Tegnap nagy szégyen ért. Nagy mellénnyel nekiálltam, hogy megjavítom a nyomtatót (tényleg tudom mi a baja egyébként), mert egy háztartásban nincs semmi, amit 1 szemöldökcsipesszel és kiskéssel meg ne lehetne csinálni, erre már a borítását sem tudtam leszedni. Peti szerencsére szó nélkül tette vissza a szekrény tetejére, bár elképzelem ahogy vigyorgott miközben bevitte.

Lonely Planet hírlevél. Az utolsó kapocs, ami az utazásokhoz köt mióta egy már 1700 gramm feletti egyed letiltott a havi repülésről meg félnapos sétákról. Nem visz rá a lélek, hogy rányomjak az Unsubscribera.

Ma rendkívül termékeny napom volt: bezártam az erkélyajtót. Ez most nem vicc, 1 hete nyitva és esténként azért márbőven megcsapott a hideg fuvallat (nálunk nincs hőségriadó) a kanapén ülve. Volt 1 szaki, aki kijött megnézni, de nem javított, sok aki ki se jött és végre ma 2, akik kijöttek és javítottak is.

És ezennel egy korszaknak vége. A hétvégi események hatására megváltoztattam az összes jelszavamat. Hol van már minden rendszergazda rémálma a leggagyibb jelszó a világon, mint biztonsági rés. Azért hiányozni fog. Meg az összes csodálkozó vagy hitetlen arc  is mikor el kellett valakinek mondani.

Az mondjuk nem tudom mennyire jó ómen, hogy majdnem mindenhol legalább 3x kellett begépelnem az újat, mert mindig megkaptam a kis orczámba a hibaüzenetet: Your new password and confirmation do not match.

Azon kívül, hogy rajtam van a fészekrakási ösztön (nem vicc, benne van A könyvben mint tünet. Csak nem őrültem meg teljesen, hogy magamtól sikáljak mindent 2 naponta és vasaljak is!) valami tudatalatti rettegés tölthet el aziránt, hogyha megszületik a gyerek majd senki ránk se néz és oda a társadalmi életünk. Mással nem tudom magyarázni, hogy lassan minden napra tele a naptár, hogy már szar filmekre is elmennék moziba, hogy a racklette buli megérzésem szerint nem sikerült annyira jól, mint akartam mert csak 7 (+2)-en voltunk és ezért már a következőt tervezem, csak nem fér bele egyik hétvégébe sem holmi Cork, Ray’s vacsi és hasonlók miatt. Pedig a túrázásról már istenuccse lemondtam.

Tegnap nem túl közeli ismerősök jöttek hozzánk 1 hétre. Csináltam nekik baconös friss fűszeres sajtszószos tortellinit, hogyha megérkeznek a géppel tudjunk vacsizni. Kiderült, hogy az egyik vegetariánus a másik meg hithű zsidó.

Kinainak más a kímélő étrend:

- Jösz ebedelni?

- Nem tudok, nagyon elrontottam a gyomrom, csak egy könnyű rákos szendvicset hoztam ma magammal.

Végülis nem is kellettek azok a kárörvendők, mert mikor ma hosszú hetek után visszaértem az internetet is alám adó munkahelyemre mindenki azzal fogadott, hogy az esküvőről volt szó napokig itt benn. Pedig a dublini különítmény nem is maradt addig, amíg a rendőrség feloszlatta a bulit (vagyis elnémítatta a zenét). Azt hiszem megérte, hogy majdnem 1 hétig nem aludtunk, nem ettünk és nem ittunk többen a nagy szervezkedésben, volt sok pletykára okot adó esemény a lagzin és az eredetileg szűk családi megmérettetésnek szánt esküvői ceremónia is akkorára duzzadt, hogy alig fértünk a terembe. Rém büszke vagyok továbbá arra is, hogy az anyakönyvezető felszólítására miszerint „köszöntsék egymást házastársakként” hosszas töprengés után nem lesziáztuk a másikat, hanem rájöttünk, hogy ez a csókról beszélhet.

A vőfély hiánya egyszerűen felemelő volt, ugyanúgy, mint a húsleves és töltött káposzta kanalazgatás elmaradása is.  Igaz a svédasztalt és kínálatát akkor láttam először mikor beálltam a sorba és meg se tudtam igazán kóstolni (pedig állítólag kacsa is volt!), de a többiek azt mondták finom volt minden. Soha éltemben nem voltam még olyan fodrászatban, amit egy falusi porta csirkeóljából alakítottak ki szigorúan 1000 éves napszítta Fodrász/Friseur tábla hirdette, de tök ügyes volt a lány. A zene is kurva jó volt Sülinek köszönhetően és bár volt egy mulatós blokk, sokkal jobban bevállt, mint sejtettem. Persze ha Pintyő nem jön „nyaralni” 3 nappal a buli előtt nem lett volna erősítés, meg a díszítés is családi/haveri manufaktúrában készült azon a héten. Kedvenceim a folyton innen-onnan feltünő emberek, akik megkérdezték, hogy ugye nem baj, hogy ennyire részegek.

Alapjában véve furcsa volt, hogy láttam én már esküvőket, de most mi vagyunk, akik elől ülnek a hivatalban, bennünket fényképeznek és a mi családunk, barátaink vannak a sátorban. Mikor beléptünk mindenki tapsolt mi meg ott álltunk és el se tudtuk képzelni mit kéne csinálni, csak álltunk és vigyorogtunk, hogy mennyi ember itt van a világ mindenféle tájairól és csak azért jöttek el, mert hívtuk őket. És most van 1 db férjem, ami kurva jó.

Csak Adél hiányzott nagyon.