Ma megérkezett a volt főnököm, aki majd helyettesít amíg gyereket nevelek (tekintsünk most el attól, hogy mennyire lesz kényelmetlen a feje tetejére állt szituáció, miszerint most én lettem a főni). Már a munkanap első 10 percében felrémlettek azok a nagyon gondosan és hatékonyan eltemetett emlékek, amik miatt gyűlöltem mellette ülni annak idején. Pl a kezét tudnám apró darabokra tördelni mikor kopogtat az asztalomon ha azt akarja, hogy figyeljek, mert mondani akar valamit. A faszért nem szól mint minden normális ember, hogy „figyeljél már te szerencsétlen kérdeznék”? Nem. Kopogtat, mint egy idomított kutyának.
2 megjegyzés:
Legkozelebb finoman rateszed a kacsodat a kopogtato kezere, es nagyon baratsagosan megkered, hogy ne igy jelezzen, mert amikor kopog akkor mindig osszerezzensz mert megijedsz tole. Ha attol felsz, hogy ezt rosszul veszi (mar miert venne?!!?), akkor picit "viccelodve" mondjad. Esetleg tedd hozza, hogy "csak szoljon ha van valami", lehet enelkul csak atvallt halk kopogasra :)
Nem szivesen ernek hozza, eleg igenytelen no. Raadasul meg van gyozodve a sajat felsobbrendusegerol...
Amugy nem olyan rossz, inkabb nyelek, mert cserebe kurva sokmindent megcsinal (helyettem is) :)
Megjegyzés küldése