A honvágy legrosszabb fajtája, mikor egy-egy otthoni jól megszokott eseménysorozatnak egészen más a kimenetele. Például úszás közben teljes bizonyossággal érzem, hogy csak végiggyaloglok a Hadházin és már otthon is leszek, még morfondírozok is, hogy beugorjak-e a Gardába egy Marharagulevesre. Cipóban. Csak mindezek után válik magam előtt teljesen nyilvánvalóvá, hogy nemhogy marharaguleves nem lesz itt ma, hanem még csak Hadházi se. Vagyhogy a mozizás után nem a Pláza mögött fogunk kilyukadni, hanem az ótvar Parnell streeten, és Ludmilla kikapcsolása után nem Normival vitetem magam haza, hanem saját lábon kell megtennem az utat.
Ezek elemi erővel tudnak egyetlen pillanat alatt a letargiába taszítani, még szerencse, hogy nem tartanak túl sokaig. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire a szokasaim rabja leszek, igazából fel sem tűnik egész.
