öt beszűrt bármiféle kíserők nélkül (a pincér a harmadikat tisztelettel vegyes félelemmel tette elénk, utána következőket pedig csak elismerő mosolyokkal) sokkal kevésbé volt részeg, mint én, aki nem is felesezett.

Milyen dolog az, hogy az ember a saját álmában sem szerepel? Ennyire jelentéktelen lenne az életem?

Természetesen teljes mértékben elméleti szinten és a kizárólag a statisztika kedvéért, ha valaki (igen, így van) beleejti a wc-be a beléptető kártyáját, akkor hosszas bámulás után (hátha nem is igaz) lehúzza vagy inkább szappanos/kézfertőtlenítős kezelésben részesíti?

Áldassék az úr neve, hogy megadatott nékünk az internet...

Tegnap egy rendkívül büszke 8,2 km-es futás Blancával, ma reggel az alábbi üzenet az asztalomon tőle:

Ilyen volt


Ilyen lett


Meg ilyen is

A honvágy legrosszabb fajtája, mikor egy-egy otthoni jól megszokott eseménysorozatnak egészen más a kimenetele. Például úszás közben teljes bizonyossággal érzem, hogy csak végiggyaloglok a Hadházin és már otthon is leszek, még morfondírozok is, hogy beugorjak-e a Gardába egy Marharagulevesre. Cipóban. Csak mindezek után válik magam előtt teljesen nyilvánvalóvá, hogy nemhogy marharaguleves nem lesz itt ma, hanem még csak Hadházi se. Vagyhogy a mozizás után nem a Pláza mögött fogunk kilyukadni, hanem az ótvar Parnell streeten, és Ludmilla kikapcsolása után nem Normival vitetem magam haza, hanem saját lábon kell megtennem az utat.
Ezek elemi erővel tudnak egyetlen pillanat alatt a letargiába taszítani, még szerencse, hogy nem tartanak túl sokaig. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire a szokasaim rabja leszek, igazából fel sem tűnik egész.

Néha rendkívül, nagyon és borzasztó módon utálom az embereket. És ilyenkor még a „minnél több embert ismerek annál jobban szeretem a kutyámat” örök agyatlanság sem igaz, mert azok meg harapnak, hullik és büdös a szőrük.
Néhány pont, amitől lelki szemeim előtt bárki a kereszten végezheti:

Chips (vagy bármi) ropogtatás

Büdösen buszra szállás

Fogmosás nélkül az arcomba hajolás

Okoskodás, én mindent mindig jobban tudok és ezt nem félek hangoztatni sem hozzáállás

Pénztárnál kosárból a rohadék szatyorába pakolás, mikor legalább 10en állnak sorba mögötte

Szürcsölés, csámcsogás

Jópofizás, udvariaskodás mikor tudom, hogy ő is a pokolba kíván

Akkor is pofázás, mikor már rég javában mást csinálnék ahelyett, hogy a hülyeségét hallgatom

Létezés. Alapvetően.

Mi az, hogy freak? Szótárt használni nem ér.

Pontosan 1 éve szívtam el az utolsó büdös, gusztustalan, undorító, semmitő' való cigimet. Pontosan 1 éve hianyzik minden kibaszott nap.

Soha soha soha nem szabad elfelejteni megkérdezni, hogy kilométerre vagy mérföldre gondolnak, mikor fussunk egy ötöst-re invitálnak.

Mindig mondogatták nekem, hogy a kávé addiktív, még a Kék fényben is drogok között emlegették, de zsernyákoknak egyébként sem hittem soha egyetlen szavát sem. Aztán megtörtént a tragédia, Clooney nem jött 3 egész napig. Eleinte nem is zavart, mert igaz kicsit dühítő, hogy nem kávéval olvasom a reggeli sporthíreket meg blogokat, meg a szarás se megy úgy igazán jólesően, de el lehetett viselni az életet. Aztán mikor már az edéd közben arra kellett figyelni, hogy ne boruljak narkolepsziásként a spanyolok közé, vagy mikor több napi elvonás után ma reggel is megláttam az ÜRES kávéstálcát a hűtő tetején, éreztem, hogy elpattant bennem valami, és hosszú percekig csak azt tudtam ismételgetni, hogy a kurva anyját a ribancnak, ennyi dolga lenne, mégse tud időben rendelni ez nem lehet igaz. Azonban délután jött a megváltás, már messziről kiszúrtam a papírdobozokat, és az irodai főbugyi (CEO titkárnője) előtt ölelgettem őket és adtam hálát az égnek. Még szerencse, hogy bennem van tartás és önuralom különben zokogva rogytam volna térdre. És lám megérte a kitartás, jobban is esett, és hetek ota először időben végeztem. Meg is lepett, hogy még vilagos volt mikor kiléptem az ajtón.

