Eleinte vicces volt ez az insomnia (még a szekrényben is elpakoltam), sőt Amsterdamban kifejezetten jól jött. Mostanra azonban a legkevésbé sem mókás, hogy munka közben arra kell figyelni, hogy ne bólogassak (miközben tudom, hogy éjjel ébren fetrengek majd), hogy minden szótól ideges leszek, amit hozzám intéznek, hogy ahhoz fáradt vagyok, hogy elpakoljak/kaját csináljak/egyátalán felemeljem a seggem a kanapéról, attól viszont sokkal éberebb, hogy rendesen elaludjak.

Az egészséges önkép teljes hiánya és némi hiszti ilyen mondatokat eredményezhet: Bármit csinálok képtelen vagyok lefogyni, ráadásul minden ruhám kinyúlt!

Valljuk meg elég bizarr egy 30 év feletti szájából hallani, hogy „mi az a Jager?”. Még ennél is bizarabb, hogy miután vagy 4-et 5-öt beszűrt bármiféle kíserők nélkül (a pincér a harmadikat tisztelettel vegyes félelemmel tette elénk, utána következőket pedig csak elismerő mosolyokkal) sokkal kevésbé volt részeg, mint én, aki nem is felesezett.

Milyen dolog az, hogy az ember a saját álmában sem szerepel? Ennyire jelentéktelen lenne az életem?

Természetesen teljes mértékben elméleti szinten és a kizárólag a statisztika kedvéért, ha valaki (igen, így van) beleejti a wc-be a beléptető kártyáját, akkor hosszas bámulás után (hátha nem is igaz) lehúzza vagy inkább szappanos/kézfertőtlenítős kezelésben részesíti?

Áldassék az úr neve, hogy megadatott nékünk az internet...

Tegnap egy rendkívül büszke 8,2 km-es futás Blancával, ma reggel az alábbi üzenet az asztalomon tőle:

Ilyen volt


Ilyen lett


Meg ilyen is