Levelet írni meg azért szeretek (pedig állítólag már a blog is elmaradott), mert egyrészt olyan őszinte mondatokat kapok a már tizenéves levelezőpartneriemtől, hogy nem írok többet, mert nincsen mit, másrészt a levélírás több napos elfoglaltság. Kezdődik azzal, hogy elkezdem fogalmazni gondolatban miről is akarok majd írni. Aztán a levélpapírt kell kiválasztani, szerencsére már van 2-3 bejáratott bolt, ahol papírcsodákat árulnak (merített viragos mamának, egyszínű nagyapónak, ráragasztható matricák/szalagok a csángóknak), vagy különböző piacokon lehet beszerezni képeslapokat (berlini bolhapiacon lőtt 1929-es képeslapot hazaküldeni cool). Persze az ezekhez illő borítékokat és tollakat is ki kell választani (legutóbb vastag, sötétkék, nyomott csíkos mintás papírhoz ezüst színű zselés).
Majd be lehet ülni szombat délután egy kricsmibe vagy kávézóba és amíg BlaoghP olvas elő kell venni az olvasható írást. Tényleg végig kell gondolni a mondatot az elejétől a végéig, mert nincs backspace, delete és társai. Ha 1-1 rag elíródik, akkor akár negyedóra és sok-sok korty cider is rámehet az átfogalmazásra. Persze legvégső esetben ott az átúzás, de az rendkívül csúnya. Ráadásul tudni kell mi volt az előző levelekben, mert hiába szenilisek már a nagyszülők, megvan az az előnyük, hogy ők velem ellentétben visszaolvashatják az eddigieket.
Az már csak hab a tortán, hogy miféle kifogásokat kaphatok amiért nem válaszolnak. A kedvencem: elfelejtettem már hogy kell írni!
2 megjegyzés:
nagyon szórakoztató a blogod:) és hogy van még ember aki levelezik úgy ahogy azt kell hát le a kalappal, mikor tinédzser voltam én is rengeteget írtam bnőknek meg is vannak azok a levelek hát nagy élmény újraolvasni
Igazan koszonom! A tinedzserkori leveleken mar en is gondolkoztam, meg a naploszeru dolgok ujraolvasasan... Nemreg elokerult az emlekkonyvem is, anyam. :)
Megjegyzés küldése