Miért, miért gondolom, hogyha négyszer nyomok egy gombra, akkor majd végre negyedjére mást fog csinálni? Mondjuk ezeknél a számítógépeknél soha nem tudhatja biztosan az ember.

A hekk nem balatoni halfajta.

Tegnap találkoztam egy régen látott ismerőssel, hogy beüljünk egy krimóba. Elég hamar kiderült, miért is láttuk egymást már régen. És miért nem fogom felhívni hamarosan. Meghittnek egyátalán nem nevezhető együttlétünk (vagy 10-en voltunk) alatt 2 kérdést tudtam feltenni, az első hogy vagy-ra hosszasan ecsetelte, hogy miért fuldoklik napok óta, meg miért küzd már megint a vizesedésével. Ekkorra elértünk a kocsmáig, ahol azt hittem megvált majd a második és egyben utolsó mondatom: mit iszol? És ekkor megindult a lavina:

- Hát nem is tudom. Sört nem lehet, mert a élesztőtől puffadok, a cider is sör, azt sem. A vörösbort a gyomrom nem bírja. Tudtad, hogy a zöld teában háromszor annyi a koffein, mint a feketében? Ki van zárva mindkettő. A rövidekben sok a cukor, és a családunkban sok a cukorbeteg.

- Hát igyál baszod vizet, már nem érdekel. (hangosan kicsúszott gondolat)

- Jó, de menteset, tudod a szénsav böfögtetne egész este. Citrommal, jég nélkül, nehogy a torkgyulladást kapjak.

Hol van ilyenkor Darwin?

Lecke emberségből (vagy hülyeségből, mindenki döntse el maga):

- Mit csináltál mikor a tinédzserhorda megdobált palackokkal?

- Pénzt küldtem a hátrányos helyzetű családokkal foglalkozó alapítványnak.

Krówka. Folyós belsejű.

Levelet írni meg azért szeretek (pedig állítólag már a blog is elmaradott), mert egyrészt olyan őszinte mondatokat kapok a már tizenéves levelezőpartneriemtől, hogy nem írok többet, mert nincsen mit, másrészt a levélírás több napos elfoglaltság. Kezdődik azzal, hogy elkezdem fogalmazni gondolatban miről is akarok majd írni. Aztán a levélpapírt kell kiválasztani, szerencsére már van 2-3 bejáratott bolt, ahol papírcsodákat árulnak (merített viragos mamának, egyszínű nagyapónak, ráragasztható matricák/szalagok a csángóknak), vagy különböző piacokon lehet beszerezni képeslapokat (berlini bolhapiacon lőtt 1929-es képeslapot hazaküldeni cool). Persze az ezekhez illő borítékokat és tollakat is ki kell választani (legutóbb vastag, sötétkék, nyomott csíkos mintás papírhoz ezüst színű zselés).

Majd be lehet ülni szombat délután egy kricsmibe vagy kávézóba és amíg BlaoghP olvas elő kell venni az olvasható írást. Tényleg végig kell gondolni a mondatot az elejétől a végéig, mert nincs backspace, delete és társai. Ha 1-1 rag elíródik, akkor akár negyedóra és sok-sok korty cider is rámehet az átfogalmazásra. Persze legvégső esetben ott az átúzás, de az rendkívül csúnya. Ráadásul tudni kell mi volt az előző levelekben, mert hiába szenilisek már a nagyszülők, megvan az az előnyük, hogy ők velem ellentétben visszaolvashatják az eddigieket.

Az már csak hab a tortán, hogy miféle kifogásokat kaphatok amiért nem válaszolnak. A kedvencem: elfelejtettem már hogy kell írni!

Berlin: a szocreál és a High-tech szerelemgyereke. Imádnivaló.