Isten látja lelkem elmegyek Sinead O'Connor jógaórájára. Bár nem úgy rémlik nekem ez az asszony, mint a kiegyensúlyozottság és boldogság szobra. Aki nem tudja, az tanítja?

Azt vettem észre, hogy nagyon nagy divat szidni 2 dolgot itt a nyugaton. Az egyik azok maguk az írek. Aláírom, hogy vannak eszméletlen furcsa, sőt megdöbbentő szokasaik, például mikor eddig soha nem látott mennyiségű hó esett, akkor egyszerűen megbénult a város, mert nem tudták mit kell vele kezdeni (jó példa, hogy az iroda előtti 3 lefagyott lépcső tetejére többszöri "csináljatok valamit, mert ebből baj lesz" felszólításra egyszerűen kinyomtattak pár papírt, hogy vigyázz csúszik, ahelyett, hogy felszórták volna sóval). Sehol nem takarították, és a tömegközlekedés egyszerűen leállt. Vagyhogy nem tudják mi az a szigetelés, esetleg, hogy pizsiben és szürke pamut melegítőben járnak az utcán. Ettől függetlenül mégiscsak ők vannak itthon, és ahogy soha nem szidja az ember a vacsit, amit vendégségben elé tesznek, úgy talán kijárna annyi tisztelet, hogy nem döngöljük őket a sárba akárhányszor kinyitjuk a szánkat. Ha ennyire rossz itt, akkor haza lehet menni, dehát erre meg rögvest jön a felelet, hogy otthon képtelenség normálisan, tisztességesen (hahahaha) élni.
Ezzel el is érkeztünk a másik örök témához, miszerint csak magyarokkal ne kezdjen az ember külföldön, mert azok csak arra várnak, hogy átverjenek, lehúzzanak és kiforgassanak abból a kis vagyonodból is. Nem tudom velem mi baj lehet, de akikkel eddig találkoztam, azokkal akarmikor be merek ülni egy sörre anélkül, hogy vigyáznom kellene a pénztárcámra, ha kérdezek tőlük, akkor megmondják hol/hogy intézzem el, sőt még vacsira is meghívnak.
Lehet tényleg nagy bajok vannak velem (attól függetlenül, hogy nem egyszer én is nagyokat tudok röhögni a sok ír faszságon).

Ma majdnem elbaszott a zebrán egy hülye picsa! Tény mondjuk, hogy a piroson mentem át (és? attól még én vagyok a gyalogos), én azért nem vettem észre, mert nem volt felkapcsolva a lámpája a rohadt fekete szekerén, ő meg azért mert sms-t írt! A rohadt kurvája, ráadasul még neki állt feljebb.

Jajj, mielőtt elfelejtem: a pénteki trainingen miután szerencsétlen ember Pavel Grabowski néven mutatkozott be egészen valószinű, hogy egy árnyalatnyival hangosabban mosolyogtam, mint az udvariasság kívánta volna. Epp ezért meg is kérdezte, hogy magyar vagy német (valami táncegyüttes) vagyok-e és a válaszra csak egy “Ismerem azt az egeret” volt a felelet. Szóval engem Grabowski tanított, ezt is megértem.

Hát lássuk csak, mit és hogyan is. Az elmúlt hónap a nagyon fasza és a tökéletes közötti határmezsgyén mozgott. Merem remélni, hogy nem az az eszméletlen mennyiségű alkohol az oka, ami a legutóbbi véreredményemet a béka segge alá taszigálta, hanem valami egészen más áll a háttérben. A minap (vagy régebben, ki a picsa tudja) beültünk teázni Emesével egy Tea Garden nevű helyre (az a földön ülős, hűűűű de nagyon keletiek vagyunk típus) és ugyanaz történt, mint régen otthon. Jöttek-mentek az emberek, kiket jobban kiket kevésbé vagy egyátalán nem ismertem. Még XiuLi is eljött, pedig neki van teája otthon.
És miután az egyiknek sikerült valami gúnyos faszságot beszólni és a többiek nevetés közben a "tipikus", "ezt vártuk" stb szavakat/mondatfoszlányokat ismételgették, végre először éreztem mióta itt vagyok, hogy újra saját magam lehetek. Már angolul is. Már itt is. Az már csak hab a tortán, hogy tudok igazán beszélgetni Blancával, és tudom, hogyha valami baja van. Azt hiszem most vagyok pontosan az otthoni és az itteni élet közti határon, még megvannak ugyanazok a kapcsolatok/barátságok/ismerősök otthon és megvannak már itt is. Próbálom ezt az időszakot minnél tovább húzni, aztán úgyis elválik, hogy ki az, aki igazán megmarad.