Olyan szívesen írnék a hétvégéről, de képtelen vagyok összefoglalni mi is történt a közösségi házban. Pedig fasza volt. Nagyon (elnyálasodtam, úgy érzem).

Azért Booze-nak hívni az alkoholista szereplő fiát elég vicces (Váratlan utazást nézünk, Margret nénit gyakran ütném).

Kb 4 hónapja futottam utoljára, mikor megláttam Petit az utcán és megpróbáltam utolérni. De olyan 5 lépés után még mindig távolodott én meg réjöttem, hogy a lábamat se tudom túl magasra emelgetni és szégyen szemre fel kellett hívnom, hogy várjon meg (az az 5 lépés annyira kifárasztott, hogy odakiabálni se tudtam, na nem mintha szeretném az utcán józanul ordibálást).
De ma hosszas rákészülődés után elmentem megint és az első 30 másodperc csodálatos volt, csak a maradék 19 perc 30 másodperc ne lett volna. Úgy éreztem mintha 100 kiló lennék a tüdőm meg mint egy szénbányászé. És még az eső is esett, egyszóval: I'm a fuking hero, fellas.

A kedvenc reality showm (nézegetek ki az ablakon. Én leszek minden társasház réme, a nyanya aki mindig leskelődik.) valamelyik hajnalban rendkívüli élményekben részesített miközben egy majdnem 2 hetessel táncoltam:  a teljes Cure zenekar és egy tejesdoboz haladt el az utcán, láttam Supermant hányni és egy hobbitot (esetleg ősembert?) nővérkével csókolózni.