Voltam ma olyan sznob, hogy a szerdai ciderezést felcsereltem egy koktélozásra, és mivel a Mojiton és a Pina Coladan kívül nem ismerek mást rögvest rendeltem is egy Pina Coladat. Mikor is egy mondat közepén beleszívtam a gusztusosan elrendezett szívószálba és hirtelen úgy pofánvert Kuba, hogy (igen van ilyen) a szavam is elállt. Nem csak az un Mojito y una Pina Colada, por favor (már reggel 10-től), a soha nem látott kékség, mint tenger, a CocoTaxi vagy az Uno Peso, hanem az a hangulat. Az a 11 nap Eszterrel.
Még tiszta mázli, hogy ha megtetszik 1-1 szám, akkor azt hetekig vagyok képes hallgatni. Így akármikor végigjárhatom a Novák-Eger-Debrecen szentháromságot ráadásul ünnepi hangulatban, szilveszterrel bezárólag, vagy sétálhatok Amsterdamban Adélékkal. Imádom, hogy ha véletlenül valahol Puma Jamaicat érzek, akkor megint Effával meg Danival lakunk, pannónia-szőlő együttesére pedig a Bor bárban dolgozok.
Ilyenkor csak próbálom minnél tovább élvezni azt a pár pillanatot, mikor egy elmúlt élet legjobb része hirtelen rámtör.

Odáig jutottam, hogy napi büszkeségem arra korlátozódik, hogy a 10 km-t csak (egészen kicsivel több mint) kétszer olyan gyorsan futotta a brittnek maszkírozott szomáliai csávó az Európa bajnokságon, mint én a hétvégén a szemétszagú ipartelepen.
Most arra nem lehetek büszke, hogy (nem egészen kicsivel több, mint) másfél év túlórákkal tarkított munka után ígéretet kaptam, hogy megpróbálnak nekem fizetésemelést adni. Ugye kiérződik belőle a nesze semmi fogd meg jól?

Tegnap egyetem óta első ízben egészen közel kerültem hozzá, hogy goromba legyek egy tanárral. Én nem értem ezek mit is gondolnak a világ egyébként elhanyagolhatóan kis szeletéről, akik nem középiskolában az ő terrorjuk alatt kénytelenek élni. Mikor végre sikerült elérni (számolatlan email, telefon és közös ismerős baszogatása után) a határidő után 2 nappal, még én voltam kedves és aranyos, hogy valószínű az én gépemben van a hiba, azért nem kaptam meg tőle a dokumentumokat. Erre a világ legtermészetesebb hangján közölte, hogy dehogy, hiszen ő azt nem küldte el, merthogy nincsen kész. Meg különben is, ő nem szereti a számítógépet, nem lehetne jövőre inkább kézzel, papíron...
Kívánok neki 4 osztályra való hiperaktív, fusztrált 16 évest brainstormingra, melynek témája: hogyan lehetne megszopatni a ribancot.

Tehát középszerű ember vagyok kimagaslóan hatalmas egóval, láthatatlan és érthetetlen szakmával egy városban, amit igazából nem is szeretek. És még mosnom is kell ma.

Megtettem megint, pedig elsőre is tudtam, hogy hülyeség volt. Végigszenvedtem 43 percet (ha nem számolom az előtte idegeskedésekkel és rémálmokkal töltött hetet) és körülbelül 10 perc jó érzés miatt jelentkeztem újra. Még a tétet is emeltem: 10 km jövö vasárnap. Kell mondanom, hogy arra még fel is kell készülni? De legalább az izomláz jobban viselhető ha az ember nevét kiteszik a netre, a középmezőnybe.

- How was the Dead see?
- It was too hot, was like swimming in Hell!
- Sure, that's why it's called the Dead see.
 
Bárhogy nézem újdonsült izraeli barátaink jól kiosztottak...

Praktikus (“ugye nem engedett le a hűtő vízzel borítva el az alattunk lakó furulyabajnokot?”, viráglocsolás, levélfelhordás) és érzelmi (“jajj, szegény kis lakás ott van egyedül”) okok miatt imádott albérletünk 4 napra elfoglalható a hónap végén.

Negyedjere egtem le az iden. Negyszer voltam napon (tegnap naptejjel, napernyo alatt). De mar kitalaltam, hogy legkozelebb kivagom papirbol, hogy D-U-B-L-I-N-E-R es a karomra ragasztom mielott kifekszek. Csakhogy mindenki ertese.