Még az ír nemzeti TVn is nagyobb hírértéke van Natalie Portman lila Oscar ruhajának, mint a parlamenti választások eredményének.

A lebukás über alles: egyik munkatársunk új melót keres egy ideje, ami felett elmerengett miután a rendes csütörtöki piacozásról felhozta a konyhába a kajáját. Leült vele szembern a HR vezető enni és beszélgetést kezdeményezett:

- Milyen a piac?

- Szerintem megint jó, bár még csak 1 interjún voltam.

- ööööö, az ételesre gondoltam, nem a munkapiacra.

A hétvége legnagyobb kincse, hogy megtudtuk a cseh irodalomban/kultúrában a magyarokról az volt a szereotípia, hogy jóképű lovaskapitányok lányokat ügyesen elcsábítanak majd házassági ajánlattétel nélkül távoznak (közben ajánlott kiegészítésként esetleg teherbe ejtenek). Mi büszkék voltunk, pedig valljuk be nem túl nemesi cselekedet ez.

Mivel ugye nem értem a számokat következésképp megjegyezni sem tudom őket, és utálom azokat a zavart és kissé lesajnáló tekinteteket meg hangot mikor elárulom, hogy nem tudom Peti számát megmondani fejből (dehát a barátod, nem?) ezért kamuzni szokat egyet. Nagyjából egyezni szokott és később csak kicsit kell javítani rajta, egészen máig, amikor visszaszólt a bürokrata: „dehát ez eggyel több számjegy”. Gyorsan bontottam a vonalat.

Szóval hogy mi itt lakunk, és tényleg a város legjobb része. Bár szerintem az a híd nem hárfa hanem kardhal (onnan tudom, hogy hárfának árulják, mert egyszer a taxist kértem, hogy menjünk a kardhal hídon és félelmetesen sokáig bámult rám a hátsó ülésre értetlen fejjel).