A tegnapi szkominkosestelyis cégesbulin, meghát utána valami diszkóban egy számomra teljesen iden csávó a fejemet harapta fényképeszkedés közben, táncoltam az úladili örökzöldre, természetesen az arany magasarkú topánomtól már megszabadultam addigra (fél órát kerestem aztán az asztalok alatt a bal oldalit) tehát azt hiszem jelentősen túlléptem a heti megengedett kis pohár bor adagot. Pedig azt terveztem, hogy a pultnál szopogatom a kólámat és a teljes kívülálló szerepemhez hűen néha kényszeredett mosolyt eresztek az emberek felé. Ellenben rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb: még mindig a dohányzó a legfaszabb hely (tényleg miért van az, hogy nem szívok dohánytermékeket, minden zárt térben be van tiltva a dohányzás, és mégis ilyen esték után reggel ugy erzem a torkomban, mintha legalább 1 dobozzal füstölögtem volna), hogy a spanyolok istencsászár arcok, hogy nem is akarok olyan társasagba beilleszkedni (pedig rég volt már, hogy nem sikerült) ahol egy újonc csajt csak azért kezelnek haverként és osztják meg vele a pletykákat, mert szebbnek gondolják maguknál és féltékenyek rá, bezzeg mikor szerencsétlen már 11re hullarészegre itta magát és hülyét csinált magából mindenki előtt csak valaki más tette taxiba, a többiek felé sem néztek. Valamint sajnos örökérvényű mindenhol megmutatkozó magyar szokás, hogy ingyen jöhet minden, bármi legyen is az. Máshogy meg nem is kell.

Ma megpróbáltam egy enyhe italozást összehozni a munkatársakkal. El is küldtem az emilt (mivel itt nincsenek olyan munkatársaim, akik magukra vállalnák a szervezést, és nekem annyi dolgom van, hogy egy "meglátom mit tehetek" válasszal eljátszom a mindig elfoglalt szerepét) erre jöttek sorban a válaszok: Én iszok majd az egeszsegetekre Osloban, én Corkban, én Madridban.
A kibaszott globalizáció miatt már egy hetköznapi sörözést se lehet összehozni. Minő világban élünk!

Mióta tornára járok (igazából konditerembe, de az olyan égőn hangzik), hogy az egyre terjedelmesebb seggemmel még jövőre is beleférjek az irodai székbe, egyetlen hatást vettem észre magamon, miszerint torna napokon, mikor Ana a horvát mosolygós kiképzőtiszt ostorral hajt, akkor éjjel nem tudok aludni. És mivel nagyon unatkozok mit is csinalhatnék, mint kekszet, jégrkémet és hasonlókat tömök az arcomba, a lehető legnagyobb lelkiismeretfurdalás közepette.

Mekkora volt a pofám még január, februárban mikor otthon combig jártak a hóban, itt meg a kis kabátka is elég volt. Bezzeg most mikor otthon atlétában és tangapapucsban is izzadnak, én még mindig ugyanabban járok. Na jó az egyik pulcsit már levettem, mióta a sok IQ bajnok munkatársam rájött, hogy télen nem muszály a légkondit bömböltetni.

Kilátogattunk tegnap a lovira, hogy megnézzük a maffiózókat meg az utolsó fillérjeiket eljátszó, a maffiózóktól rettegő szerencsétlen függőket. Nem is értem hogy lehet ezt a lóra fogadást élvezni (bár Baloghp szerint ők nyerni is szoktak...). Ugyanis minden feltett pénzünket elvesztettük a nyamvadt gebéken, mondjuk lehet nem a nevek szimpátiája alapján kellett volna játszani, vagy jobb lett volna az utolsó 4et megtippelni, mert abban speciel egészen jó voltam. Baloghp egy kis tudományt, vagyis számmisztikát is vitt a dologba (arra tett, aki a legtöbbet nyert eddig pályafutása alatt), de ez se jött be. Sőt, ezen felül sikerült elérni, hogy a legnagyobb vesztesek legyünk, ugyanis mikor már felbasztam az agyam, hogy semmi nem jön be, nem tettem fel Old Charm-ra a 7. futamban (pedig micsoda név!), be is jött harmadiknak egyből. Visszanyerhettük volna a feltett júrókat.
Na de mindegy, attól még mi is kiabáltunk a tribünről, pedig nem is tudtuk melyikre fogadtunk. Legközelebb hetekig nézem majd a Racing csatornát, hogy képbe legyek. Vagy Wimbledonba megyek át fogadni.